KUNCZE GÁBOR

Teljes szövegű keresés

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Tisztelt Képviselőnő! Én az ön felvetésével egyetértek, és éppen ezért tartom magam is szükségesnek áttekinteni és kidolgozni, vajon ilyen esetekben mi az az eljárás, ami úgy juttat megfelelő információkat a rendőrség számára, hogy természetesen a betegek érdekeit megvédi.
Azért arra is hadd hívjam fel a figyelmet: a kórlapok áttanulmányozása során a rendőrség olyan következtetésekre jutott, hogy két hónapja elhunyt személyek részére továbbra is kábítószer tartalmú tablettát írtak ki, vagy már egy éve nem kezelt személyek kórlapja alapján továbbra is kábítószer tartalmú gyógyszert írtak ki.
(15.00)
És ez az a bizonyos kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény gyanúja, amelyet a rendőrségnek valamilyen módon meg kellett alapoznia; természetesen egyáltalán nem helyeselhető, hogy eközben olyanokat is - és ebben értek egyet a képviselőnővel - kihallgat, akik ez ügyekben nem érintettek, viszont az egészségüket veszélyezteti ez a folyamat ezért kell ezt áttekintenünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem