DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Felelős testületeknek tartom az összbírói értekezleteket, a bírói egyesületeket, a bírák szakmai szervezetét - ezt a két kérdést így nem lehet egybemosni.
Nem pontosan sorolta föl ön, három olyan bíróság van, ahol nem azt a jelöltet neveztem ki, akit az összbírói értekezlet támogatott: ez a Komárom-Esztergom Megyei, a Fővárosi Bíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Mind a három bíróság esetében a számok, a tények azt mutatták, és azt támasztották alá, hogy a bíróságokon felhalmozódott ügyhátralék, összevetve a létszámemelkedéssel, más bíróságok helyzetével - tehát nem önmagukban megítélve, hanem összefüggésbe hozva más bíróságok helyzetével - komoly szervezési problémákra utal.
Ezért hoztam ezt a számomra is kényelmetlen döntést, mert tudom jól, hogy egy ilyen döntés meglehetősen népszerűtlen lehet adott körben; mégis, ezt a döntést meg kell tenni, mert az ország három legrosszabb helyzetben lévő bíróságáról van szó, és ha nem teszem meg, akkor esetleg egy más alkalommal ön azt kérdezi tőlem, teljes joggal, hogy miért nem tettem intézkedéseket akkor, amikor a törvény erre lehetőséget biztosít, hogy jobb legyen a munkaszervezés a bíróságokon.
Ez a döntésem magyarázata, képviselő úr, semmilyen más ok vagy semmilyen más motívum nem vezérelt. Mindenütt dolgoznak a megbízott elnökök, és remélem, hogy a közeljövőben bizonyítani fogják - mint ahogy tették ezt az elmúlt időszakban is - azok, akik esetleg kisebbségi vélemény ellenére kerültek megbízásra, hogy igenis képesek jól irányítani a bíróságok munkáját. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem