DR. FÜLE ISTVÁN
DR. FÜLE ISTVÁN
DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az 1991. évi IV. törvény többszöri módosításakor felvetődik a kérdés: miért nem készül egy új törvény? Lehetséges válasz, hogy eddig a transzformáció zajlott, és ez folyamatosan változtatva ugyan, de egységes logika alapján készülő törvényt igényelt. Többen viszont azt állítják: vége a transzformációnak, új helyzet van, tehát új törvény is kell. Egyelőre nem állok be ebbe a sorba. Nagy ugyanis azon tartósan munkanélküliek aránya, akik a szocializmusbeli tudás-alulértékeltség miatt alulképzettek, és részben ezért, részben koruk miatt nem igazán reménykedhetnek az elhelyezkedésben. Nem tipikus rétegről van tehát szó, akiket speciális eszközökkel kell megcélozni, és nem is biztos, hogy mindig piacgazdaságiakkal.
Az alulképzettség ráadásul kettős inflációs feszültséget gerjeszt éppen a jelenlegi időszakban. A szakképzettséget igénylő ágazatokban ugyanis munkaerőhiány van, s itt drágul a munkaerő, nő a kiáramló jövedelem. Ugyanakkor a szakképzetlenek felszívása nem megoldható munkaerő-felesleget jelent a másik oldalon. Így a segélyek, járadékok révén teljesítmény nélkül kiadásokra készteti az államot, ami szintúgy inflációs hatású.
A fenti értelemben tehát a foglalkoztatáspolitikának egyszerre kellene piackonform s azzal ellentétes eszközöket alkalmazni, amelyek a transzformációhoz s így az 1991. évi IV. törvény logikájához igazodnak. A szocializmusból itt maradt alulképzettség még sokáig terheli a foglalkoztatáspolitikát, de egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetben lévők újratermelődését éppen a képezhetőség kialakítása előzheti meg, ami viszont a törvény kereteit meghaladó foglalkoztatáspolitikai koncepciót igényel.
Ha már az ellentmondásoknál tartunk, akkor meg kell említeni az előzőekből részben következő óriási területi különbségeket is. A számok ismertek, nem untatom a jelenlévőket. A következtetés itt is az, hogy az 1991. évi IV. törvény nem tudja a mai formájában sem kezelni a kérdést.
Az EU-csatlakozás és a munkanélküliség területi eltérései felértékelik a regionális foglalkoztatáspolitikát, a régiók szintjén már ma is elérhetők foglalkoztatási célú EU-pénzek, még inkább így lesz ez 1999-től. Ma viszont még ott tartunk, hogy megyék ugyan vannak, de igazából nincsenek régiók. Pénz van, de nincs foglalkoztatáspolitikai eszköz, mechanizmus, a régiókat célozandó.
Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a területfejlesztési célú pénzek Észak-Magyarországon 80 százalékban ma is a foglalkoztatást célozzák, míg Észak-Dunántúlon inkább az infrastrukturális fejlesztéseket, ami tovább nyitja az infrastrukturális ollót, ami önmagában is sújtja a kelet-magyarországi foglalkoztatási helyzetet. Nem véletlen, hogy a tőke nem megy Kelet-Magyarországra. Nem véletlen, hogy a beindult gazdasági növekedés rendkívül egyenlőtlen, a dél-alföldi régióban ma is csökken a GDP az Észak-Dunántúl kétszámjegyű növekedésével szemben. Márpedig a növekedés és a foglalkoztatás között szintén szoros korreláció van.
Tisztelt Ház! Az eddigiekből is kiderült, hogy a foglalkoztatáspolitika és a gazdaságpolitika viszonyrendszere ma nem rendezett. Márpedig jó gazdaságpolitika nélkül nincs jó foglalkoztatáspolitika. 1998-ra nem láthatók ez utóbbi prioritásai. A növekedésből ugyan még nem automatikusan következik a foglalkoztatás növekedése, sőt a vállalatok növekedési kényszere foglalkoztatáscsökkentési kényszerrel jár együtt, és most nem említem a közalkalmazotti, közszolgálati szféra túlzott arányát az összfoglalkoztatottakon belül.
Az ellentmondásoknál megemlíthető: amennyire üdvözlendő a törvényjavaslatból is kiolvasható járulékcsökkenés mint tendencia, addig látni kell, hogy abszolút mértékben az inflációnál nagyobb mértékben nő a Munkaerő-piaci Alapba való befizetés. Jó lenne, ha a munkavállalói járulék is csökkenne, hiszen ha ez szolidaritási járulék, akkor annak visszafelé is működnie kellene. Ellentmondás az is, hogy viszonylag alacsony az aktív eszközök aránya, és azok között is az úgynevezett álaktív eszközök aránya túlzottnak tűnik.
Tisztelt Ház! Többször felmerült a foglalkoztatáspolitikát említve az EU-hoz való közeledés. Úgy érzem, itt is több a kérdés, mint a válasz. Önmagában az is kérdés, hogy az eszközök alkalmazásában, a foglalkoztatáspolitikában valóban a 2 százalékkal magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező EU-t kell-e nekünk követni. Netán a sikeres foglalkoztatáspolitikát megvalósító Észak-Amerikát? Egyáltalán, ezen a területen lehetséges-e, lehet-e egységes Európáról beszélni, Európa Unióról beszélni, ahol ráadásul a legsikeresebbnek tűnő Németország átlag feletti munkanélküliségi rátával küszködik?
Követhetjük-e az EU-t, amely ezen a területen inkább elzárkózik, mint kitárulkozik? De a kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy eléggé versenyképes-e a mai magyar munkaerő. Netán már ma kellene lépéseket tenni az irányban, hogy ez így legyen, képzéssel, nyelvtanulással, jogharmonizációval? Egyáltalán átvesszük-e azt, ami ott jó, vagy annak tűnik? A részmunkaidő beépülése a rendszerbe nem megoldott, az atipikus foglalkoztatási formák nehezen terjednek, holott ez lehetne az egyik eszköz a feketemunka ellen is.
Az EU-val kapcsolatosan a legsúlyosabbnak az az alaphelyzet látszik, hogy az egyre kisebb létszámú foglalkoztatott a munkanélküliek rovására oldja meg problémáit. Nem engedik meg a bérköltségek csökkenését, és az egyébként is alacsonyabb jövedelemmel rendelkező országokban ez automatikusan csak a munkanélküliség növekedésével és azok jövedelmi helyzetének rohamos romlásával oldódik meg. Egy látszólag szolidáris rendszer annak ellenkezőjét valósítja meg. Ezt kellene követnünk?
Tisztelt Ház! Ezekre a kérdésekre válaszadással nem kísérletezem. A törvénnyel kapcsolatosan azonban további kérdéseket szeretnék felvetni.
A törvényjavaslat 24. §-a a modern munkahelyekről beszél. Ez a támogatás kemény törvényi kontroll nélkül nem működik, teret enged a lobbyzásnak. Itt is felvethetjük a kérdést: szabad-e támogatni azt, ami magától is megy? A rehabilitációval kapcsolatosan is inkább csak a kérdéseknél tartunk. A ráfordítás meghozza-e az eredményt? Szociális vagy foglalkoztatáspolitikáról van-e itt szó? Felkészült-e a szakma a végrehajtásra?
Tisztelt Ház! Természetesen szívesen támogatom és elfogadom a törvényjavaslat pozitív üzenetét, hogy van remény az aktív eszközök bővítésére, nőnek a decentralizált források, hogy oldódhatnak a regionális feszültségek, a minőségi munkaerő érdekében a felnőttképzés új rendszere alakul ki, az inaktívakat aktivizálni tudjuk, megteremtjük a rehabilitációs intézményeket, az alkalmi munkavállalói könyv rendszere tovább fejlődik, a járulék csökken, valóban korszerű munkahelyeket fogunk támogatni, választ tudunk adni az EU-s dilemmákra. De azért szívesen látnék egy átfogó kormányzati foglalkoztatáspolitikát és egyértelmű válaszokat a korábban feltett kérdésekre.
Köszönöm a figyelmet.
(0.10)
