MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai hozzászólásokból az tűnt ki, mintha a jelen lévő képviselők - legalábbis túlnyomó többségük - támogatná az iparűzési adó tervezett változtatását. Pusztán azért szólok hozzá, hogy azért vannak erős aggályok és kételyek, mint ahogy ezt Gaál Gyula képviselő úr az első vitanapon elmondta, aztán mások is, ma éppen Varga képviselő úr. Néhány aggályomat én is szeretném ezzel kapcsolatban elmondani, de mindenekelőtt egy-két, ma már elhangzott dologra térnék vissza.
(20.50)
Ez azért nem jövedelemadó, Rusznák képviselő úr, ez más. A helyi adó az önkormányzati finanszírozási rendszer egyik elemeként lett kitalálva annak idején, tulajdonképpen jól. Menet közben történt ennek a törvénynek két olyan módosulása, amely a kormányt lépés- és cselekvési kényszerbe hozta. Az egyik ilyen módosulás az volt, hogy időközben - ha jól emlékszem, '94-ben - az adóalap korrekciója történt meg úgy, hogy az alvállalkozói teljesítményt és az elábét le lehetett vonni. Ehhez igazítottuk az adómértéket - és jelentősen növelve - azzal, hogy az önkormányzatoknak ez egy lehetőség, és bizonyára differenciálni is fognak, mondjuk, az iparág jellege szerint, és nem feltétlenül a legfelső adómértéket fogják kivetni egy Rusznák képviselő úr által is említett anyagigényes ágazatban, de esetleg a felsőt vetik ki ott, ahol az adóalap korrekciójára lehetőség volt, például a kereskedelemben. Nem ez történt. Ebben meglehetősen vegyesen jártak el az önkormányzatok. A legjelentősebb adószedők bizony a felső adómértéket vetették ki - érthető módon; egy forráshiányos időszakban az önkormányzatoknak ez egy plusz lehetőség volt.
Ez tehát elvezetett oda, hogy az önkormányzatok finanszírozásában igen jelentőssé vált az iparűzési adó. A nagyságrendet erre az évre 100 milliárd forint köré tesszük. Igaz, hogy ez nem egyenletesen oszlik meg, sőt, a belterületi földek után juttatott részvények, illetve az ennek megfelelő pénzkifizetések ki is élezték azt a szituációt, amit Varga képviselőtársam, de Rusznák képviselő úr is említett, hogy vannak önkormányzatok, amelyek nem egyszerűen csak a belterületi földek utáni vagyonjuttatásból jutottak igen-igen jelentős egyszeri bevételhez - vagy készpénzben, vagy részvényben -, hanem ráadásul ennek a folyó jövedelmeit is az átlagot messze meghaladó vagy kiemelkedő mértékben húzzák. Egy ilyen település képviselője vagyok én is; Százhalombatta is a választókerületembe tartozik. De nem elsősorban ezért szólok a dologhoz, noha ez nyilván a választókerületemet, illetve Százhalombattát kifejezetten kedvezőtlenül érinti. Azért, mert vannak komoly elvi aggályaim a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, még akkor is, ha persze pro és kontra, mind az eredeti, nettó árbevételen alapuló adóztatás mellett is lehet érveket fölhozni, és a kormány által benyújtott, hozzáadottérték típusú változat mellett is. Ezek közül néhányat azért hadd említsek meg.
Nevezzük most bruttó elvű adóztatásnak az eredeti nettó árbevétel-arányos adóztatást. Azért az egy, a tevékenység méretével arányos adóztatás volt, hiszen ott, ahol sok árut kell megmozgatni, ahol anyagigényes feldolgozási technológiákról van szó, akkor annak azért vannak olyan járulékos hatásai és externális költségei is, amiket ilyen módon is célszerű adóztatni. Hátránya persze, hogy az egymásra épülő vertikális integrációt akadályozza, amennyiben ezt az adót minden egyes termelési fázisban meg kell fizetni. Bár itt megjegyzem: végül is egy vertikációban minden egyes fázisban meg kell fizetni az alatta lévő vertikum nyereségét is, ami, ha az eredeti számra gondolunk vissza, a 0,5 százalékra, tehát 5 ezrelékre, akkor talán nem is olyan magas mértékű a nyereséghányadokhoz képest.
A hozzáadottérték típusú adóztatásnak is vannak előnyei. Ezt a problematikát a vertikális integráció jól kezeli, de azért nem arányos azzal az anyagforgalommal, ami egy-egy anyagigényes iparágban az adott települést terheli. De tulajdonképpen ellene hozható fel az is, hogy a magasabb hozzáadottérték tartalmú termelést adóztatja relatíve nagyobb mértékben. Tudniillik azért kell megemelnünk az adókulcsot egy ilyen adóalap-változásnál, mert ez az önkormányzati finanszírozásnak mára már olyan nélkülözhetetlen pillérévé vált, amit nem lehet egyszerűen megfelezni vagy megharmadolni, hiszen akkor önkormányzatok sora lehetetlenül el.
Persze, ez alaposan átrendezi az önkormányzatok pozícióját - és itt kezdődik a következő aggályom -, hogy noha a kormány lépés- és cselekvési kényszerben volt, valamelyik irányban el kellett mozdulnia, és a kiosztott mellékletekből az is látható, hogy amennyire csak lehetséges volt, igyekeztek számításokat végezni, de saját választókerületem adatait nézve meglehetős kételyeim vannak a számításokkal szemben.
Nem 15 százalékkal csökken az adóbevétel a változások miatt egy olyan településen, ahol a két legnagyobb adóalany legalább kétharmad, de inkább háromnegyed anyaghányaddal dolgozik. Ha itt 15 százalékot mutatnak a számítások, akkor lehet, hogy másutt is hiba van, és ez vezet át arra a kérdésre, hogy vajon hozzá lehet-e nyúlni ilyen hirtelen az önkormányzati finanszírozás rendszeréhez ebben az értelemben, amikor nem vagyunk biztosak a hatást illetően. Vajon nem kellene-e alaposabb számításokat végezni, és egyrészt ennek az önkormányzati finanszírozási rendszerrel együttes kezelését is valamilyen módon áttekinteni, másrészt a másik alternatívát is behatóan megvizsgálni, amely az eredeti nettó árbevételre történő visszatérést és ezzel egyidejűleg természetesen az adókulcs 0,5 százalékra történő csökkentését jelentené? Ezt zárójelben jegyzem meg, hogy ez esetben is lényegesen kevesebb lenne, mondjuk, Százhalombatta iparűzésiadó-bevétele, de teoretikusan sem mindegy, hogy melyiket választjuk. Tehát szabad-e a legmagasabb hozzáadottérték tartalmú termelést a legnagyobb adóval sújtani?
De ha továbbgondolom, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ha a hozzáadottérték három döntő elemét nézzük - az amortizációt, a bért és járulékait és a nyereséget -, egy export-import forgalmat lebonyolító vállalkozás a nyereség egy részét számlázásokkal el tudja tüntetni, majd másfél év múlva úgy fog az egész a Ház elé kerülni, hogy mit ér a bérjárulékok csökkentése, ha az iparűzési adó továbbra is ott van rajta, és egyre növekvő mértékben terheli a hozzáadottértéket.
Összességében tehát elismerem a kormány által benyújtott törvényjavaslat racionalitását, de azért legalább annyi kételyem van, amit elmondtam, a többit majd a részletes vitában.
Köszönöm szépen.
