BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Én szándékom szerint három dologban fogok eltérni az előttem szóló képviselőktől. Egyrészt lényegesen rövidebben fogok beszélni, mint sokan előttem; nagyon röviden és tömören szeretnék fogalmazni. Másrészt csak egy témával kívánok foglalkozni. Harmadrészt pedig azt remélem, hogy nem váltok ki olyan hosszú kétperces sorozatot mindazzal, amit mondani akarok, mint amire már több példa volt.
Az az egy téma, amiről szólni szeretnék, a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosítása. Tudom, hogy ennek a törvénynek a módosítására az egyházak finanszírozási rendjének a megváltoztatása céljából kerül sor, de mert meg van nyitva ez a törvény, azt gondolom, hogy talán a többi részéhez is hozzá lehet szólni, hozzá kell szólni így a bevezetés, elfogadás után egy évvel. Tehát én nem is a második 1 százalékról szeretnék beszélni, hanem az első 1 százalékról, illetve az azzal kapcsolatos szabályozási kérdésekről.
Azt gondolom, hogy szükséges ezt megtennünk, mert egy évvel ezelőtt, amikor elfogadtuk ezt a törvényt, akkor magunk is úgy fogalmaztunk sokszor a vitában, hogy ez egy kísérleti dolog, hogy természetesen az élet tapasztalatainak megfelelően lehet majd korrigálni ezt a törvényt, kell majd korrigálni ezt a törvényt. Tehát most, azt gondolom, nagyon indokolt megnézni, hogy tényleg hogyan vált be, mennyire volt eredményes, érdemes volt-e megcsinálni. És itt egyértelműen igennel akarok válaszolni erre a kérdésre.
Az elmúlt héten pénteken a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását előkészítő bizottság kezdeményezésére nyílt nap volt a Parlamentben, ahol nemcsak a közhasznútörvénnyel és nemcsak a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezése kérdésével foglalkoztak a meghívott szervezetek, hanem természetesen ezzel a becenevén "egyszázalékos törvény"-nek nevezett törvénnyel is, és nagyon sok kritika megfogalmazódott.
De mindenekelőtt abból szeretnék kiindulni, amit mi Vámosi-Nagy Szabolcstól, az APEH elnökhelyettesétől hallottunk arról, hogy mit mutatnak a számok, mit mutat a statisztika. Ebből számunkra az derül ki, hogy a lakosságnak cirka az egyharmada élt ezzel a rendelkezési jogával, és hogy az egyharmadból is körülbelül minden ötödik lakos beadványa érvénytelen volt, tehát durván 1 millió, egészen pontosan 1 millió 50 ezer olyan nyilatkozattétel történt, ami érvényesnek tekinthető.
Fontos tudnunk, hogy a szervezeteknek, a társadalmi szervezeteknek és alapítványoknak szintén cirka egyharmada vált kedvezményezetté ez által a rendelkezés által; illetve itt nagyon nagy különbséget mutatnak a számok aszerint, hogy megneveztek szervezetet az érintettek, és aszerint, hogy valóban eljut-e hozzájuk a pénz. Hiszen körülbelül 16 ezer szervezet lett nevesítve a nyilatkozatok által, és csak alig 10 ezer szervezethez fog végül is pénz eljutni.
Én nem akarok nagyon belemenni ezekbe a részletekbe, inkább arról beszélnék, milyen pontokon érzem szükségét annak, hogy egy kis korrekció történjen. Vannak vitatható kérdések, amelyekkel kapcsolatban még bennem sincs kész megoldási javaslat, míg más kérdésekhez már benyújtottam módosító indítványt a megoldás céljából.
Az egyik kérdés, amiről mindenképpen gondolkoznunk kell, hogy a titokvédelem hogyan gondolható újra. Pénteken a szervezetek hosszú, tömött sorban kifogásolták, hogy nem tudhatják, kitől kapják a pénzt, és kifogásolták, hogy nem tudják ilyen módon megköszönni azt az adományt, amit kaptak. Vámosi úr előadása szerint is megfontolás tárgyát képezheti, hogy titokban kell-e tartani a személyt is vagy csak az összeget. Azt gondolom, hogy ez a két dolog szétválasztható lenne; miközben az összeggel kapcsolatban indokolt a titkolózás, talán az érintett személlyel kapcsolatban ez nem feltétlenül indokolt, és ilyen módon megoldható lenne ez a kérdés.
A másik probléma, amiről elég hosszan érdemes lenne gondolkodni, az az, hogy meghatározható-e eleve valami minimum, ami alatt már nem kerülne sor folyósításra, hiszen ha túl kicsik, túl forgácsoltak ezek az összegek, akkor oda jutunk el, hogy több a kár, mint a haszon a dologból. Most úgy néz ki, hogy eléggé sokféle értelemben forgácsoltak ezek a rendelkezések. A kedvezményezett szervezetek 8 százaléka kapott egyezer forint alatti összeget, és nagyon nagy a szórás abban is, hogy hány kedvezményezett választott magának szervezetet.
A harmadik kérdés, amiről nagyon röviden szólni szeretnék, az az, hogy az az általános tapasztalat, hogy túl sok bürokráciával, túl sok adminisztrációval zajlott ennek a rendelkezésnek az érvényesítése.
(20.50)
Így például a vámhivataltól szerzett igazolás az említettek értelmében tízezres nagyságrendben terhelte ezeket a szervezeteket azzal, hogy szerezzenek ilyen igazolást. Megint csak a többször idézett Vámosi úr szerint is elég lenne egy nyilatkozat a szervezetek részéről, ami nagymértékben egyszerűsítené az eljárást.
Szeretnék szólni arról a kérdésről, ami érdekes módon pénteken nem is nagyon került elő, de szerintem nagyon komoly problémát okoz, hogy tudniillik milyen kizáró feltételek szerepelnek az eredeti törvényben, hogy ezek közül melyik az, amelyiket érdemes érvényben tartani, és melyik az, ahol valami korrekcióra szükség lenne. Szerintem mindenképpen szükség lenne a tb-tartozásokkal kapcsolatos hozzáállás, előírás, szabályozás korrekciójára. Ismeretes, hogy a társadalombiztosítási, munkaadói terhek irreálisan magasak Magyarországon, a gazdálkodó szervezeteknek is nehéz ezeket fizetni, de úgy gondolom, hogy sokkal nehezebb, nagyságrenddel nehezebb a társadalmi szervezeteknek a sok-sok apró forintból kigazdálkodni a társadalombiztosítási járulékokat. Következésképp, ha ezt így kizáró feltételként bennhagyjuk az eredeti törvényben, akkor ismételten hátrányos helyzetbe hozzuk a legnehezebb helyzetben kínlódó, egyébként pedig nagyon fontos tevékenységet folytató társadalmi szervezeteket.
Véleményem szerint is nagyon egyszerű lenne a megoldás, ha az illető szervezet tudomásul venné, hogy ha adós, akkor az adományt nem kaphatja meg közvetlenül, hanem adósságtörlesztésre kell azt használni. Azt gondolom, hogy így a szervezeteken is segítenénk, talán a tb helyzetén is segítenénk, és senki nem járna rosszul. Ezzel kapcsolatban nyújtottam be módosító indítványt, és valóban nagyon remélem, hogy ez nem fogja vita tárgyát képezni, hanem elfogadásra lel.
A végére hagytam egy olyan kérdést, ami viszont vélhetően sokkal nagyobb vita árán lenne megoldható, ilyen módon nem is érzem a megoldást közelinek; ez pedig a maradványpénz kérdése, tehát annak az összegnek a kérdése, amiről a lakosság nem rendelkezett. Itt az előbb Hegyi Gyula szóba hozta a múzeumokat, színházakat. Tény, hogy ezek az intézmények kicsit kilógnak a sorból, magam is kezdettől fogva egyfajta felemásságot érzek velük kapcsolatban. Megfontolásra ajánlom képviselőtársaimnak azt a gondolatot, hogy talán tisztábbá alakítaná a helyzetet, ha az első 1 százalék valóban csak társadalmi szervezetek és alapítványok támogatására fordítható pénz lenne, és a maradványt fölhasználnánk ezeknek a szintén közcélú szervezeteknek a támogatására.
Még egyszer mondom: ez utóbbi javaslattal, gondolattal biztos, hogy vitát ingerlek, és tartok tőle, hogy nem idén fogjuk megoldani ezt a kérdést, de elmondtam a jegyzőkönyv számára, hogy így gondolom.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
