NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt hadd idézzem a négy történelmi egyház közös állásfoglalását, amelyet '97. szeptember 11-én a most tárgyalt törvénnyel kapcsolatban fogadtak el:
"Üdvözöljük a kormánynak azt a szándékát, hogy az egyházak finanszírozását a napi politikától függetlenné, hosszú távon tervezhetővé, törvényekkel szabályozottá kívánja tenni. Ugyanakkor nem tudjuk elfogadni - és itt négy meglehetősen határozott mondat következik -: 1. Elvi jelentőségű észrevételeink, javaslataink döntő többségét nem vették figyelembe. 2. A már elfogadott javaslatainkat a végső változat nem tartalmazza. 3. A jelenlegi törvénycsomag olyan, számunkra hátrányos új elemeket tartalmaz, amelyek a különböző szintű előkészítő megbeszéléseken és szövegváltozatokban nem szerepeltek. 4. A kormány-előterjesztés legutolsó változata is tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek a Magyar Köztársaság szavahihetőségét veszélyeztető módon ellentétesek az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodással, miközben kimaradt belőle néhány olyan juttatás, amelyet a kormány e megállapodásban vállalt."
Ennek alapján, tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, nyilvánvaló mindannyiunk számára, mind a hat parlamenti pártban dolgozó, az adott területtel foglalkozó képviselők számára, hogy alapos módosításokra szorul az előttünk fekvő törvénycsomag ahhoz, hogy elfogadható legyen. Nyilvánvalóan az a célunk mindannyiunknak, hogy elfogadható legyen ez a törvénycsomag.
Először néhány elvi megjegyzést engedjenek meg, majd ezt követően néhány konkrét módosító javaslattal kapcsolatban mondanám el elképzeléseinket. Az új struktúra lépést jelent az egyház-finanszírozás kiszámíthatóbbá és garantáltabbá tétele felé. Mindazonáltal csak kezdeti lépésről van szó, ugyanis egyrészt a Katolikus Egyház esetében is csak egy gyakorlatias, mondhatni ideiglenes megállapodásról van szó, nem pedig úgynevezett konkordátumról, amely a hosszú távú rendezés neve a Katolikus Egyházban. Másrészt az előttünk fekvő struktúra a többi egyház számára sok szempontból hátrányos.
A második elvi megállapítás: problémát jelent, hogy az egyház-finanszírozás eddigi funkcionális logikája részben megmarad, de részben kétségtelenül egy fokozott reprivatizációs mechanizmus jelenik meg, s ez a kettő ellentétben van egymással. A legeklatánsabb példa erre, hogy minél több egykori ingatlanját tudja egy egyház ismét közszolgálati célokra igénybe venni, annál kevesebb marad a számára a járadékalap-képzéshez.
A harmadik elvi probléma: ebben a struktúrában - nyilvánvalóan a törvényalkotó szándékán kívül, de - a protestáns egyházak a korábbinál jóval alacsonyabb arányban fognak részesedni a költségvetésből, az egyházakat illető pénzekből. Míg például a magyar Református Egyház aránya a történelmi egyházakon belül az általa végzett közszolgálati feladatok után - ehhez számítva a műemlék-rekonstrukciót és a közgyűjtemények működtetését -, tehát a közszolgálati feladatokban 26 százalék, addig az úgynevezett hitéleti támogatásánál ez az arány eddig is csak 21 százalék volt. Ha pedig a struktúra már a jövő évtől tisztán érvényesülne - mint ahogy nem fog, hanem késleltetések vannak beépítve -, ez az arány a magyar Református Egyház esetében 12 százalékra csökkenne le; tehát a 26 százalék kontra 12 százalékra csökkenne le.
A protestáns egyház - nem véletlenül - ezzel a helyzettel szembesülve különféle megoldási elképzeléseken gondolkodott. Így például ennek egyik etapja volt, amikor a magyar Református Egyház Zsinatának elnöke - a világi és az egyházi elnöke, Bölcskei Gusztáv, illetőleg Kálmán Attila - egyes országgyűlési képviselőket nemrégiben meghívott a Református Egyház Zsinatára, és ott a következő nyilatkozatot fogadtuk el, mind a hat parlamenti párt képviselői:
"Az egyház-finanszírozás új szabályozásának nyilvánvalóan nem célja, hogy lényeges változás álljon be az állami költségvetésből az egyes egyházakat illető összeg egyes egyházak között kialakult arányában. Mivel a jelenlegi tervezet az egyházakat volt ingatlanjaik után illető évi járadék szabályozása miatt a Magyar Református Egyházra jutó arány jelentős csökkenését vonná maga után, morálisan is az várható el, és a tervezett új szabályozás alapvető szándékának is az felel meg, ha a vonatkozó törvénytervezetek ennek elkerülését biztosító formában lesznek elfogadva." Ezt aláírta Barsiné Pataky Etelka, Medgyasszay László, Gyimóthy Géza, Orbán Viktor, Vitányi Iván, Juhász Pál, hogy másokat - nem megsértve őket - ne említsek.
Tisztelt Képviselőház! E visszásság kiküszöbölését szolgálják részben azok az átmeneti időre érvényes lépések, amelyeknek a jövő évi költségvetési törvény előkészítésénél kellene érvényesülniük, illetőleg már érvényesültek, de ennek érdekében szükségesek további módosítások. Ezek el is készültek, mind a hat parlamenti párthoz tartozó képviselők közös munkájával.
(18.10)
Másrészt az új struktúra szerinti finanszírozás tapasztalatait is felhasználva a valóban hosszú távú megoldáshoz további lépésekre lesz szükség az elkövetkezendőkben.
Most néhány szót engedjenek meg a konkrétumokról.
Háromcsatornás finanszírozás jönne létre. Mindenekelőtt az 1 százalékkal kapcsolatban hadd mondjam el, hogy az olasz megoldás lényegesen szerencsésebb lenne. Nem lenne az sem tökéletes, de lényegesen szerencsésebb lenne az 1 százalék esetében, mint ahogy ez itt előttünk fekszik. Ugyanis ott a személyi jövedelemadó átutalásának alapja nem az átutalt összeg, hanem az átutaló személyek száma. Örvendetes az, hogy a fél százalékra történő kiegészítés esetében már minden parlamenti pártból érkeztek be olyan módosító javaslatok, amelyek nem az átutalt összeg, hanem az átutaló személyek száma arányában kívánják szétosztani a kiegészítést. Annak, hogy az 1 százalékos megoldás elérje a célját, ez minimálisan egy fontos előfeltétele lenne.
Ami a járadékot illeti, nyilvánvalóan figyelembe kell venni, hogy a zsinat-presbiteriánus elv a protestáns egyházakban az egyházak helyi közösségei számára nem csupán egy jogi kérdés, hanem a tulajdon struktúráját is ez határozza meg. A helyi tulajdonról nem tud lemondani az egyházvezetés az ő megkérdezésük nélkül, és ez csak részben teszi alkalmazhatóvá a járadékrendszert például a protestáns egyházak esetében. Ennek megfelelően indokolt lenne, hogy valamilyen típusú különmegállapodás szülessen a Református és az Evangélikus Egyházzal is, mint ahogy megszületett - és jó, hogy megszületett - a Katolikus Egyházzal a megállapodás.
Az aránytalanságok kiküszöbölésének lehetőségét teremti meg az a módosító javaslatunk, amelynek alapján a finanszírozási törvény 11. §-át sikerülne oly módon megváltoztatni, hogy az Országgyűlés felhatalmazásával a kormány az egyházat további vagyon megszerzéséhez segíthetné közcélú tevékenysége folytatásához. Ez a módosító javaslat, azt hiszem, nem csupán a kis egyházak, hanem a nagyobb történelmi egyházak számára is hasznos lehetőség lenne.
Fontos a már említett zsinat-presbiteriánus elvből fakadó sajátosság, hogy az egyes egyházak számára a járadék igénybevételének megfontolása néhol több időt vesz igénybe. Különösen is azon egyházak esetében, amelyeknél tehát a volt tulajdonosok nagyrészt egyházközségek voltak, és nem a közegyház. Ez indokolja a járadékmegállapításhoz szükséges lista leadási határidejének kiterjesztését, illetve az ennek megfelelő módosítást a költségvetési törvénytervezetnél is. Hadd jegyezzem meg itt a járadékproblémánál, hogy bizonyos az, hogy meglehetősen komoly ingatlanvolumen marad a járadékrendszeren kívül, és nem mindegy, hogy ha most tíz évvel meghosszabbítjuk az átadás határidejét 2001-ről 2011-re, akkor mi lesz ezeknek az ingatlanoknak a sorsa. Ez egyébként mindegyik egyházat, tehát a történelmi egyházak mindegyikét nagyon meghatározó módon érinti.
Tekintettel azokra a tapasztalatokra, hogy azok az intézményfenntartók, amelyek tudják, hogy az épületet néhány éven belül át kell adniuk egy egyháznak, ettől fogva hajlamosak arra, hogy ne végezzék el az alapvető karbantartási munkákat sem. Erre tekintettel tehát szükségesnek látszik az a módosítás, amelynek értelmében az átadandó ingatlanok után az önkormányzatnak átadandó összeg 25 százaléka legyen visszatartva az ingatlan esetleg szükséges helyreállítására.
Lehet, hogy az 1 százalék, illetőleg a járadék - mint a két új finanszírozási intézmény - együttes összege rövid távon nem fog beválni. Ezért csak üdvözölni tudjuk, hogy a kormány kész 2001-ig garanciát adni arra, hogy az alapintézmények működése a jelenlegi finanszírozási rendszerben történjen meg. Indokoltnak tartjuk azonban azt, hogy ez a 2001-es határidő tolódjon ki 2011-ig, hiszen ha nem válik be a rendszer, akkor egy ilyen új rendszerre való átállás immáron az ingatlanrendezés végső határidejét követően lesz csak újra lehetséges.
A finanszírozás harmadik csatornája a normatív intézményfinanszírozás. Én ezzel kapcsolatban csak egyetlenegy megjegyzést szeretnék tenni. A közoktatási megállapodások, amelyek gyakorlatilag az egyházi oktatási intézmények finanszírozásának alapját jelentették, az egyházak és az állam között köttettek meg. Alkotmányos alapelvnek tekinthető tehát az, hogy törvény nem szüntetheti meg ezeket a megállapodásokat, tehát szükségesnek látszik - még egyszer hangsúlyozom - a különmegál-lapodás az egyes történelmi egyházakkal is ilyen értelemben, és hangsúlyozom, nem az intézményeikkel, hanem magukkal az egyházakkal.
Tisztelt Képviselőház! Alapelvként tehát abból kell kiindulnunk, hogy az egyház-finanszírozás nem alapulhat egyetlen modellen, hanem az egyes egyházak történelmileg kialakult és sokban eltérő helyzetének megfelelően kell méltányos megoldást találni, aminek eredményeként az évek óta kialakult és lényegében mára legitimmé vált arányok számottevően nem szabad hogy megváltozzanak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
