DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Hegyi Gyula képviselőtársam a NATO-hoz való csatlakozással kapcsolatos költségvetési kiadásokat említette az egyház-finanszírozás kapcsán, mint egy olyan példát, hogy tulajdonképpen az is azt eredményezi, hogy az állami szuverenitás valamilyen módon csökken a költségvetési döntéshozatalban.
Én, bevallom őszintén, nagyon sajátosnak tartom az egyházi támogatás ügyét a NATO-hoz hasonlítani, de természetesen nem teljesen ismeretlen előttem ez a fajta gondolkodásmód. Én ennek ellenére nagyon remélem, hogy képviselőtársam az egyházakat nem valamilyen hadosztályként közelíti meg, amelyeknek a stratégiai műveleteit, amelyeket a társadalomban végeznek, az államnak kellene finanszíroznia.
Másrészről meg szeretném nyugtatni képviselőtársamat arról, hogy természetesen akkor, amikor egyenjogúságról beszélünk, kifejezetten csak jogokról beszélünk, nem valamiféle mesterséges egyenlősítésről. Azonos feltételrendszerről, azonos játékszabályokról beszélünk. Ezt hiányoljuk a beterjesztésből Ahogy például egy történelmi pártnak is lehetősége van egy országos választáson elindulni, ugyanúgy lehetősége kell hogy legyen egy nem történelmi pártnak, mint a Fidesznek, vagy adott esetben a Szabad Demokraták Szövetségének, vagy az MDF-nek is elindulni.
Tehát arról van szó, hogy a játékszabályok legyenek azonosak. Ebben szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy mi nem beszélünk többről, mint pusztán erről. Ami a pártoknál természetes, azt úgy gondolom, hogy az egyházaknál is természetesnek kell tekinteni. Ez természetesen semmiféle olyat nem jelent, hogy az embereknek, a polgároknak ugyanúgy kelljen viszonyulnia az egyházakhoz, ne legyen számukra szimpatikusabb vagy antipatikusabb, mint ahogy a pártoknál sem jelenti azt, hogy egyformán kellene viszonyulnia a polgároknak a pártokhoz a szimpátia tekintetében.
Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem