VEÉR MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

VEÉR MIKLÓS
VEÉR MIKLÓS (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az ajánlásban 167. sorszámmal szereplő módosító indítványom sorsával kapcsolatban kívánok szólni. 1997. október 7-én a részletes vitában szereplő törvényjavaslat "Szőlőtermelő tájak, borvidékek, bortermőhelyek" című mellékletének "II. Borvidékek" 7. szám alatt szereplő "Balaton melléki borvidék" című c) pontjába javaslom felvenni Hévíz-Egregy borvidéket, bortermőhelyeket.
Sajnálattal tapasztaltam azt, hogy az említett ajánlásban a módosító javaslatom az elutasított indítványok között szerepel. Ezt a javaslatomat nemcsak a cserszegtomaji hegyközség elnöke, hanem az illetékes település polgármestere, a Zala Megyei Szőlős- és Borosgazdák Egyesülete, a Zala Megyei Agrárkamara szőlő-bor szakalosztálya, a Zalai Megyei FM Hivatal, a Balaton melléki Hegyközségi Tanács és tudomásom szerint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is támogatja. Hévíz és Egregy idegenforgalmi, turisztikai szerepe meghatározó térségünkben és az országban is. Vallom, hogy az élelmiszer-gazdaság és a turizmus kölcsönösen segítik, kisegítik, kiegészítik egymást. Nem közömbös, hogy a természet adta örökségbe jól illeszkedő szőlőművelés milyen módon segíti például a kulturált borfogyasztással is a turizmust - mint térségünk kiemelkedő és még fejleszthető gazdaságát.
Azt is megemlítem, hogy egy közösséghez, egy bortermő körzethez, borvidékhez való tartozás egyben azt is jelenti, hogy az itt élő kistermelők - akik egyben kötelezően hegyközségi tagok is - a jövőben nemcsak szőlőtelepítéshez szükséges állami támogatásra lehetnek majd jogosultak, hanem ezáltal egyfajta piacra jutási lehetőséget is kaphatnak.
Tisztelettel kérem a Földművelésügyi Minisztériumot és az illetékes bizottságokat, hogy ismételten vizsgálják meg módosító indítványomat, és az elmondott indokok alapján kapcsolódó módosító javaslattal támogassák azt.
A 174. és a 175. számú módosító javaslatokkal kapcsolatban örömmel állapítom meg azt, hogy a zalai borvidékeken belül sikerült a korábban tévesen Csáford körzetébe került Nagyrada bortermőhelyet helyesen a pogányvári körzethez csatolni.
Végezetül azt is megemlítem Kocsi László képviselőtársammal egyetértésben, hogy azokban a térségekben, ahol nem indokolt, ott meg kellene hagyni egy egységben a múltban kialakult borvidékeket. Erre példa Villány-Siklós borvidék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem