KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tavaly nyáron elfogadott, az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény rendezni kívánta mindazon ingatlanok tulajdonjogi helyzetét, amelyek sporttevékenység célját szolgálják. A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetésével számos sportcélokat szolgáló állami ingatlan került a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, illetve az Állami Privatizációs Részvénytársaság vagyonkezelésébe. Bár a sportszervezetek használták ezeket az ingatlanokat, de a tulajdoni helyzet rendezésére nem került sor. A tavaly elfogadott törvény a sportegyesületek régi jogos igényét elégítette ki azzal, hogy a felfüggesztett kezelői jogukat tulajdonszerzési lehetőséggé változtatta. Alapvetően helyes az, hogy a sportegyesületek kapják azt a tulajdont, melyről legtöbbjük évtizedek óta gondoskodott, maga szerezte a tulajdonát, s melyet megpróbált a mindenkori pénzügyi és piaci eszközökkel élve fejleszteni, jobb körülményeket teremteni.
Ugyanakkor a törvény szerint, ha az ingatlant jelenleg használó sportegyesület nem kíván élni tulajdonszerzési lehetőségével, úgy ez a lehetőség a települési önkormányzatot illeti meg. Ez a tulajdonszerzési sorrend csak a hajdani MHSZ tulajdonát képező polgári légiforgalmi célokat is szolgáló repülőterek és lőterek esetében fordul meg. Itt ugyanis a tulajdonszerzési lehetőség elsősorban az önkormányzatokat illeti meg azzal a szándékkal, hogy a sportrepülés biztosítása mellett a helyi légiforgalom fejlesztésére vagy a nemzetközi vérkeringésbe történő bekapcsolódásra lehetőségük legyen.
Akár sportszervezet, akár önkormányzat kívánja megszerezni a sportcélú ingatlan tulajdonjogát, a törvény szerint három feltételnek kell együttesen megfelelnie. Először: az ingatlant a KVI-vel vagy jogelődjével megkötött megállapodásban meghatározott mértékben használja sportcélú tevékenységre. Másodszor: vállalja, hogy a tulajdonszerzéstől számított legalább 15 évig az ingatlant sportcélra, illetve sportlétesítményként használja, hasznosítja. S végül harmadszor: nincs lejárt köztartozása, vagy köztartozását folyamatosan az előre meghatározott törlesztőrészlettel teljesíti.
Igen ám, de a törvény hiányossága, hogy az önkormányzatok csak a második és harmadik feltételnek tudnak eleget tenni, az elsőnek nem. Ugyanis az ingatlanok állami tulajdonban, KVI-kezelésben vannak, azoknak az önkormányzatok nem voltak használói, mivel az 1990. évi LXX. törvény a társadalmi szervezetek használati jogát alapozta meg, önkormányzati hasznosításról a törvény nem rendelkezett. Ezért az általunk benyújtott képviselői önálló indítvány az önkormányzatokat mentesíteni kívánja a törvényben jelenleg előírt első feltétel alól, tulajdonképpen megvalósítva ezzel az eredeti törvényalkotói, jogalkotói szándékot.
Ezenkívül a javaslatunk szerint a helyi önkormányzat akkor válhat jogosulttá, ha tulajdonszerzési kérelmét e törvényjavaslat hatálybalépésétől számított 90 napon belül nyújtja be. Ez a határidő azonos helyzetbe hozza azokat az önkormányzatokat, amelyek az eredeti feltételek hiánya ellenére beadták tulajdonszerzési kérelmüket, és azokat, amelyek 1996-ban a jogosító feltételek hiánya miatt nem adtak be kérelmet a vagyonkezelőhöz.
A Toller Lászlóval és a többi képviselőtársammal közösen benyújtott törvényjavaslatunkhoz beterjesztett mindhárom módosító indítvánnyal egyetértünk, és fontosnak tartjuk azokat. Feltétlenül szükségesnek tartjuk annak kimondását, hogy az önkormányzatok a megszerzett sportcélú ingatlant elsősorban arra a sporttevékenységre használják, hasznosítsák továbbra is, amelyet eddig is azon az ingatlanon gyakoroltak. Biztosítva lenne ezáltal a sporttevékenységet folytatók lehetősége a sportág további gyakorlására.
Ugyanakkor nem korlátozná az önkormányzatok rendelkezési jogát az ingatlan sportcélú hasznosítása területén abban az esetben, ha a körülményekben beállott változások miatt - például sportegyesület megszűnése esetén - az ingatlanhasznosítás korábbi formája már nem gyakorolható.
Az eddigi sporttevékenységet folytatók további tevékenységének törvényi úton való biztosítása feltétlenül szükséges. A jelenlegi hatályos törvény ugyanis csak sportcélú hasznosítási kötelezettséget ír elő az ingatlant megszerző számára, konkrét meghatározás nélkül. Így előfordulhatna például az, hogy egy jól működő sportlőtér tulajdonjogát megszerző önkormányzat megszüntetné a lőteret, s helyette például egy bevételt is jelentő teniszpályát vagy teniszpályákat létesítene. Sajnos ilyen irányú próbálkozás már a gyakorlatban is megtörtént, ezért indokolt e kérdés törvényi szabályozása oly módon, hogy elsősorban az eddigi sporttevékenységet kell folytatni az ingatlanon.
A másik módosítás szerint pedig a törvény rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Így az egységes elbírálás érdekében azonos feltételek születnének a sportszervezetek és az önkormányzatok számára, függetlenül attól, hogy kérelmüket az elmúlt évben vagy a jelen módosítás hatálybalépése után nyújtják-e be.
Meg kívánom jegyezni, hogy a benyújtott törvényjavaslatot és a hozzá benyújtott módosító indítványokat az Országgyűlés oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsága is támogatta.
Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja is támogatja a képviselői önálló indítványt a módosító indítványokkal együtt, mert ez lehetővé teszi, hogy a jelenleg sorban álló több száz sportszervezet és önkormányzat mielőbb jogos és törvényben biztosított tulajdonhoz juthasson. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem