DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én igazán nagy tisztelettel adózom az ön vehemenciájának, amivel a tartós tankönyv használatának bevezetését képviseli. Bár említette, hogy az ígéretekkel tele a padlás - nem így mondta az előbb, de ez volt a lényege -, én továbbra is csak pozitív elkötelezettségemet és a miniszter úr és a minisztérium elkötelezettségét tudom az ügyben hangoztatni.
Ugyanakkor azonban a képviselő úr néhány dologban téved. Az csak egy minimális számszaki tévedés, hogy a törvény elfogadása óta nem 18, hanem 14 hónap telt el. Egy rendeletet ennyi idő alatt is meg lehet alkotni, önnek ebben igaza van. A törvény azonban nem egy rendelet, hanem rendeletek egész sorának elkészítésére kötelezte a Művelődési és Közoktatási Minisztériumot, illetőleg a kormányt, és ezeknek a rendeleteknek a sorában - a mindjárt általam vázolandó okokból kifolyólag - nem a tankönyvvé nyilvánításról szóló rendelet volt az első.
A tankönyvvé nyilvánításról szóló rendeletet - mint egyébként általában a rendeleteket is - nem úgy készítik elő, hogy egy tisztviselő leül az íróasztal mellé, ír egy rendeletet, a miniszter aláírja és másnap hatályba lép. A rendeletet, tekintettel arra, hogy meglehetősen széles körű - különösen ebben az esetben meglehetősen széles körben érint érdekeket -, egyeztetni kell, nem utolsósorban például az Országos Köznevelési Tanács illetékes albizottságával, amely Országos Köznevelési Tanács maga sem közvetlenül a törvény hatálybalépését követően, hanem csak hónapokkal utóbb alakult meg. Mindenesetre az ígéretemet meg tudom ismételni, '97 őszére a rendelet napvilágot fog látni.
Mi a tartós tankönyv bevezetésével kapcsolatban a fő probléma? Az, képviselő úr, hogy a tankönyv tartós kivitelben történő elkészítése a könyvet magát, az eddig is - önnek igaza van - rendkívül drága tankönyveket mintegy 47 százalékkal drágítja meg átlagosan. A kemény tábla, a fűzött kötés jelentős többletköltséget okoz. Ezt a többletköltséget, miközben be akarjuk vezetni a tartós tankönyvhasználatot, nem kívánjuk áthárítani a szülőkre, nem kívánjuk még 47 százalékkal megdrágítani az amúgy is dráguló tankönyvcsomagok árát. Tehát a tartós tankönyveket csak azzal párhuzamosan tudjuk bevezetni, hogy áttérünk arra a rendszerre, ahol a tankönyv nem a tanuló, hanem az iskolai könyvtár tulajdona. A tanuló év elején megkapja, év végén visszaadja, és csak akkor kell az árát kifizetnie, hogyha elveszti vagy megrongálja.
(15.40)
Ehhez azonban, képviselő úr, forrásokra van szükség. Többek között ezt célozza a megemelt iskolai könyvtári támogatás mint forrás. A tartós tankönyveket a jövő évtől kezdve fokozatosan be fogjuk vezetni, az iskolai könyvtárak a megszülető rendelet nyomán meg fogják vásárolni a tartós kivitelben elkészült tankönyveket. Erről fog szólni a könyvtár-támogatási normatíva, ezért tesszük be ezt a jövő évi költségvetésbe elkülönített, másra fel nem használható normatívaként, hogy megindulhasson a tartós tankönyvek bevezetése.
Mindazonáltal, ha elrendelném, hogy holnaptól csak tartós kivitelű könyvek kerülhetnek tankönyvként forgalomba, az azt jelentené, hogy a szülőket további 47 százalékkal sújtjuk. A kormány ezt nem akarja, s gondolom, ön sem akarja. Tehát miközben a tartós tankönyv használata jó gondolat és a minisztérium továbbra is támogatja, ez is azok közé a kérdések közé tartozik, ahol a megfontolás nélkül történő jó szándékú cselekvés több kárt okozhat, mint hasznot.
Köszönöm szépen. Kérem, szíveskedjék válaszomat elfogadni. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem