HÁGA ANTÓNIA
HÁGA ANTÓNIA
HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Külpolitikánknak három egyenrangú célkitűzése van: integrálódás az euro-atlanti szervezetekbe, stabil kapcsolatok ápolása a szomszédos országokkal és a határon túli kisebbségek támogatása.
Magyarország szokás szerint tehát harapófogóban van: egyszerre kell igazodnia és saját külpolitikájának eleget tennie; elsődleges politikai célja a fejlett nyugati társadalmak közé illeszkedés. Nagy a belső és külső nyomás az európai célkitűzések elfogadására, amelyek maguk is kettősek, hiszen a beáramlást korlátozni szeretnék, illetve a migránsokat integrálni.
Ugyanakkor nem mondhat le sajátos geopolitikai és történelmi helyzetéből fakadó célkitűzéseiről, és nem tud szabadulni az ezekből eredő hátrányoktól sem. Arra kell törekednie, hogy képes legyen ellenőrizni a délről és keletről érkező beáramlást, és megakadályozza a Nyugat-Európába be nem fogadottak tömeges visszaküldését területükre. Míg a hazai megszorító lépések és az illegális migráció kontrolljára törekvő nemzetközi együttműködésben való részvétel az európai uniós tagállamok helyeslésével találkozik, addig feszültséget fog okozni, ha Magyarország megpróbálja a határait nyitva tartani a szomszédos országokban élők kisebbségek rendezett beutazása, beköltözése céljából.
A legkényelmesebb megoldás az lett volna az integráció, illetve a kisebbségvédelem dilemmájára, ha legalább Románia és Szlovákia ugyanabban az időben vált volna vagy válhatna az Európai Unió tagjává. De mint tudjuk, erről utólag már felesleges beszélni. Ezt a megközelítést tükrözték azok az alapszerződések, amelyeket ez a kormány ebben a terminusban megkötött Szlovákiával és Romániával, melyekben a szerződő felek kötelezik magukat arra, hogy támogatják a másik fél törekvését az Európai Unióba, a NATO-ba, a nyugat-európai unióba, könnyítik a határok átjárhatóságát és a vámellenőrzést.
(10.20)
Magyarország 1989-ben csatlakozott a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi genfi egyezményhez és az 1967. évi New York-i jegyzőkönyvhöz. Az ENSZ főtitkáránál történő letétbe helyezéskor, 1989. március 14-én a következő nyilatkozatot tette: a Magyar Népköztársaság az 1. cikk B) fejezetének a) változatát fogja alkalmazni a menekültek helyzetére vonatkozó egyezmény szerinti kötelezettség teljesítése céljából.
Ez gyakorlatilag a magyar hatóságok felelősségét az Európán belüli események menekültjei menedékkérelmeinek megvizsgálására korlátozza. Ez az egész földrajzi korlátozás néven vonult be a szakirodalomba, és 1992-től nyugat-európai nyomásra folyamatosak azok a törekvések, amelyek a földrajzi korlátozás feloldására irányulnak. Ennek céljából is születhetett meg ez a törvénymódosítás. Ilyen intézményt - mármint földrajzi korlátozást - az egyezményt aláíró 128 országból csak Kongó, Madagaszkár, Málta, Monaco és Törökország alkalmaz; Olaszország 1990-ben oldotta fel ezt az intézményt. És nagyon érdekes az, ahogyan Magyarország gondolkodik vagy gondolkodott a földrajzi korlátokról, hiszen Törökországot és az egykori Szovjetunió teljes területét Európának tekintette.
A menekültek ügyével speciális esetben az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselete jogosult foglalkozni. Melyek ezek az esetek?
Az Európán kívüli események menekültjei. Az egyezmény 1. cikkének b) pontja értelmében tehát elvileg nem a kérelmező állampolgársága vagy hontalan esetében a szokásos tartózkodási helye dönti el, hogy ügyével magyar hatóság vagy a főbiztosság foglalkozik, hanem az, hogy az üldöztetés vagy annak veszélye Európában vagy azon kívül fenyegette. Érdekességként el kell mondanom: nem volt olyan eset a főbiztosság történetében, hogy európai fenyegetettség miatt fordult volna a főbiztossághoz nem európai illetőségű állampolgár.
A másik csoportot azon európai kérelmezők alkotják, akiknek kérelmét kompetens magyar hatóság pusztán formai okokra hivatkozással, vagy más, nem az egyezményen alapuló okkal utasítja el. Ez esetekben a kérelmezők jogi helyzete megegyezik az Európán kívüli kérelmezőkével. A leggyakoribb ilyen eset, amikor a kérelmező elmulasztja a menekültként való elismeréséről szóló nyilatkozatot 72 órán belül megtenni. Ebben az esetben elvileg nincs helye az elutasítás utáni fellebbezésnek. Hadd mondjam el, hogy nagyon kényelmetlen helyzeteket teremt ez a 72 óra. Volt egy olyan állampolgár, egy albán asszony, aki a kérdéses időszakban szült, és ezt sem tartották a magyar hatóságok megfelelő igazolásnak arra vonatkozóan, hogy nem jelentette be 72 órán belül a menekült státusz iránti kérelmét.
Amennyiben tehát a kérelmező elmulasztja a meglehetősen rövid és a fentiek miatt szigorúnak tűnő határidőt, az azzal a következménnyel jár, hogy menedékjogi kérelmét érdemben nem vizsgálja meg a magyar hatóság, annak ellenére, hogy erre szerződésben kötelezettséget vállalt. Bár meg kell állapítani, hogy maga az egyezmény nem rendelkezik az eljárásjogi kérdésekről. A 72 órás határidő, azt hiszem, nem olyan túl rövid, de abban az esetben, ha nincs az egész országra kiterjedő ingyenes jogsegélyszolgálat, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű, könnyen hozzáférhető, több nyelvű információs anyag, ami a potenciális kérelmezőket útbaigazítja, abban az esetben valóban rövid.
Magyarországon ingyenes jogsegélyszolgálat csak rendkívül korlátozott mértékben áll a rászorulók rendelkezésére. Engedjék meg képviselőtársaim, hogy itt felsoroljam ezt az öt vagy talán hat szervezetet, megérdemlik, hiszen ezek a szervezetek folyamatos anyagi gondokkal küzdenek, és talán egy kis erkölcsi elismerés, ha a Magyar Országgyűlés falai között megemlítjük őket. Ilyen például a Martin Luther King Egyesület. Szeretném elmondani, hogy '94-ben is még 800 ezer forint éves költségvetési támogatást kapott a Magyar Országgyűléstől - az előző évben már csak 300 ezret. Ez nem munkájuk színvonalának csökkenését jelenti, lehet, hogy talán elismertségi probléma. Ilyen a Magyar Helsinki Bizottság, a Mahatma Gandhi Egyesület, a MEOK, a Menedék, az Ökumenikus Szeretetszolgálat, illetve a Migránsokat Segítő Egyesület. E szervezetek szolgáltatása elsősorban a fővárosra, illetve a nagyobb városokra, vidéki városokra korlátozódik.
És mégis, mi történik azokkal az európai kérelmezőkkel, akiknek kérelmét érdemi vizsgálat nélkül, formai vagy más okokkal elutasítja a menekültügyi hatóság? Amennyiben az ENSZ menekültügyi főbiztossága budapesti kirendeltségének tudomására jut, akkor kapcsolatba lép a menekültügyi hatósággal az eljárás megindítása érdekében. Amennyiben a helyzetet nem tudja ilyen módszerrel orvosolni, saját mandátuma alapján lefolytatja az eljárást.
Néhány számadat, amely a főbiztosság munkájának döntését reprezentálja. 1990-ben 450 kérelmezőből 12-t ismert el, 1994-ben 230 kérelmezőből 15-öt ismert el, '96-ban 515 kérelmezőből 106-ot ismert el; összesen 2698 kérelmezőből 262 személy kapta meg a menekültkénti elismerést.
Érdekesebb a helyzet, ha a menedéket kérők repülőn érkeznek. A külföldit, amennyiben nem felel meg az idegenrendészeti törvény előírásainak, a határőrség nem lépteti be az országba, hanem visszairányítja a senki földjére, azaz a reptéri tranzitba, amit - ki tudja, milyen okból - a területenkívüliség fikciója övez. Ettől kezdve a visszafordított személy a tranzitváró foglya. Ha megbetegszik és fizikailag egy, a főváros területén levő kórházba szállítják, nem kap erről hivatalos okmányt, hiszen nem lépett be az országba, hivatalosan nincs az ország területén. Másfelől mégsem a senki földje a tranzitváró, hiszen a magyar jogszabályok vonatkoznak rá. Rendbontás esetén az ORFK reptéri biztonsági főigazgatósága jár el. Erőszakos cselekmény bekövetkezése esetén a reptéri biztonsági főigazgatóság intézkedni köteles, halaszthatatlan esetben a fegyveres beavatkozás megengedett.
Speciális az itt menedéket kérők helyzete, hiszen ügyükben két idegenrendészeti hatóság is eljár. A határőrség mellett tehát az RBF bűnüldözési osztálya is párhuzamosan, szinten versengve jár el. A menekült státusz iránti kérelmet az RBF bűnüldözési osztályának külön felkészítésben nem részesült munkatársai veszik át, ők értesítik a főbiztosságot is. De ők nincsenek felhatalmazva a szál valóságos elvarrására, ugyanis a beléptetés vagy a kiutasítás már a határőrség feladatai közé tartozik.
Önök talán, képviselőtársaim, azt mondhatják, hogy nem igazán a törvényről szóltam, sokkal inkább másról, eljárásjogi kérdésekről, idegenrendészetről. Ezt azért tettem, mert azt gondolom, hogy ezzel a törvénymódosítással párhuzamosan felül kellene vizsgálni az idegenrendészeti törvényünket is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és az eljárásokat egyszerűbbé, könnyebbé kellene tenni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
