DR. NAGY FRIGYES

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ahhoz képest, hogy ön Szabolcs megyeinek vallja magát, meglehetősen hézagosak az ismeretei az almahelyzetről. (Derültség, taps a bal oldalon.) Valószínűleg újságot sem olvas, mert akkor tudná, hogy az elmúlt hét végén a Földművelésügyi Minisztérium most már ismételten intézkedett az almának nevezett termék felvásárlási árának a szavatolására.
Szeretném fölhívni a figyelmét, hogy ez beltartalmában ugyan alma, de kívülről nézve nagyon nem hasonlít arra a gyümölcsre, amit piacra lehet vinni. Ezt, kérem, gombosvillával, dózerral és markolóval rakják pótkocsikra és szállítják be a zúzdába, ahol sűrítményt csinálnak belőle. Hosszú távon ez a minőség, meggyőződésem, hogy nem támogatható, ugyanis azt a pénzt, amit erre fordítunk, az almatermesztés átstrukturálására kell fordítani. Ugyanis a jó minőségű almának az ára, mint ahogyan ön is említette, 50-60 forint/kilogramm, és ez egy reális ár. De nem azé a 400 ezer tonnáé, amit Szabolcs megyében sajnos termelnek.
Tehát hogy mi lenne itt a megnyugtató megoldás, erre valószínűleg képviselő úr sem tudna megfelelő választ adni.
Az, hogy miért és mikor adjuk mi ki a rendeleteket az almatermelés támogatásával kapcsolatban, nem azért van, mert mi elaluszunk ezen a kérdésen, hanem azért, mert nem tudjuk, hogy mennyi lesz a sűrítmény ára. Amikor az első tárgyalások és ezzel kapcsolatos intézkedések megszülettek, akkor 1800 német márka volt a sűrítmény tonnánkénti ára, erre építettük az egész konstrukciót. Kiderült, hogy ebből a sűrítményből gyakorlatilag eddig még semmit nem tudtak a nemzetközi piacokon értékesíteni. Ennek következtében ismételten vissza kellett rá térni, és én az elmúlt héten szombaton azért is utaztam ebbe a térségbe, hogy ott a gazdákkal, illetve a sűrítményüzemek vezetőivel megegyezzem. Ez a megegyezés megtörtént, a gazdák ezt örömmel fogadták, és a sűrítőüzem vezetői is elfogadták ezt a megoldást.
Nyilvánvaló, hogy a támogatásnak és a piaci áraknak egybe kell vágni, vagy legalábbis korrelációban kell lenni egymással. Sajnálatos módon jelenleg még sűrítményüzletről nem tudtunk semmiféle információt kapni.
Én azt hiszem, hogy azoknak az almafajtáknak, amelyek ott visszamaradtak, az újratelepítése - mert mondhatjuk azt, természetesen tisztában van vele a minisztérium, hogy ez nem annyiból áll, hogy kérem, telepítsenek modern és korszerű fajtákat - óriási pénzbe kerül, időbe kerül, mire ezek a fajták termőre fordulnak, és addig annak a lakosságnak nincs semmiféle jövedelemforrása. És amikor a Földművelésügyi Minisztérium belenyúlt a támogatás lehetőségeibe, és ezt a fajta almát megtámogatja, akkor egyetlen dolog vezérelte, tessék elhinni, ez pedig nem más, mint hogy azokon az embereken, akik ott megörököltek bizonyos termelőszövetkezeti almafölddarabokat, és semmiféle más megélhetési forrásuk nincs, segítsen. Ez az egy cél vezérelte - semmiféle gazdasági racionalitást nem lehet keresni és találni ezekben az intézkedésekben.
Megmondom őszintén, megnyugtató megoldást pillanatnyilag én sem látok erre a kérdésre. Vannak biztató jelek arra, hogy fokozatosan ezek az almaültetvények korszerűsödnek, de ehhez hosszú évekre van szükség, és még jó néhány évig arra a pár milliárdra, amelyet a költségvetésből az ottani almatermesztők támogatására kell fordítani. Hozzáteszem azonban: kimondottan szociális támogatásról van szó, nem pedig mezőgazdaság-racionalizálási támogatásról.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem