ASZÓDI ILONA KATALIN
ASZÓDI ILONA KATALIN
ASZÓDI ILONA KATALIN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási önkormányzatok botránytörténetét nem szeretném ragozni: az elmúlt héten nagyon sok szó esett róla, és mindannyian tudjuk, a közvélemény is nagyjából tisztában van ezzel. Azért utalok rá mégis, mert azt hiszem, ez a botránytörténet az, ami miatt azt mondjuk, hogy a helyzeten mindenképpen változtatni kell.
Ebben a kérdésben, azt hiszem, itt a Házban minden párt között konszenzus van. Azért kell változtatni - mert ez gazdasági károkat okoz -, mert felháborítja a közvéleményt, és mind a két dolog nyilván kellemetlen a kormánynak, akit felelőssé tesz a közvélemény az adott problémákkal kapcsolatosan, és rossz a parlamentnek is; rossz fényt vet a parlamentre is; és a parlamenti képviselőket is felelőssé teszi a közvélemény ezekért az eseményekért, holott valójában a parlamentnek ma ezekre az eseményekre nagyon kevés a ráhatása.
(19.40)
Tehát változtatni kell. Ez részben politikai érdek, részben gazdasági érdek is. Annyiban gazdasági érdek, amennyiben rengeteg pénz eltékozlódik ilyen módon.
A törvényjavaslat számos pontján vitatható. Az én véleményem szerint mindenképpen erénye ennek a törvényjavaslatnak az, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fölött egy fokozottabb, erőteljesebb kontrollt próbál törvényileg rendezni. Ez azt jelenti, hogy a kormány nagyobb szerepet kap az alapok fölötti kontrollban, és nagyobb szerepet kap az Országgyűlés is. A kormány delegálhat a felügyelőbizottságokba, törvényességi felügyeletet gyakorol, illetve az Országgyűlésnek módja van beleszólni a felügyelőbizottságok ügyrendjébe.
Reménykedjünk abban, hogy ez az erőteljesebb kormányzati és parlamenti kontroll oda vezet, hogy a pénzügyekkel a majdan megbízott szervezet talán tisztább alapon fog tudni bánni, racionálisabban fogja kezelni.
A törvényjavaslat nagyon sokat vitatott pontja a delegálási rendszer. Továbbra is azt mondjuk, hogy ha delegálunk az önkormányzatokba képviselőket, akkor továbbra is önkormányzatokról beszélünk. Itt Bauer Tamás mondandójához kapcsolódnék én is. Nekem is az a meglátásom, hogy amennyiben ide delegálunk képviselőket, akkor az már eleve nem önkormányzati rendszer. Felesleges is annak hívni, hiszen az önkormányzatiság lényege az, hogy egy bizonyos csoport önmaga köréből fogja megválasztani azokat az embereket, akik majd igazgatják, szervezik, irányítják a munkát. Tehát itt messze nincs már szó önkormányzatiságról, ezért azt gondolom, felesleges is annak nevezni.
Ezt én önmagában nem tartom hibájának, hiszen nem gondolom azt, hogy a társadalom minden szeletét, minden részét önkormányzati módon kellene szervezni. Tehát ha azt mondom, hogy ezen a területen megszüntetem az önkormányzatiságot, ettől én nem háborodom föl, mert nincs önkormányzatiság az egészségügyben, nincs önkormányzatiság az iskolákban, hacsak nem a hallgatói vagy az iskolai gyermek-, tanulói önkormányzatokra gondolok, és egy sor helyen nincs önkormányzatiság, ahol ennek ellenére talán ésszerűen vagy akár jól is működnek a dolgok. Tehát egyáltalán nem tartom problémának, ha itt sincs az.
Azt gondolom, hogy itt a delegálás módja az, ami sokakban komoly indulatokat gerjesztett, hiszen a jelenlegi törvényjavaslat szerint egy olyan körből van mód delegálni, amely a járulékfizetők körét messze nem fedi le. Nem beszélve arról, hogy a delegálási rendszer ebben a viszonylag szűkebb körben lehetőséget ad arra, hogy bizonyos összefonódások konzerválódjanak. Az összefonódásokról persze pontos tudomásunk nincs, és nem lehet azt mondani, nem lehet rámutatni, hogy íme, ezek itt vannak, de mindenképpen vélhetőek. Hiszen olyan sok probléma, olyan sok visszaélés történt az elmúlt időben, az elmúlt évek alatt, hogy vélhetőek ezek az összefonódások. Én attól félek, hogy maga ez a delegálási rendszer ezeket az összefonódásokat meg fogja erősíteni. Attól félek, hogy ennek a következményeként ezekben a szervezetekben - amelyeket még mindig önkormányzatoknak nevezünk, noha véleményem szerint már lényegükben nem lesznek azok - továbbra sem szűnik meg, illetve nem csökken majd lényegesen a visszaélés, hacsak a fokozott kormányzati és országgyűlési kontroll nem tud majd ilyen irányba hatni.
Tehát addig, amíg a törvényjavaslat egyik vonulatát a magam részéről támogatni tudom - az erőteljesebb kontrollt -, a delegálási rendszer efféle típusától nagyon tartok. Azt gondolom, pontosan a lehetséges, a beépített összefonódási lehetőségek konzerválódása miatt az a kontroll, ami fölé lesz építve, nem tudja végrehajthatóvá tenni az akaratot; pontosan azért nem, mert ezek az informális csoportok, szerveződések megfoghatatlanok, és a szigorítás pedig félő, hogy a végrehajtás során nem tud realizálódni.
Az én véleményem szerint a magyar parlament többek között a társadalombiztosítási járulékok fizetői teljes körének az önkormányzata. A magyar parlament az az önkormányzat, amely költségvetési pénzek fölött gyakorolja az ellenőrzését, törvényeket hoz, és tulajdonképpen a magyar parlament hozza meg azokat a törvényeket is, amelyek alapján működne a társadalombiztosítási rendszer, amelyek alapján kell kifizetni ezeket a pénzeket, a társadalombiztosításba befolyt pénzeket, járulékokat.
Az én véleményem az: ha a magyar parlament nemcsak törvényeket hoz, hanem felügyeli is a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, akkor az egy valódi önkormányzatiság marad. Azt gondolom, az lenne a legjobb megoldás, ha a parlament felügyelné, tudniillik ma is úgy látom, hogy a költségvetés pénzei kapcsán - amit a magyar parlament oszt és felügyel - van a legkevesebb visszaélés. Ezzel kapcsolatosan nem akarom én azt állítani, hogy ezen a területen nincsenek elfolyó pénzek, de azt azért látjuk, hogy ezzel a 2000 milliárd körüli összeggel - ami a magyar költségvetést jelenti - kapcsolatban van még mindig a legkevesebb probléma.
Lehetséges, hogy ha a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai is a parlament felügyelete alatt lennének, akkor jobb lenne a helyzet a visszaélések vonatkozásában. Köszönöm szépen. (Taps.)
