KÓSA LAJOS

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Megdöbbenve értesültem arról, és gondolom, nem vagyok vele egyedül, hogy az ön minisztériuma a Központi Környezetvédelmi Alapból 600 millió forintos támogatást adott a Mátrai Erőműnek, amely, mint közismert, RWE-, német tulajdonban van. Ebből a 600 milliós támogatásból 500 millió kedvezményes hitel, és 100 millió forint a vissza nem térítendő támogatás.
Ebből, ha jól nézi az ember, most már az következik, az ország olyan sikereket ért el, hogy az erőtől duzzadó központi költségvetés a magyar polgárok pénzén a német nagyipart támogatja. Mindenesetre ez elég figyelemre méltó tény, hiszen más oldalról ez azt is jelenti, hogy nincs már környezetvédelmi probléma Garén; nincs már a fővárosi vegyipari vállalatok által okozott szennyezés, amivel nem tudnak mit kezdeni a peremkerületek; nincsen már olyan, magyar tulajdonban lévő erőművi vállalat, amely tőkeszegény, és ezért a környezetvédelmi károk esetleges elhárítására inkább megérdemelné a támogatást; nincs már olyan magyar, tőkeszegény bőripari vállalat, amely adott esetben a környezet kármentesítésére a Központi Környezetvédelmi Alapból támogatásra szorulna. Szóval, ebből első látásra még az is következhet, hogy ma már minden meg van oldva, ezért most már az adófizetők pénzéből a német tulajdonú vállalatokat nyugodtan lehet támogatni a környezetvédelmi károk csökkentésére és elhárítására.
Én ezért azt kérdezem meg, hogy milyen mérlegelés alapján döntött úgy az ön minisztériuma, és ön, hogy a Központi Környezetvédelmi Alapból pont ilyen összeggel, 600 millió forinttal, több mint fél milliárd forinttal a Mátrai Erőművet támogatja? Amely egyébként a hazai erőművi vállalatok közül, Paks után az egyik legjobb adottságú volt, amelynek ugyan vannak környezetvédelmi kihatásai, és olyan problémái, amelyeket meg kell oldani, de mögötte van a német tulajdonos, az RWE (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), az egyik legnagyobb német vállalat?
Nem értjük ezt a problémát! Kérem, világítsa meg nekünk! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem