BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Ha 1998-ra vonatkozó kérdésem lenne, azt a költségvetés vitájánál feltehetném. A kérdésem ennél nagyobb távra szól, és annak, hogy ellentétes nyilatkozatok jelennek meg a helyi önkormányzatok költségvetésével kapcsolatban. Hol a belügyminiszter úr is 53 milliárd forinttal többet tart indokoltnak, az önkormányzati szövetségek erre még ráraknak 60 milliárdot. Irdatlan nagy pénzek ezek!
Engem azonban az érdekel - ami egy nemrég megjelent újságcikkben szerepel -, hogy új helyettes államtitkár fogja irányítani az önkormányzati pénzügyi reformot, és a Pénzügyminisztérium kidolgozta azoknak a reformoknak az irányelveit, amelyek meghatározzák nemcsak a helyi önkormányzatoknak, hanem a Magyar Köztársaság minden polgárát érintő helyi közügyeknek a pénzügyi kereteit. Különösen fontos ez akkor, amikor 800-1000 önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzaton kell a parlamentnek, illetve a kormánynak minden évben segítenie, hogy ne jussanak csődhelyzetbe, és különösen fontos, amikor a költségvetést megalapozó anyagokban is azt olvashatjuk, hogy még nem sikerült az iparűzési adóból származó bevételeket kiegyenlíteni. S arról is lehet olvasni, hogy az ösztönzés, illetve a szolidaritás egymással sokszor ellentmondó hatásait milyen módon kívánja az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége kiegyenlíteni.
A kérdésem tehát az, hogy pénzügyminiszter úr szerint mik az önkormányzati alrendszer középtávú pénzügyi reformjának a főbb szempontjai, milyen irányelvek határozzák meg az önkormányzatok jövő évi és azt követő költségvetésének az alapelveit.
Tisztelettel várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem