DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Látszólag mosolyognivaló az interpelláció címe, azonban véleményem szerint az ügy súlyossága sokkal inkább indokolja azt, hogy ne énekeljünk mi ebben az ügyben, hanem próbáljunk hallgatni, méghozzá azokat hallgassuk, akik az igazságot el tudják nekünk mondani. Ezért kérdezem önt, igen tisztelt miniszter úr, az interpellációmban néhány dologgal kapcsolatban.
A titkosszolgálatok a világon mindenhol igyekeznek titokban, rejtve, szakkifejezéssel élve fedetten működni. Azt hiszem, ez nyilvánvaló is. Éppen tevékenységük rejtett módja miatt azonban demokratikus jogállamban a titkosszolgálatok működése felett egy nagyon erős törvényességi civil ellenőrzés működik. Magyarországon ennek az ellenőrzésnek két karja van, kétfajta módon valósul meg: az egyik az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, a másik pedig a kormányzaton belül az a megoldás, hogy egy tárca nélküli miniszter felügyeli a nemzetbiztonsági szervezeteket.
Az úgynevezett "Nyírfa" fedőnevű akcióban - számomra úgy tűnik - igen súlyosan sérült a nemzetbiztonsági törvényben is rögzített alkotmányossági kontroll, amelyet az Országgyűlés bizottsága valósít meg. De nemcsak ez sérült, hanem veszélyeztetve látszik az ország nemzetbiztonsági érdeke is. Ezért minden személyes szimpátiám ellenére kénytelen vagyok felvetni miniszter úr személyes felelősségét. A nemzetbiztonsági törvény nem tiltja meg, hogy országgyűlési képviselőről adatokat lehessen gyűjteni; de előírja, hogy erről az adatgyűjtésről, vagy ha az folyamatban van, haladéktalanul tájékoztatni kell a nemzetbiztonsági bizottságot. Ennek az indokát nem kell bővebben kifejteni, hisz az országgyűlési képviselők nem élveznek mentelmi jogot, viszont a nemzetbiztonsági bizottságnak tudnia kell arról, hogy a megfigyelés, az adatgyűjtés indokolt-e vagy sem. Erről viszont csak a bizottság szerezhet tudomást, az érintett képviselő nem.
Ebben az ügyben miniszter úr sajnos hónapokon keresztül - holott egy alapos bejelentés alapján megtudta, hogy képviselőkről folytatnak adatgyűjtést - nem tájékoztatta a nemzetbiztonsági bizottságot. Sőt, mielőtt a bizottságot tájékoztatta volna, az ügyben a két kormánypárti koalíciót és az Országgyűlés elnökét tájékoztatta, és nyilvánosságra hozta az érintett képviselők nevét. Ezután olyan információk is kiszivárogtak, hogy adott esetben ügynökök vannak a képviselők között.
Ezért kérdezem miniszter urat, hogy az írásban leírt kérdéseim alapján mi erről az ön véleménye.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem