DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy Raskó György képviselőtársunk egy, az egész társadalmat izgató kérdést vetett fel, hiszen ha tovább jelentkeznek a Postabank körül a pénzügyi bonyodalmak, akkor úgy gondolom, hogy nem volt véletlen az a roham, amelyet a Postabank pénztárai ellen indítottak a közelmúltban.
De a kérdés nemcsak így merül fel, hiszen ezzel már többször foglalkoztunk, hanem akként is, hogy miért nem ad a kormány valós tájékoztatást a Háznak, és hogy fordulhatott az elő, hogy akkor, amikor a Postabankból összesen 24 milliárdnyi tőkét vontak ki, és ugyanakkor kapott hozzávetőlegesen 24 milliárd tőkét - akként, hogy a jegybank a készenléti hitel április 15-ig való tartalékolása alól felmentést adott, ami önmagában a Postabank 20 milliárd forintos megsegítését jelenti. A Postabank vezetői szerint betettek 4 milliárdot abból a pénzből, amit kivettek, tehát nullszaldós az ügylet; mégis mind több szakember állítja, hogy a Postabankot konszolidálni kell.
Kérdezem én akkor, hogy vajon hol volt a bankfelügyelet, amely évente 1 milliárd forintot visz el ebből az országból, és soha egyetlenegy bankbotrány esetében - legyen az az Ybl Bank, a Budapest Bank, a Polgári Bank, a Postabank - nem jelezte előre, hogy itt gondok lesznek, a jegybank figyelmét erre fel nem hívta. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Befejezem, elnök úr.
Úgy gondolom tehát, hogy a bankfelelősség szélesebb körben merül fel, mint csak a Postabank felelőssége. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem