DÖGEI IMRE

Teljes szövegű keresés

DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Mélyen tisztelt Rádióhallgatók! A mindennapi kenyerünkről van szó, ugyanis egyre többen és többen keresnek fel személyesen, telefonon a kistermelők közül, akik a búza felvásárlási árával nincsenek megelégedve. Én is úgy érzem, hogy aggodalmuk jogos. Nem elég az időjárás viszontagságaival küszködni - főleg az új termelőknek -, hanem még a kereskedelmi egységek is megkeserítik ennek a terméknek az átvevését és minősítését egyaránt.
Szinte ugyanaz a búza minden átvevőhelyen legtöbb esetben más-más értékeket mutat vagy mutatott az elmúlt hetek alatt. Úgy nedvességtartalomban, ugyanúgy a búza sikértartalmát is más-más paraméterek jelezték. Ennek következtében leértékelődött a búza minősége, és jóval kevesebbet ajánlottak érte, és odaadták a szorult helyzetben lévő gazdák az általuk megtermelt kenyérnek valót, azaz az étkezési búzánál arra hivatkoznak, hogy csak takarmányminőségnek felel meg. Ez is sajnos zsebbe nyúló dolog, mert a felvásárlási árak 20-30 százalékkal alacsonyabbak, mint az 1996. évi búzatermésnél. Úgy érzem, hogy ezek az aggályok igazolják a termelők aggodalmait.
Miről is van szó? 800-1000 forinttal kevesebb összeget kapnak vagy kaptak a termelők az 1996-ra és 1997-re eső kereskedelmi felvásárlási árnál. Ugyanakkor a búza ráfordított összege, összes felhasznált anyag emelkedett 20-25-30 százalékkal is. Idetartozik a műtrágya, növényvédő szerek, vegyszerek, üzemanyag, alkatrészellátás és a gépvásárlási költségek egyaránt, de lehetne sorolni az észrevétlenül felemelt áraknak a tömegét, ami mind-mind a termelést segítené, vagy jelen esetben gátolja.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan tud így fejlődni vagy beruházni, fejleszteni az újrakezdő kistermelő vagy még a nagyobb üzem is, amely esetleg több száz hektárral rendelkezik? De maradjunk a kistermelőknél! Úgy érzem, hogy ez az állapot szinte lehetetlen helyzetet teremt. Nem tudnak lépést tartani a bevétellel és a kiadással, nem tudnak mérleget állítani, hogy hogyan oldják meg az egyre nehezebb és nehezebb helyzetet teremtő körülményt. Tehát a búzatermelők teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A búzafelvásárlók, -kereskedők és más lehetőségben lévő felvásárlókkal szemben.
Úgy néz ki, hogy évszázadokon keresztül szinte kötelességszerűen termelte a földművelő ember a mindennapi kenyerünket, azaz a búzát, s egyre veszélyeztetettebb helyzetbe kerül a búza előállítása. És akkor elhangzik az a vélemény vagy hír, hogy a kenyér ára és a lisztből készült termékek ára egyre felfelé szökik nap mint nap, szinte észrevétlenül. Ezt a földművelő réteget - aki mindennapi kenyerünket megadja az asztalunkra - nem lehet és nem szabad ilyen helyzetbe hozni, ezért mindnyájan, azaz minden magyar állampolgár egyaránt felelősséggel tartozik, hiszen nem véletlenül írja az Írás: Uram, add meg a mindennapi kenyerünket ma!
Ma már sok termelőben felvetődik az a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e búzát termelni, amikor is egyre jobban és jobban kiszolgáltatott helyzetbe kerül a földművelő réteg.
Összességében: a Földművelésügyi Minisztériumnak, a kormánynak magának ezen az áldatlan állapoton azonnal segíteni kell, mert a jövőbe vetett hitet nem szabad ilyen fondorlatos módon kiszolgáltatott helyzetbe hozni, és mindazokat sem, akik ezzel a létfontosságú mezőgazdasági termékkel foglalkoznak.
Ismételten kérem az illetékes miniszter urakat, hogy haladéktalanul tegyenek megoldó lépést ez irányba.
Köszönöm türelmüket, a rádióhallgatóknak és az Országgyűlésnek is, hogy ezt elmondhattam önöknek. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem