AKAR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

AKAR LÁSZLÓ
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat szükségességével, a fióktelepekre vonatkozó szabályozás beillesztésével és a könyvvizsgálatra vonatkozó hatályos előírások enyhítésével mindenki egyetértett a vitában. A módosító javaslatokból azokat támogattuk, amelyek a benyújtott törvényjavaslatot egészítették ki, illetve pontosították az abban foglaltakat.
A szavazásra kerülő, nem támogatott módosító javaslat a közzététel szabályait változtatná. A hatályos törvény szerint minden, kettős könyvvitelt vezető vállalkozásnak közzé kell tennie éves beszámolóját; a módosító javaslat szűkítené a kört. Ezzel olyan gazdálkodó szervezeteknek, mint a szövetkezetek, vállalatok, nem kellene éves beszámolójukat közzétenni, függetlenül nagyságuktól, illetve az 5 millió forint alatti törzstőkéjű vállalkozások is mentesülnének e kötelezettségtől. Egy ilyen megoldás ellentétes lenne a gazdasági élet szereplőinek alapvető érdekeivel, hiszen a partnerekre és különösen a korlátozott felelősséget vállaló kisebb tőkéjű cégekre vonatkozó információkhoz való gyors hozzáférés igen fontos érdeke mindenkinek.
A félreértések tisztázása érdekében szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a közzététel anyagi teherrel nem jár, hiszen a közzétételi kötelezettségének a vállalkozó azzal is eleget tesz, ha beszámolóját a cégnyilvántartási és céginformációs szolgálatnak megküldi.
Megjegyzem: a módosító javaslat az Európai Unió irányelveiben megfogalmazott közzétételi követelményekkel sem egyeztethető össze.
Mindezek alapján kérem, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatokat, majd az egész törvényt megszavazni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem