KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ügy, amelyet képviselő úr felvetett, egy törvénymódosítási javaslata a kormánynak, tehát nem döntés, ha úgy tetszik, ezt az Országgyűlés fogja majd megvitatni és az Országgyűlés fog ebben a kérdésben állást foglalni.
A dolog lényege, hogy a módosítás a mentelmi jog tekintetében szeretne a nem képviselő kormánytagokra a képviselő kormánytagokéhoz hasonló, de nem teljesen azonos szabályozást megfogalmazni. Egy korlátozott mentelmi jogot jelent ez az új szabályozás, amely csak a büntetőügyekre vonatkozna, a szabálysértési eljárásokra nem, és amely - ellentétben a képviselői mentelmi joggal - nem zárja ki a büntethetőséget. Az ok, az indok, amiért a kormány ezt a szabályozást javasolja az Országgyűlésnek, hogy a mentelmi jogot nem kiváltságnak tekinti, hanem a feladat, a tisztség zavartalan, politikai akadályoktól mentes ellátásához szükséges eszközt, feltételt szeretne biztosítani. Ugyanezért van mentelmi joga a kormánytagokon, illetve a képviselőkön kívül például az alkotmánybíráknak vagy az ombudsmanoknak is. Ez indokolta a kormánynak ezt a szándékát.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem