NAHIMI PÉTER
NAHIMI PÉTER
NAHIMI PÉTER (MDF): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mindnyájan ismerjük a közelmúlt botrányos eseteit. Felpakolják a turistákat, kiviszik a sivatagba, s otthagyják őket. Eladják a selejtből felújított, robbanásveszélyes tűzoltó készülékeket, felrobban a tepsiben a margarin, égési sérülésekkel juttatva kórházba a háziasszonyt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra egyszercsak nem kap elektromos energiát Százhalombattán egy nagyüzem. Az utcai bankautomata szoftverhiba miatt bevonja az ügyfél bankkártyáját, még jó, hogy kutyát nem uszít rá az őrző-védő szolgálat embere.
Őrző-védő szolgálat alkalmazottja minősíthetetlenül bánik törvénytisztelő állampolgárokkal, szerencsére - idézőjelben persze - egy képviselőtársunkkal is, úgyhogy ide a Ház elé is eljutott már ennek az elégtelenül felügyelt szolgáltatáskörnek egy visszataszító ügye. Olyan őrző-védő szolgáltatás is volt már hazánkban, amelyben dolgozói érdekvédelemben tevékenykedő, közbizalomnak örvendő, becsületes embert teríttetett földre és rugdostatott meg valaki, aki fizette az akciót. S hogy kicsoda? - az ÁPV Rt. bizalmát hosszasan élvező, most már ki lehet mondani: köztörvényes bűnöző. És ha már Szekszárdnál tartunk, ugyanott azt állítják a dolgozók, hogy romlott húst dolgoztattak fel töltelékárunak, amit természetesen meg is etettek valakivel: az állampolgárokkal, azaz mivelünk.
Hosszasan sorolhatnám még a szolgáltatások és áruk minőségével kapcsolatos eseteket, de nincs rá szükség. Bárki saját maga tapasztalhat ilyeneket naponta az életben. Nem mondhatjuk, hogy ritka jelenségekről lenne szó, elég a próbavásárlások alkalmával tapasztalt visszaélések évek óta fantasztikusan magas előfordulási arányára rámutatni ahhoz, hogy - tisztelet a kivételnek - megállapítsuk, a színvonal és morál általánosan alacsony.
Már régen érdemi és hatékony lépéseket kellett volna tenni a piacra jutó áruk és szolgáltatások minősége, a fogyasztók védelme érdekében. Nagy késéssel ugyan, de most előttünk van egy törvénytervezet, címe szerint a fogyasztóvédelemről. Azért mondom, hogy címe szerint, mert maga a törvénytervezet már a preambulumában személytelen megfogalmazásra vált, és - idézem - "fogyasztói érdekek védelméről" beszél.
Nehezen érthető ez a látszólag lényegtelen, valójában azonban nagyon is fontos nézőpontváltás. Sajnos, ettől - a már az első szavakban jelentkező érthetetlen jelenségtől - kezdve az előterjesztésben sokkal több az érthetetlen elem, mint az érthető. Gyakorlatilag lehetetlen az érdemi állásfoglalás a törvényjavaslatra vonatkozóan, mielőtt az érthetetlen elemeket nem tisztázzuk. Így tehát rá vagyunk kényszerítve, hogy a következő kérdéseket feltegyük, remélve, hogy az előterjesztő majd választ ad rájuk.
Miért szól a cím a fogyasztóvédelemről, amikor a javaslat annak csak egy részével foglalkozik, az élet, egészség, testi épség megvédelmezéséről, a nem biztonságos áru és szolgáltatás által okozott negatív hatásokkal? Hogyan kell érteni a szolgáltatás javasolt definícióját, mely szerint a szolgáltatás olyan tevékenység, amely a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki a fogyasztói szükségleteket úgy, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele - a fogyasztás - időben részben vagy teljesen egybeesik.
Mit jelent ez az egybeesés? Amíg a takarító szolgáltató felmossa a konyhakövet, addig kell rajta járkálni? Amíg a mosodában mossák a lepedőt, addig kell rajta aludni? Miért olyan általános a gyártó definíciója, hogy eszerint a képzőművészeti alkotás műkedvelő létrehozója is gyártó?
Egy gyáron belül a hulladékkezelés miért minősül közüzemi szolgáltatásnak? A javaslat szerint ugyanis - idézem -: "közüzemi szolgáltatás a villamosenergia-, gáz-, hő-, víz-, szennyvíz- és hulladékkezelési, köztisztasági és távközlési szolgáltatás". Attól lesz közüzemi egy szolgáltatás, hogy mit szolgáltat? Nem pedig a szolgáltatás módja, és aszerint, hogy kik vehetik igénybe?
Törvénnyé tenné a javaslat a következőt: "Ha az áru biztonságosságát jogszabály vagy nemzeti szabvány nem határozza meg, az áru akkor minősül biztonságosnak, ha a fogyasztó életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerű vagy az ésszerűen várható használat időtartama alatt nem, vagy csak a rendeltetésszerű vagy ésszerűen várható használatával járó legkisebb mértékben veszélyezteti.". Eszerint megengedhetőnek tartja az előterjesztő, hogy a rendeltetésszerű vagy ésszerűen várható használat időtartamának lejárta után egy áru hirtelen nagy pusztítóerőt képviselő veszélyforrássá váljon? Ha nem, akkor ezt miért hagyta ki a definícióból?
Fontos szerepe van a "várható" szónak. Mit jelent ez pontosan? Minőség-ellenőrzési, statisztikai értelemben várható értéket is jelent, például időtartam esetében? Tesz-e különbséget a "várható" és az "elvárható" szavak jelentése között? Tesz-e különbséget az előterjesztő a várható és az elvárható használat között?
Törvénnyé tenné az előterjesztő, hogy az áru biztonságát elsősorban a következők alapján kell megítélni: "Az áru összetételére csomagolására, összeszerelésére és karbantartására vonatkozó előírások alapvető ismérvei az árunak más árura gyakorolt, az együttes használat során ésszerűen várható hatásai, az áru külső megjelenése, címkézése, használati vagy más tájékoztatója, az áru használatának hatása a fokozott veszélynek kitett, különösen a kiskorú fogyasztókra.". Kik azok a fokozott veszélynek kitett, különösen kiskorú fogyasztók? Mi az a fokozott veszély? Miért nem elég az áru biztonságosságát csak a használatának hatásai alapján megítélni, a termék teljes életútját tekintve?
Ez a definíció kielégítené a környezetvédelmi igényeket is. A környezeti hatásokat szándékosan hagyta ki a biztonságosság megítéléséből az előterjesztő? Hiszen a nemzeti környezetvédelmi program igyekszik például mindenféle biztonságról gondoskodni: környezetbiztonság, kémiai biztonság, közlekedésbiztonság, sugárbiztonság, élelmiszer-biztonság és a többi.
A gyártó köteles lenne ezentúl a forgalomba hozott áru biztonságosságát mintavétel útján, rendszeresen ellenőrizni - nem világos, hogy hogyan. Kint a piacon? A piaci alkalmi gyümölcsárus, aki vegyszeres gyümölcsöt árusít, az elhullott kacsákat megkopasztó és kiárusító kofa nyilvánvalóan veszélyezteti az egészséget. Hogy szorítható rá mégis az ilyesmire? Miért kell előírni a mintavételt? Lehet máshogyan is? Miért elégszik meg az előterjesztő a rendszeresség puszta előírásával? Hiszen rendszeres lehet a tízévenként ismétlődő, egyelemű mintavétel is.
Nem világos, hogy mit akar a törvény. A gyártót a más birtokába került áru biztonságosságáért is felelőssé kívánja tenni? Hiszen már egy gyárkapukon belüli, jól kézben tartott folyamat mintavételes eljárással való ellenőrzése is komoly probléma. Az ezerfelé széthordott, különböző körülmények között lévő árutömeg mintavételes minőség-ellenőrzése vagyonokba kerülne, ha megvalósítható lenne.
S mit kíván elérni az előterjesztő annak a valóban forradalmi hatású elvnek a törvénybe iktatásával, hogy - idézem -: "Az áru biztonságosságának megítélését nem befolyásolja önmagában az a tény, hogy később nagyobb biztonságot nyújtó áru kerül forgalomba.". Törvényileg akarják szétválasztani, egymástól függetlenné tenni a valóságot és annak szavakba foglalását?
Eszerint a jövőben az is lehetséges lesz majd, hogy egy előbbi, kevésbé biztonságos áru után megjelenik egy biztonságosabb, a biztonságosság összehasonlító megítélése azonban fordított lesz? A ténylegesen kevésbé biztonságos áru lesz biztonságosabbnak ítélve, s a ténylegesen biztonságosabb lesz kevésbé biztonságosnak? Ez lehet egy korrupt szakértő vallomása, lehet valamilyen idióta rögeszméje, lehet a kormány irányításával és felügyeletével megvalósult gyakorlat is, de azért törvénybe iktatni mégsem kellene - legalább a látszat kedvéért nem.
Előírja a tervezet, hogy a fogyasztókat oktatni kell. A fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat. Miért az igények érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat kell megismertetni? Miért nem a vásárlói jogok érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat?
Deklarálja a tervezet, hogy a fogyasztóvédelmi oktatás elsősorban állami feladat. A fogyasztóvédelmi oktatás azonban nem azonos a fogyasztók oktatásával. Itt melyikről van szó? Mindegyikről? Melyik állami feladat? Vagy az egyik elsősorban, s a másik nem? S mit jelent egy törvényben az, hogy elsősorban? Olyasfélét, hogy nagyjából, leginkább, jószerivel vagy legalább 51 százalékban?
A jogviták eldöntésére hivatott új békéltető intézmény az előterjesztés szerint a rendelkezésére álló adatok alapján határoz. Minek alapján? És ha nem áll rendelkezésére minden lényeges adat? Neki kötelessége gondoskodni minden lényeges adatról? Ha nem, kinek? Ki állapítja meg, hogy rendelkezésre áll-e minden lényeges adat? A tanács? Minek alapján? Milyenek az adatok? És mi tekintendő adatnak? Milyen adatok vannak a tanács előtt, és milyen adatok keletkeznek?
Ha az adatot úgy értelmezzük, ahogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szól, újabb problémák jelentkeznek, mert aszerint adat maga az adat is, és adatok a belőle levonható következtetések is, még akkor is, ha nem vonja le őket senki. Ha tehát a tanács levon egy következtetést, azaz rendelkezésre állóvá tesz egy következtetési adatot, akkor az rendelkezésre fog állni, egyébként nem. Ha a tanács nem von le egy fontos következtetést, akkor azt nem kell döntésénél figyelembe vennie?
Az eddig is, finoman szólva, nem mindenben a hivatása csúcsán álló Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség továbbfejlesztésével kapcsolatban a fő kérdésnek történelmi alapjai vannak. Ez az intézmény bizonyos fokig rokona az állami szakszervezeteknek, hiszen a jogvédelmet is körülbelül ugyanolyan hatásfokkal űzik.
(12.20)
Ha a szoftver-jogvédelmet a rendőrségre bíztuk, akkor nem százszor inkább kellene a fogyasztóvédelmi feladatokat vagy azok némelyikét is? Hiszen pont e törvényjavaslat foglalkozik tipikus rendőrségi feladatokkal.
Deklarált célja a törvénynek a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme. Kinek a feladata az élet és a biztonság védelme? Mindegyik veszélyeztetése, illetve károsítása büntetendő, tehát bűnüldözési feladat is. Talán az is jobb lenne, ha a központi piacfelügyeleti információs rendszer is rendőrségi vagy azzal összefüggő rendszerként működne, gyorsabban lehetne rendet csinálni.
Miért nem foglalkozik a törvényjavaslat az informatikával? Az informatika rohamos térhódításának korát éljük. Az informatika az általa kínált szolgáltatások és áruk révén, az élet minden területén való funkcionális jelenléte révén rengeteg új élethelyzetet hozott, amelyek fogyasztóvédelmi jogi szempontból való feltárása és feldolgozása teljesen hiányzik a javaslatból. Megengedhetőnek tartja ezt az előterjesztő?
Általánosabb kérdések is válaszra várnak. Megengedhetőnek tartja az előterjesztő, hogy a fogyasztóvédelem lényeges részei külön törvényekben legyenek? Megengedhetőnek tartja, hogy a fogyasztóvédelem legfontosabb központi fogalma, a minőség ne kapjon kellő súlyt és megfelelő kezelést, bármilyen fogyasztóvédelmi kérdésről legyen is szó? Vonatkozik ez a fogyasztóvédelmi jogszabályok tartalmára és minőségére is.
Ez a javaslat lényegében csak a biztonságossággal foglalkozik, teljesen mellőzi azonban ennek beágyazását a minőség általános fogalmába, ezáltal lóg a levegőben az amúgy sem túl hasznosítható anyag.
Súlyos hiba még a biztonság bevált tudományos megközelítésének teljes mellőzése még. A biztonságot egzaktan, csak megbízhatóságelméleti alapokon lehet kezelni, erre viszont még csak utalás sincs a törvényben. Megengedhetőnek tartja ezt az előterjesztő? Ez nem tudományos hiányosság, hanem gyakorlati hiba, ugyanis a megbízhatóságelméleti elemzés a biztonsággal kapcsolatos jogviták eldöntésének jelenleg egyetlen egzakt eszköze.
A jogalkotási törvény szerint a jogszabály megalkotása előtt, a tudomány eredményeire támaszkodva elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi, gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek-összeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit, erről a jogalkotót tájékoztatni kell. Ez hol marad?
Továbbá: a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően világosan és közérthetően kell szövegezni. Miért hemzsegnek mégis a nyakatekert és érthetetlen mondatok a törvényjavaslatban? Ha Magyarországon ugyanis a nyolc osztályos általános iskola a kötelező, akkor azoknak az alapvető törvényeknek, amelyek mindenkit érintenek - ilyen mondjuk a Ptk., a Btk., a munka törvénykönyve, a személyi jövedelemadóról szóló törvény, és meggyőződésem, hogy ilyen a fogyasztóvédelmi törvény is -, olyan érthetőknek, teljes körűeknek és egyértelműeknek kellene lenniük, hogy ez nyolcadik osztályban leadható legyen, hiszen így van igazából joga az államnak azt számon kérni polgárain. Ezt a törvényt ilyennek tartja az előterjesztő? És az Igazságügyi Minisztérium?
A törvényjavaslathoz az előkészítő indokolást csatolt, amelyben bemutatja azokat a társadalmi, gazdasági és szakmai körülményeket, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismertetik a jogi megoldás szempontjait. Félreértés ne essék, ez megint csak a jogalkotási törvény volt. Miért nem végezte ezt el az előterjesztő? Miért nem tudunk semmit arról, hogy mi lenne az optimális megoldás? Az előterjesztő tudja? Ha nem, minek alapján készítette el javaslatát? Ha tudja, miért nem közli velünk?
A jogalkotási törvény 44. §-ában előírja: a jogalkotó és jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatásait, fel kell tárniuk az érvényre juttatásokat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat jogalkotásban is hasznosítani kell.
Mik voltak az eddigi tapasztalatok? Miért nem közli az előterjesztő? Ő sem tudja? (Dr. Avarkeszi Dezső: Ez egy új törvény!) Vagy ha igen, miért titkolja?
Végül, idézet az általános elveket is megfogalmazó 11/1992-es alkotmánybírósági határozatból: "A törvény szövegezésének határozatlansága és bizonytalansága sérti a jogbiztonság követelményét.". A jogbiztonság az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előreláthatóak legyenek. Úgy véli az előterjesztő, hogy eleget tett ennek a követelménynek?
E törvény sajnos nem áll egyedül, rokona például a nemrég beterjesztett agrártörvény. Rokona abban, hogy a kormány egyre inkább tért hódító, kialakuló törvény-előkészítési iskolájának terméke, mely hevenyészett, puha, langyos és képlékeny törvényeket terjeszt be a parlament elé, széles társadalmi érdekre vagy az EU-jogharmonizációra hivatkozva. A társadalom érdeke és - remélem - az EU elvárása azonban nem az, hogy legyen egy ilyen és ilyen című törvény, amely valójában frázisgyűjtemény, hanem az, hogy szülessen meg egy-egy területen az emberi magatartás egyértelmű és tisztességes szabályozása.
Végül az utolsó kérdés: mivel indokolja az előterjesztő, hogy több fronton is súlyosan megsértette a jogalkotásról szóló törvényt? A törvény nem forgalomképes dolog, de a sikeres fogyasztóvédelemhez legalább annyira kell a jó törvény mint a jó minőségű áru és jó minőségű szolgáltatás. A sikeres fogyasztóvédelemhez a fogyasztót nemcsak rossz minőségi árutól és a rossz minőségű szolgáltatástól, hanem a rossz minőségű jogszabályoktól is óvni kell.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)
