DR. KÖVÉR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Módja lett volna válaszolni, azonban ezt nem tette meg. Akkor még egyszer felteszem önnek a kérdést. Tisztelt miniszterelnök úr, milyen információk alapján volt bátor a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége eldönteni azt a kérdést, hogy az úgynevezett Nyírfa-ügyben Nikolits István tárca nélküli minisztert terheli-e politikai felelősség avagy sem. Ugyanis én mint az ön által sokszor megemlegetett nemzetbiztonsági bizottság tagja, pillanatnyilag nem vagyok abban az informáltsági helyzetben, hogy erre a kérdésre legjobb lelkiismeretem szerint határozottan válaszolni tudnék.
Tájékoztatom önt, miniszterelnök úr és a Házat is, ha esetleg elkerülte volna a figyelmet, hogy a nemzetbiztonsági bizottság mind a mai napig nem jutott birtokába annak a dokumentációnak, amely az ügy teljes felderítésére módot és lehetőséget adna. Szemben az ön állításával azért telhet ez hetekbe, mert a Magyar Szocialista Párt képviselői és Nikolits miniszter úr húzták és mind a mai napig húzzák az időt. Köszönöm. Várom a válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem