UNGÁR KLÁRA

Teljes szövegű keresés

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. A mai nappal a következő évi költségvetés tárgyalását megkezdtük. Egyrészt jó hír, hogy kis ellenzéki érdeklődés mellett folytatódott a vita, másrészt persze szomorú, hogy kevés képviselőtársunk ül itt a minden évi törvények közül - azt gondolom - legfontosabb törvény tárgyalásánál.
Miért jó hír, hogy az ellenzék nem volt erős és erőteljes? Azért, mert ezzel a költségvetéssel nincs baj. Ha nagyon nagy baj lenne ezzel a költségvetéssel, akkor azt gondolom, nagyon komoly, nagyívű és figyelemre méltó politikai hozzászólásokat hallhattunk volna itt ma, amit bizony nem engedhettünk volna el a fülünk mellett.
Ehelyett időnként ellenzéki képviselőtársaink némileg sérelmezték, hogy az általuk elmondottakat a kormánypártiak kritikával illették, vagy ellenvéleményt fogalmaztak meg, pedig azt gondolom, természetes folyamata vagy természetes menete az Országgyűlésnek, hogy a padsorokból felszólaló képviselők, akár kormánypártiak, akár ellenzékiek, bizony egymás mondandóját megvizsgálják és kritika tárgyává teszik.
Elhangzott ma már, és ezért tényleg csak röviden utalnék rá, hogy az elmúlt három évben az ellenzék kritikája is kénytelen volt változni, hiszen míg az első pár esztendőben, ennek a ciklusnak az első pár esztendejében, amikor a kormány kényszerűségből is, bár sok esetben meggyőződésből is egy olyan politikát, gazdaságpolitikát folytatott, ami a gazdaság egyensúlyi helyzetét volt hivatva megteremteni - akkor még egyébként nem tudtuk az elején, hogy sikerülni fog-e, nagyon reménykedtünk abban, hogy azok a számunkra sem jó szívvel meghozott intézkedések sikeresek lesznek, ma már tudjuk, hogy az ország gazdasága egyensúlyba került, a stabilizáció sikerült -, akkor ez a kormány az ellenzék soraiból borzasztó kemény szavakat kellett hogy elviseljen. A kormánypárti képviselők elnyomorodást, hazaárulást és nagyon sok hasonló kifejezést hallhattak az ellenzék soraiból.
Ma már azért aggódnak - és tulajdonképpen örülhetünk, hogy az ellenzék nagy többsége ma már ezért aggódik -, hogy nem hamarkodjuk-e el az örömöt, nem túl hamar látjuk-e úgy, hogy az országban a gazdasági egyensúly megteremtődött, és túlköltekezésről, választási költségvetésről beszélnek. Természetesen a kormánypárti képviselők között is vannak, akik aggódnak, hogy talán kicsit gyorsabban kezdtük el azt a dolgot, amiért egyébként az egyensúlyra szükség van, vagy amiért egyáltalában az egyensúlyra törekszik minden ország, miszerint is tényleges gazdasági növekedést, a gazdasági növekedésből tényleges és érezhető jobb életet tudjunk teremteni ebben az országban.
Tehát megkérdőjelezik kormánypárti képviselők is, illetve aggályosnak tartják, vagy azt mondják, hogy meg kellene nézni, valóban indokolt-e a fogyasztásnak egy olyan mértékű növekedése, ami a költségvetés számai mögött megbújik, és azt mondják, hogy azt, amit elkezdtünk - sokan mondják, ellenzék és kormánypárt -, azt kellene folytatni.
Mi az elmúlt három év gazdaságpolitikájának a legegyszerűbb vagy leginkább egyszerűsített leírása? Azt mondtuk, hogy az állam kevesebbet szedjen be, kevesebbet osszon szét, viszont azok, akik a gazdasági növekedést ténylegesen elő tudják segíteni, tehát akik termelnek, kereskednek, értékesítenek - magyarul vagy összefoglaló néven a vállalkozók vagy a piacgazdaság szereplői -, azoknál maradjon több pénz. És akkor maradjon igazán több pénz a vállalkozói szférában, ha ebből ők be tudnak ruházni, ebből további termelést tudnak az ország és természetesen saját javukra is előállítani.
Ezért volt a társasági adó csökkentése, ezért volt kedvező az osztalékadónak a vállalkozói szférában hagyása - amennyiben beruházás lesz belőle, ami megtörtént -, ezért volt kisebb kitérővel a négy év vagy a három év egészét tekintve egy személyijövedelemadóteher-csökkenés, ha ez nem is volt olyan mértékű, mint ahogy mi, szabaddemokraták szerettük volna. Ezért volt számos adókedvezmény, új adókedvezmény bevezetése, illetve régiek eltörlése. Ezért volt az, amiről már Juhász képviselőtársaim is az előbb beszélt, hogy a jövedelemviszonyokhoz, jövedelemszintekhez próbáltuk kötni, és kötöttük is az összes vagy a legtöbb szociális támogatást, így a családi pótlékot is.
(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Mi az, ami - azt gondolom - még a gazdaság egyensúlyba-hozatalánál is fontosabb?
(16.00)
Az - és nem biztos, hogy igazán a helyére került a '94-95-96. évi gazdaságpolitikának ez a lélektani hatása -, hogy a közgondolkodás ténylegesen kezd megváltozni az, hogy természetes hangon beszélünk a ma itt a parlamentben arról, amiről három éve még borzasztó viták voltak, természetes hangon beszélünk arról, hogy azoknak járjon a szociális segély, akik rossz helyzetben vannak, hogy azok kapjanak ösztöndíjat, akiknek vagy az anyagi helyzetük miatt szükséges, vagy azért, mert a kiváló és jó tanulmányi eredményük erre őket érdemessé teszi. Azért, mert azt mondjuk, hogy azok a családok kapjanak családi pótlékot, akiknek a jövedelmi helyzete ezt indokolja. Egy olyan nagyon fontos gondolkodásbeli változás történt, egy lélektani változás történt itt ma, az elmúlt három vagy négy esztendőben Magyarországon, amit azt gondolom, mindenképp üdvözölnünk kell.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem