DR. VASTAGH PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Ház! Miként az közismert, átalakul az Európa Tanács mellett működő Európai Jogok Emberi Bírósága és az Európai Jogok Emberi Bizottsága. A kettőből egy egységes szervezet alakul meg, az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Az erre vonatkozó tizenegyedik jegyzőkönyvet, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez fűződik, a Ház 1994 decemberében már megerősítette. Ennek következtében küszöbön áll a bíróság új szervezetének kialakulása, hiszen ezt a kiegészítő jegyzőkönyvet időközben valamennyi tagállam ratifikálja. Ebből következik, hogy most két, ehhez kapcsolódó szerződést kell megerősítenünk. Az egyik az új bíróság tisztségviselőinek biztosítja a hivataluk ellátásához szükséges mentességeket és kiváltságokat a másik egyezmény pedig az eljárás alá vont személyek számára tartalmaz könnyítéseket. E tekintetben szeretném megjegyezni, tisztelt Ház, hogy a magyar kormány fenntartást javasol - és ezt az országgyűlési határozati javaslat tartalmazza - saját állampolgárai tekintetében, amire az egyezmény alapján lehetőségünk van.
Kérem, hogy szíveskedjenek elfogadni mind a két egyezmény megerősítésére vonatkozó országgyűlési határozatot. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem