BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, gondoltak-e rá, hogy néhány héten belül egy nevezetes évfordulóra kerül sor: tízéves lesz az adórendszerünk - hiszen tíz éve, 1988. január 1-jén vezették be egyidejűleg a személyi jövedelemadót és az általános forgalmi adót. Tíz éve van egy európai adórendszerünk, amely azt a lényegében szocialista pénzügyi és adórendszert, amikor egyfelől a vállalatok adóztak és az állampolgárok alapjában véve adómentes, nem adózó béreket kaptak, és azt a rendszert - szintén a szocializmusból -, amikor egy egyfázisú, a folyamatok végén felszámított és eredetileg fölöttébb differenciált forgalmiadó-rendszerünk volt, ezt a rendszert 1988. január 1-jén, tehát tíz éve felváltotta egy olyan, a piacgazdaságokra jellemző adórendszer, amelyben a társasági nyereségadó mellett van egy általános forgalmi adó, egy többfázisú, minden egyes fázisban felszámított és visszaigényelhető általános forgalmi adó, és van egy személyi jövedelemadó. Emlékeznek az idősebbek, hogy tíz évvel ezelőtt felbruttósították a béreket és bevezették a személyi jövedelemadó-rendszert. Azt is tudják a közgazdászok, hogy ez nem azt jelenti, hogy új adók jöttek volna, hanem a régi adókat váltották fel új adók. Ez maga nem jelentette az adóterhek növekedését. Persze most már mindnyájan adóteherként érezzük azt, amit korábban csak úgy éreztünk, hogy keveset keresünk.
Azért emlékeztetek erre a tízéves évfordulóra - amelyhez sem torta, sem virág nem fog tartozni nyilvánvalóan -, mert tíz éve ez az adórendszer, ennek ez a három alapeleme: a társasági nyereségadó, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó, amelyről tulajdonképpen ez a napirendi pont szól, a dolog alapját, lényegét tekintve változatlanul működik. S még azt is megkockáztathatjuk, hogy nem is működik rosszul, többé-kevésbé betölti azt a funkcióját, amit szántak neki; ugyanúgy működik, mint szerte a világon. S éppen ezért ebben a tíz évben nem került sor az adórendszer valamiféle átfogó reformjára, és szögezzük le, hogy nem is indokolt, hogy sor kerüljön. Ezt az adórendszert kell fenntartani, javítani, és természetesen a fő feladat az, hogy olyanná tenni, hogy minél többen fizessenek minél kevesebb adót. Ez az, amiben nagyon keveset sikerült még ebben a tíz évben elérni, sőt a gazdasági átalakulásunkkal a nehezen nyomon követhető jövedelmek aránya bizony bővült, és csak nagyon lassan fogjuk elérni, hogy újra szűküljön.
Most a napirenden a személyi jövedelemadó-rendszer van és a személyi jövedelemadó-rendszernek egy kis méretű módosítása. Ennek kapcsán én a személyi jövedelemadózásnak három sajátosságáról fogok beszélni: magáról a konstrukcióról, mert ez is vitatott állandóan az Országgyűlés adóvitáiban; a kedvezményekről, ami a világ minden személyi jövedelemadó-rendszerének egyik fő kérdése, hogy milyen kedvezményeket tartalmaz, melyek azok a jövedelmek, illetve jövedelemfelhasználások, amelyeket mentesítenek az adózás alól; és az adó mértékéről. Erről fogok a legrövidebben beszélni, hiszen erről tudunk a legkevesebb újat mondani.
Kezdeném a konstrukcióval, magával a személyi jövedelemadó-rendszer konstrukciójával, annak is egyetlenegy kérdésével, amelyet ebben a parlamentben állandóan vitatunk. A tavalyi adóvitában - emlékeznek talán még rá - erről sok vita esett, hiszen a tavalyi adóvita egy súlyosabb, sok hosszú felszólalást tartalmazó vita volt. Ez a mostani adóvita valahogy nagyon gyorsan és röviden zajlik le, de azért mégis ellenzéki képviselőtársaink újra meg újra felvetették azt a kérdést, hogy miért nem érvényesül inkább, miért nem érvényesül jelentős mértékben a családi elv a személyi jövedelemadó-rendszerben. Igaz, az a személyi jövedelemadó-rendszer, amelyet tíz éve bevezettünk és ma is működtetünk, az egy egyéni személyi jövedelemadó-rendszer és nem családi jövedelemadó-rendszer, amit egyes pártok, elsősorban a kereszténydemokraták - akik most éppen nem frakcióként vannak jelen, de jelen vannak az Országgyűlésben -, újabban a Fidesz is újra meg újra fölvetnek, és kifogásolják, hogy a jelenlegi személyi jövedelemadó-rendszerünk nem ilyen.
(18.40)
Én újra megismételném, hogy szerintem a családi jövedelemadó körüli vita félreértés, tudniillik azt a benyomást igyekszik kelteni a közönségben, mintha attól, ha családi jövedelemadó-rendszer lenne, a nagycsaládosoknak könnyebb lenne, és másoknak nem lenne nehezebb. Mert hiszen úgy tesznek, mintha csak valahol könnyebbedne az adóteher, és nem beszélnek arról, hogy akkor viszont máshol súlyosbodik az adóteher, mert valahonnan azt az adóbevételt a költségvetésnek meg kell szerezni.
Ugyanakkor nem beszélnek arról sem, hogy a családi jövedelemadó-rendszerre való áttérés sokkal bonyolultabbá, nehézkesebbé és - tegyük hozzá - költségesebbé tenné az adórendszerünk működtetését, megszűnne az a lehetőség, hogy a személyi jövedelemadót fizetők fele önadózó, nem állít ki adóbevallást, és az egész adózása rendkívül könnyen működik. A családi jövedelemadó-rendszer bevezetése esetén legalább duplájára nőne a személyi jövedelemadó-rendszer működtetésének költsége, és - mondom - nem beszélnek arról, hogy ettől nem lenne kisebb az átlag magyar adófizető adóterhe.
De nemcsak úgy merül fel ez a javaslat, hogy családi adózást kellene bevezetni, hanem úgy is felmerül, hogy erősebben kellene érvényesíteni a családi támogatások elveit magában az adórendszerben. Most ebben a vitában két héttel ezelőtt részben Dobos Krisztina az MDF-től, részben Varga Mihály a Fidesztől vetette fel újra ezt a követelményt. Varga Mihály még hivatkozott is arra a köztudott tényre - a Tárki, az egyik társadalomtudományi kutatóintézetünk felmérésére hivatkozott -, hogy bizony a sokgyerekesek azok, akiket különösen sújt a szegénység ma Magyarországon. A probléma csak az, tisztelt Ház, és ezzel visszautalok arra a tavaly és tavalyelőtt hosszasan folytatott vitára, egyáltalán nem biztos, hogy a családok támogatását az személyi jövedelemadó-rendszeren keresztül és nem a külön juttatásokon keresztül kell megvalósítani.
Éppen Varga Mihály hivatkozása a Tárki vizsgálataira, vagyis az, hogy a szegénység leginkább ma Magyarországon a nagycsaládosokat, a sokgyerekes családokat sújtja - sokgyerekesek azok a családok, amelyek a jövedelemdifferenciálódás alsó ötödében, tizedében találhatók -, éppen ebből a megállapításból következik az, hogy ezek a sokgyerekes családok nem sokat nyernek az adórendszeren belül adókedvezményként érvényesített családi támogatással, hiszen a sokgyerekes családok jelentős része nem is fizet vagy nem is fizetne személyi jövedelemadót, ők tehát egy ilyen kedvezménnyel nem sokat érnének. A tavalyi vitában idézetem azt a tényt, hogy az alacsony jövedelmű gyerekeknek több mint huszonöt százaléka olyan családban él, ahol nincs is adófizető felnőtt.
Tehát - azt hiszem - az a helyes, amit a jelenlegi személyi jövedelmadó-rendszerünk és a jelenlegi pénzügyi rendszerünk érvényesít, hogy a családi támogatásokat a családi pótlékban, gyermeknevelési támogatásban és más juttatásokban érvényesíti, és elkülöníti ettől magát az adórendszert.
Én tehát azt gondolom, hogy a jelenlegi konstrukció jó, a gyerekes családok viszonyainak könnyítését a családi pótlék emelésével kell biztosítani. Ez az, amit a szabaddemokrata frakció az előző évi költségvetési és adóvitában is képviselt, és eredményesen képviselt, mert egy jelentős családipótlék-emelést értünk el, és az idei költségvetési vitában is a családi pótlék emelésére nyújtottunk máris be - Béki Gabriella - módosító indítványt. Ez az a pont - véleményünk szerint -, ahol elsősorban a családi támogatásokat növelni kell.
A másik kérdés, amiről beszélnék, az adókedvezmények kérdése. A mi személyi jövedelemadó-rendszerünk jelenleg is egy nagyon kiterjedt, és - azt is mondhatnám - felettébb összevissza kedvezményrendszert tartalmaz, ahol nem világos, hogy mi milyen jövedelemfelhasználást, milyen jövedelmet miért is vonunk ki az adózás alól.
A logikus személyi jövedelemadó-rendszerekben a kedvezménynek az az alapelve, hogy a fogyasztásra fordított jövedelem után fizessék meg az adót, a nem fogyasztásra, hanem a munkavállalás költségére és a beruházásra fordított jövedelmeket szokták adómentessé tenni, adókedvezményekkel előmozdítani.
A mai helyzet, mint mondtam, zavaros, a beruházási, befektetési célú jövedelemfelhasználást számos adókedvezmény kedvezményezi, ilyenek a lakásépítéssel kapcsolatos kedvezmények, a befektetési kedvezmények. Vannak bizonyos kedvezmények az oktatási - tehát nem fogyasztási - kiadásokra, a felsőoktatási tandíjjal összefüggő adókedvezmények, és ez egy jó dolog; és jó dolog, hogy a tandíjhitelre is egy kedvezményformát lehetővé tesz a módosítás nyomán a személyi jövedelemadó-törvény. Ugyanakkor más, szintén a munkavállalás költségeivel kapcsolatos kiadásokra ma Magyarországon még nincsenek ilyen kedvezmények, és végig kell majd gondolni, hogy nem lenne-e helyes, ha lennének. Mondok egy példát: tavaly sikerült a művelődési minisztériumnak elérni, hogy a pedagógusok szakkönyvvásárlására legyen adókedvezmény. Senki másnak a szakkönyvvásárlásra nincs adókedvezmény, ami nem igazán logikus. Az lenne a logikus, ha ez egy rendszer lenne az egész adórendszerünkben.
Ugyanakkor a mai adókedvezmények adómentessé tesznek számos közönséges fogyasztási típusú jövedelemfelhasználást. Ilyen például a munkahelyi étkezés, ami közönséges fogyasztás, ilyen az üdülés, ami közönséges fogyasztás. Teljesen indokolatlan ezekhez a fogyasztási típusú jövedelemfelhasználásokhoz bármiféle adókedvezményt fűzni.
Egy más példa: bizonyos kitüntetésekhez, díjakhoz járó jövedelmek nálunk valamilyen rejtélyes okból adómentesek. Ugyan miért? Nem hiszem, hogy a Nobel-díjasok nagy többsége a hazájában adómentesen vehetné fel a Nobel-díjat, biztos vagyok benne, hogy rendesen leadózik utána, hiszen az adó a közteherviselést jeleníti meg. Az, hogy mire fordítja a Kossuth-díjas vagy a nem tudom milyen kitüntetett a kitüntetés mellé járó pénzt, azt nem tudjuk, ha fogyasztásra költi, akkor miért ne adózna ez a jövedelem.
Úgyhogy én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, most persze ez a kis módosítás nem nyúl hozzá ezekhez az adókedvezményekhez. Én ezt meg is értem, mert a Pénzügyminisztérium mindig rosszul jár, amikor megpróbálja ezeket elvonni, és akkor óriási csaták vannak ekörül, és bizony a parlamentben nagyon szívesen szavazzák meg azokat a módosításokat, amelyek a Pénzügyminisztérium racionális erőfeszítéseit meglékelik. De én mégis azt gondolom, hogy a következő választások után alakuló kormánynak, ha az egész adórendszerünk egész konstrukciójához nem is nyúl hozzá, át kell tekintenie és logikussá kell tennie az adókedvezmények rendszerét, és egy csomó jelenlegi adókedvezményt meg kellene szüntetni - ennek jelzésére most is elkövettünk egy módosító indítványt, hogy mit kellene megszüntetni, természetesen biztosan nem fogják elfogadni -, és ott, ahol pedig adókedvezményeket ad, azokat kiegyensúlyozottá és logikussá kell tenni.
Az utolsó megjegyzés, amit tenni szeretnék, a személyi jövedelemadózás mértékére vonatkozik. Képviselőtársaim - már persze kormánypárti képviselőtársaim - világossá tették, hogy az idei szja-módosítás egy kismértékű adócsökkentést tartalmaz, egy szabad szemmel alig látható adómérték-mérséklést tartalmaz, amellyel kapcsolatban két kérdés van: hol, milyen konstrukcióban adjuk ezt a csökkentést, és mi a véleményünk a mértékéről.
Nem az adókulcsok csökkenek, nem az adótábla válik kedvezőbbé, hanem részben a nyugdíjjárulék részleges adómentességével, részben pedig az adójóváírás mértékének emelésével ad ez a törvénymódosítás egy kis - mondom - szabad szemmel alig látható adócsökkentést.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt gondolom, ha már csak kismértékű adócsökkentésre volt lehetőség, akkor ezt ilyen módon adja a törvényjavaslat, ez - szerintem - helyénvaló, hiszen azzal, hogy az adójóváírás mértékét emeljük - hogy mondjam: az alacsony és közepes jövedelműek élvezik, és magas jövedelműeknél ez nem jelentkezik -, ez az ország adott helyzetében helyénvaló, és a nyugdíjjárulék adómentesítése összefügg azzal a nyugdíjreformmal, amelyre valamennyien büszkék vagyunk, akik ezt támogattuk.
(18.50)
Annak, hogy ez a mérték annyi, amennyi, én személy szerint nem örülök, ez azonban nem adókérdés - ez költségvetési kérdés. Az a költségvetés, aminek a tárgyalását holnap kezdjük, mint tudjuk, nem teremt lehetőséget a költségvetés bevételeinek számottevő csökkentésére, nem teremt lehetőséget egy olyan költségvetési bevételcsökkentésre, ami a személyi jövedelemadó mérséklését is lehetővé tenné; nem teszi lehetővé az adótábla csúsztatását, nem teszi lehetővé az adókulcsok csökkentését. Hogy miért nem teszi lehetővé, az már a költségvetés megítélésének a kérdése; azért nem teszi lehetővé, mert elkezdte a költségvetési kiadások reálértéken való növelését. Hogy ezt jól tette-e, hogy itt van-e ennek az ideje, ez egy olyan kérdés, amiről a következő hetekben sokat fogunk vitatkozni, én is el fogom mondani a magam véleményét, meg valamennyien sokat fogunk erről vitatkozni; csak egyet szeretnék mondani: jelentős adócsökkentést az kérhet számon a mindenkori kormányon, aki azt is megmutatja, hogy a költségvetési kiadásokat hol kellene dinamikusan csökkenteni. Amíg erre nem teszünk javaslatot a kormánynak, addig jelentősebb adómérséklést sem kérhetünk rajta számon. Meg fogunk próbálni számon kérni rajta, ha a kiadáscsökkentésre is lesznek épkézláb és elfogadható javaslataink.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
