HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! Teljesen igaza van önnek abban, hogy nem tudtam akkor teljes körű választ adni. Ez hozzátartozik ehhez a menetrenddel, azzal indokolható. Arról volt szó, hogy ön nem kívánja azon a napon ezt a kérdést feltenni. Én bevallom önnek férfiasan: nem nézem, hogy melyik miniszter pontosan és szó szerint mit nyilatkozik. Én például azt a tájékoztatást kaptam, hogy Medgyessy Péter miniszter úr a sajtóban nem tett említést arról, hogy készült-e jegyzőkönyv vagy sem. Lehet, hogy majd egy másik alkalommal ezt megerősíti vagy cáfolja Medgyessy Péter.
A másik, ami ugyanakkor lényegi kérdés: a kormány 1997. január 9-ei ülésén a Pénzügyminisztérium és a Kormányzati Ellenőrzési Iroda vizsgálata alapján kért tájékoztatást Medgyessy Péter pénzügyminisztertől a Budapest Bank privatizációjáról. A kormány ezt a tájékoztatást megkapta és megvitatta. A vita alapján tudomásul vette a miniszteri értékelést és a miniszter által javasoltakat, és azt is megállapította ezen a január 9-ei kormányülésen, hogy az előző pénzügyminiszter azon az ominózus kormányülésen nem adott teljes körű támogatást a kormánynak a privatizációs szerződésben foglaltakról. Ez történt, ezt mondtuk korábban is.
Végül pedig hadd jegyezzem meg: hogy Bokros Lajos washingtoni nyilatkozatát én magánemberként tett nyilatkozatnak tekintem, és nem kívánom sem értelmezni, sem értékelni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem