DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az én mondandóm első része a 11. §-sal, illetve a jegyzékben a 41. módosító indítvánnyal kapcsolatos, amit én nyújtottam be, amely azzal a mondattal foglalkozik, amely úgy szól: "a műemlék egésze nem bontható le, erre engedély nem adható."
A nyelvtani elemzés előtt talán abból kell kiindulni, hogy mi az egész törvény célja. Nyilvánvalóan az, hogy műemléket ne lehessen lebontani. Ebből fakad az, hogy értelmeznem kell azt a mondatot, ami a szövegben szerepel, tehát "a műemlék egésze nem bontható le, erre engedély nem adható." Több-e ez a mondat annál, hogyha csak annyit mondok, hogy műemlék nem bontható le, erre engedély nem adható? Az én magyar nyelvi ismereteim szerint ez egyáltalán nem több, sőt, kevesebb, mert ha azt mondom, hogy a műemlék egésze nem bontható le, ahelyett, hogy a műemlék nem bontható le, ebben benne van - legalább is elrejtve - az, hogy a műemlék egésze ugyan nem bontható le, a műemlék része azonban lebontható.
Hogy nem egyedül értelmeztem így ezt a mondatot, hanem Szabad György akadémikus úr és Balsay István is így értelmezte, ez megerősített engem abban, hogy nem az én nyelvérzékemmel van a hiba, hanem azoknak a nyelvérzékével, akik többnek gondolják ezt a megfogalmazást, hogy "egészben nem bontható le", mint azt, hogy "műemlék nem bontható le". És azzal a magyarázattal sajnos nem tudok mit kezdeni, amely a bizottsági üléseken elhangzott, és valami olyasmit fogalmazott meg, hogy ez tulajdonképpen védelmezi ezen épületeknek azokat a részeit, amelyeknek csak egy része műemlék, és az nem bontható le; tehát mondjuk egy várbéli gótikus ülőfülkét nyilvánvalóan védelmez az épület egészével szemben: az nem bontható le, de az épület egyéb részei lebonthatók.
Csakhogy ott van a gondom, hogyha ez az ülőfülke, mondjuk, egy barokk épületben van - mint ahogy a várban többnyire -, akkor világos, hogy a barokk épületet sem lehet lebontani, hogyha az egész műemlékké van nyilvánítva. Ha meg nincs műemlékké nyilvánítva, akkor nem műemlék, tehát nem vonatkozhat rá a lebontási tilalom - nyilvánvalóan így kell értelmeznem.
Úgy vélem tehát, hogy az az okoskodás, amely végül is azt a javaslatomat, hogy a műemlék egésze nem bontható le - ebben az "egésze" szónak nincs értelme -, nem kérdőjelezi meg, hiszen ha elfogadható a magyarázatom, akkor világos, hogy így lehet és így kell értelmeznünk.
Szeretném felolvasni azt, hogy az értelmező rendelkezések között mit jelent a műemlék. Nem én fogalmaztam, ne engem tessék szidni! "Műemlék minden olyan épület, építmény, létesítmény vagy egyéb ingatlan jellegű alkotás, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, vagy annak része, illetőleg romja vagy töredéke, amely hazánk múltjának kiemelkedő jelentőségű építészeti, történelmi, tudományos, városépítészeti, képző- és iparművészeti, kertépítészeti, régészeti, néprajzi vagy műszaki, technikatörténeti emléke, annak rendeltetésszerűen szerves történeti alkotórészeivel, tartozékaival, berendezéseivel, valamint a hozzá tartozó melléképületekkel és ingatlanterülettel, -területrésszel együtt, amelyen ezen értékei miatt védelemre és megtartásra érdemes, és amelyet ilyenképp védetté nyilvánítottak."
Most ezt a bikkfa nyelvet nem akarom aposztrofálni; ha ezt valaki első olvasásra megérti, akkor én meghajtom előtte a fejem, tehát hogy ez a műemlék - de azért ki lehet belőle venni, hogy mi a műemlék. Engedjék meg, hogy ezt megtegyem! Minden olyan épület, vagy annak része, amely értékei miatt védelemre és megtartásra érdemes. Az 1881-es törvény ennél sokkal egyértelműbben és világosabban fogalmazott. Ha ez így igaz, tehát ez műemlék, akkor nyilvánvalóan a műemléket részben sem lehet lebontani, és akkor valóban nincs értelme az egész kifejezésnek; nagyon sajnálom, hogy ezt az előterjesztő nem tudta elfogadni. Mondom, nyilvánvalóan hárman is félreértelmeztük, és gondolom, még nagyon sokan lesznek, akik félre fogják értelmezni - Szabad György és Balsay István mellett én is.
A következő észrevételeim a mellékletekkel, a 208., a 211. és a 212. módosító indítványaimmal kapcsolatosak. Ezek közül a 211. az egyetlen javaslatom, amit az előterjesztő elfogadott. Nagyon örülök neki, mert ha benne maradt volna, ne adj' Isten, az eredeti szöveg, akkor Debrecenben lenne egy Déri Frigyes Múzeum - ilyen nincsen -, tehát ha véletlenül nincs egy debreceni képviselő, aki ezt az előterjesztő tudomására hozza, akkor van egy törvényünk, amelyikben szerepel egy olyan múzeum, amelyik nincsen.
(19.50)
Ez teljesen véletlen, hogy én debreceni képviselőként tudom azt, hogy ezt Déri Múzeumnak hívják és nem Déri Frigyes múzeumnak. Minden tiszteletem természetesen a Déri testvéreké - Déri Frigyesé és Déri Györgyé -, akik a gyűjteményüket Debrecen városnak adományozták, mert Debrecen városa hajlandó volt ehhez egy nagyon szép, egyébként műemlékké nyilvánítandó épületet építeni. De azért jó lenne odafigyelni mondjuk az ilyen apróságokra, mert ez egyáltalán nem törvényszerű, hogy kell a parlamentben lenni valakinek, aki tudja azt, hogy ezt a múzeumot hogy hívják. De most nem erről van szó, mert ezt az előterjesztő elfogadta, örülök neki.
A 208. és a 212. javaslatom: itt is valamit mondanom kell. A 208. egy XVII. századi dézsmaház védetté nyilvánítását kívánja elérni. Ez a legrégibb magyarországi mezőgazdasági műemlék. Az, hogy ez véletlenül az én szülőfalumban van, most nyilván nem tartozik ide; de majdnem 40 éve foglalkozom a hegyaljai mezővárosokkal, higgyék el nekem, nem kell letennem a nagyesküt itt, hogy talán valamelyest értek is ennek a tájnak a történetéhez. Ez az épület olyan állapotban van - ez egy emeletes épület egyébként -, hogy tíz éven belül össze fog omlani, tehát az utolsó órában vagyunk, hogy ezt a legrégibb, még egyszer hangsúlyozom, a legrégibb mezőgazdasági műemléket megmentsük. Tudom azt, hogy ennek vannak akadályai.
Akadálya például az, hogy ebben egy idős házaspár élt, valahogy tulajdonjogot szerzett rá - mindketten meghaltak már, tehát még ilyen gond sincs, de valahogy tulajdonjogot szereztek rá, nem tudom, hogy -, a hozzá tartozó pince pedig egy állami gazdaság tulajdonában volt, amely állami gazdaságot privatizáltak, és ez az állami borgazdaság ma természetesen alig várja, hogy a pince fölül ez az épület összeomoljon, eltakarítsák, és akkor nincs vele további gond.
Nos, én ezt szeretném megakadályozni, hogy legyenek ilyen gondok. Néhány tízezer forintért ez az épület megvásárolható lenne, és akkor mi is tudnánk mutatni azt, amit a lengyelek egyébként a Visztula mellett végig mutogatnak, hogy igen, ilyen granáriumok voltak, ilyen épületeink voltak. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem fogjuk megmutatni. Azt nyilván itt nem kell megmagyaráznom, hogy mit jelent a dézsmaház, hogyan szedték össze egy borvidéken a beszállított bort, és így tovább, és így tovább. Erre, sajnos, nem tudom elfogadni azt az indoklást, hogy ez magántulajdonban van, tehát nem törődünk vele, nem is érdekes az egész.
A másik, talán ennél még nehezebb probléma: a 212. módosító indítványban javasoltam a debreceni krematórium és a herpályi monostorrom listára felvételét.
Először talán néhány szót a debreceni krematóriumról, illetve építőjéről, Borsos Józsefről, aki azért nem akárki volt a XX. századi építészek között. Kevesen vagyunk ugyan itt, de gondolom, nem kell magyaráznom a jelenlévőknek, hogy mit jelentett Borsos József; nem egy provinciális építőmester volt. Nagyon örülök annak, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetem épülete, mint XX. századi neobarokk épület, rákerült erre a listára. Korp Flóris emlékét ezzel megörökítjük. Nagyon örülök annak is, hogy a debreceni Déri Múzeum épülete is rákerült erre a listára, és ezzel Györgyi Dénes és Münnich Aladár kiváló építészek emlékét is megörökítjük. De azt a harmadik embert - aki Debrecen építészetében azt is mondhatnám, többet jelentett, mint Györgyi Dénes és Münnich Aladár vagy Korp Flóris - is illene megörökíteni, már csak azért is, mert egy olyan épületegyüttest teremtett a debreceni krematóriummal és ravatalozóval, amely valóban alkalmas és méltó arra, hogy szerepeljen ezen a listán.
Azt, hogy Borsos József nem volt egy provinciális építész, hadd igazoljam azzal, hogy Debrecenben nagyon sok egyéb épületet is épített még: a Rakovszky utcai református iskolát, a Burgundia utcai ipari iskolát, a Dobozi úti bérházakat, azt az egyetemi templomot - az egyetemnek az épületét Korp Flóris építette, és mellette az egyetemi templomot Borsos József építette. Nem is tudom, hogy mire vonatkozik a műemléki védettség. Az egyetem épületére igen, és a mellette lévő templomra nem? Vagy a templomra is vonatkozik, ami később épült egyébként, mint az egyetem épülete? Tehát ezt is tisztázni kellene. Az egyetemnek csak a főépületére, vagy azokra a dobozokra, amiket azóta építettek hozzá? Gondolom, ezekre nem. De remélem, hogy a mellette lévő református templomra azért vonatkozik. A debreceni rendőrség épületét - ezekhez tartozik, mondjuk, élete fő műve, de Hódmezővásárhelyen templomot épített -, Szegeden a Honvéd téri református templomot is Borsos József építette, Szentesen a református kör épületét is, és hadd ne soroljam, még sok minden mást.
Engedjék meg, hogy egyetlenegy kortársi véleményt hadd idézzek Borsos Józsefről: "A temető, a ravatalozó- és a krematóriumépület sikerült modern művészi alkotás, amelynek általános építőművészeti értéke mellett van egy különleges értéke is, amelynek révén az épület nemcsak Debrecen városához, hanem hozzánk is közelebb jut. Az épületnek különös egyéni értéke abban áll, hogy tervezője az épületet magyar érzéssel, magyar lélekkel és magyar formában óhajtotta megvalósítani, amit a tervező sikeresen meg is oldott." Ha a XX. századból őriznünk kell valamit - és sok mindent kell őriznünk -, akkor nyilvánvalóan Lechler Ödön szecesszióját is őrizni kell, de őrizni kell Koós Károly magyar építészetét is. Ha én azt mondom, hogy Borsos József egyaránt folytatni tudta Lechler Ödönt és Koós Károlyt is, egységgé tudta ötvözni, akkor talán elhiszik nekem, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem rossz cél érdekében agitálok, ágálok, amikor a Borsos József által épített debreceni krematóriumnak erre a listára való felkerülését javaslom.
Végül, befejezésül a herpályi monostorrom. Ha nem a Dunántúl lett volna már a múlt század végén is a kedvezőbb helyzetben lévő területe az országnak, akkor a herpályi monostorromból ugyanolyan jáki templomot lehetett volna csinálni, mint ahogy a jáki templom jeles műemlékünk. Akkor még nagyon sok minden megvolt ebből az ugyancsak nemzetségi monostorromból, sok minden eltűnt belőle. Ne akarjuk azt - egyébként is, az Alföld rendkívül szegény műemlékekben -, hogy a megmaradtak is eltűnjenek. Ezért javasoltam a herpályi templomromot megőrzésre méltónak és alkalmasnak. Nagyon sajnálom, hogy nem találkozott az előterjesztő egyetértésével.
Köszönöm szépen.
