DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Most igazából kétszer két percre lenne szükségem, Götzinger úr után jelentkeztem - illetve felszólása alatt jelentkeztem azonnal -, mert nagyon sok minden hangzott el itt kritikaként. Éppen elgondolkodtam rajta, ha Angliában ésszerűtlen intézkedésekkel akarták a költségvetési egyensúlyt helyrehozni, akkor nem biztos, hogy nekünk ezt kellene követni.
Azt hiszem, a dolognak az ésszerűtlensége nem az alapelképzelés, nem egyszerűen elvi vita kérdése ma már. Amikor bevezették, akkor elvi vita volt. Előre látható volt, hogy csökken az érdekeltség, hogy az egészségügyi hozzájárulásból nem fog több bejönni. Egyébként pedig a járulékcsökkentés csak látszólagos volt, tisztelt képviselő úr. 51 ezer forintos jövedelem fölött járulékcsökkentés volt, 51 ezer forintos jövedelem alatt járulékemelés volt. Ezt jelentette az egészségügyi hozzájárulás.
Tehát nem állja meg a helyét az, hogy lám, lám, milyen látványos járulékcsökkentést hajtottak végre. Az eredmény pedig nem igazolja vissza; erről beszéltem. Amit előre állítottunk, az most visszaigazolódott: nem jött be, tisztelt képviselőtársaim! Itt van előttünk a pótköltségvetés, feketén fehéren előttünk van, hogy amit terveztek, az nem volt igaz.
Keller képviselő úr pedig elfelejtette, hogy az eredeti költségvetési törvényben 8 milliárd forint szerepelt azon a címen, hogy az ágyszámleépítés megtakarítása; ez egy külön költségvetési tétel volt, úgyhogy most ne próbálja meg elmagyarázni azt, hogy milyen megtakarításokat értek el a kórházakban, mert a költségvetési törvényben külön címen szerepelt a 8 milliárd. Ez a két fogalom pedig nem fedi egymást. Nem volt megtakarítás, egy fillér sem volt, tisztelt képviselőtársaim!
Abba már aztán végképp nem akarok belemenni, hogy az egészségügy egyébkénti alulfinanszírozottsága hosszabb távon hová vezet, hogyan néz ki a kórház-konszolidációnak nevezett Barba-trükk - és sorolhatom tovább, tisztelt képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy a felelősség azt jelenti, hogy tisztában vagyok a valósággal. Ez az, amire önök nem hajlandóak hosszú idő óta. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem