DR. LATORCAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Közismert, hogy a magyar energiaipar kiárusítása példa nélküli vihart kavart a privatizáció történetében. A vihar hullámai azóta sem csillapodtak, mert a közvéleményt, a polgárokat a kormány mindmáig nem tájékoztatta azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyeket a privatizációs szerződésben vállaltak fel. Mindez azért különösen sérelmes, mert ezen kötelezettségek terheit végső soron velünk, fogyasztókkal fizettetik meg.
Köztudott, hogy az energetikai szektor az egyik legértékesebb nemzeti stratégiai ágazat, amelynek erőltetett, közmegegyezés nélküli privatizációját a kormány nem egészen fél év alatt zavarta le. Arra hivatkoztak, hogy elodázhatatlan a szektor fejlesztése, új beruházások indítása, s erre csakis a külföldi tulajdonosok pénzügyi forrása adhat fedezetet. Nézzük meg, mi is történt valójában!
Az elmúlt két év sajnos azt bizonyította, hogy a fejlesztések elmaradtak, a külföldi tulajdonlás e tekintetben érdemi eredményt nem hozott. Nem zárultak le az erőmű-fejlesztési pályázatok, a vállalkozóknak változatlanul fizetni kell a hálózatfejlesztési hozzájárulást, sőt most már az új lakossági bekapcsolások esetében a lakosság is kénytelen ezt megfizetni. Mindez joggal irritálja a polgárokat. Neves szakemberek, közgazdák, egyetemi tanárok, a tudományos és szakmai képviseletek jelezték tiltakozásukat, sőt az Állami Számvevőszék is megfogalmazta kifogásait, bírálatát.
A kormány mégis csökönyösen ragaszkodik a polgárok érdekeit és az ágazati érdekeket egyaránt sértő elképzeléséhez. Márpedig ami szemben áll a polgárok érdekeivel, az magától értetődően az ország érdekeivel is ellentétes. A napokban jelent meg ugyanis az a hirdetés, amelyből arról értesültünk, hogy a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság igazgatósága az ÁPV Rt. igazgatóságának felkérésére december 23-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze. Napirendre tűzték a bakonyi, a vértesi és a pécsi szenes erőművek részvényeinek értékesítését, annak ellenére, hogy a privatizációért felelős miniszter asszony a Kossuth Rádiónak július 10-én még szó szerint azt jelentette ki: ebben a kormányzati ciklusban már biztosan nem adják el az energiaszektor még állami kézben lévő vállalatait.
(15.20)
Az ügyben a nemzetközi szaktekintély, dr. Lévai András professzor úr is levelet intézett a köztársasági elnök úrhoz, melyet a miniszterelnöknek is megküldött. Levelére akkor az ÁPV Rt. elnöke válaszolt. Ebben a következőket írta: "A kormányszervek, a privatizációért közvetlenül vagy közvetetten felelős szervezetek és az iparágak nem kívánják folytatni az értékesítések sorát egy - az eddigi privatizációt értékelő - összefoglaló áttekintés elvégzése nélkül."
Joggal vetődik fel tehát a kérdés: mikor ismerhetjük meg a privatizációt, ezen belül kiemelten az energetikai szektor eladását értékelő, összefoglaló jelentést? Mikor teljesítik végre a miniszter asszonynak az ígéretét, hogy a polgárok is megismerhetik a privatizációs szerződésekben foglalt kezességvállalásokat?
Tisztelt Képviselőtársaim! Ilyen összefoglaló értékelésről nincs tudomásunk, ezért kelt különös meglepetést a szenes erőművek eladásáról szóló hír. A szokatlan sürgősség pedig arra utal, hogy még a folyamatban lévő erőmű-építési pályázat értékelése előtt el akarnak adni mindent, ami eladható. Ma ráadásul alacsony árfolyamon történő, részletfizetés melletti értékesítésről hallani.
Az eddigi tapasztalatok alapján nem nehéz megjósolni, hogy a befektetők most sem fogják vállalni azokat a kötelezettségeket, amelyeket az erőmű-, bányaintegráció során az MVM Rt., illetve az állam elvállalt, nevezetesen, a polgárokat sújtó környezeti ártalmak elhárítását, a tájrehabilitációt vagy éppen a legfontosabbat, a munkahelyek megőrzését. Szeretnénk végre megnyugtató választ kapni arra is, mikor ismerhetjük meg azokat a számításokat, hatástanulmányokat, amelyek hitelt érdemlően bemutatják, hogy az energiaszektor privatizációjának folytatása milyen felhajtóerőt gyakorol az energiaárakra, s hogy a várhatóan kemény tél során a polgárok - kiemelten a lakosság már 40 százalékát kitevő szegény sorsúak - képesek lesznek-e ezeket a megnövekedett energiaárakat megfizetni, vagy kénytelenek lesznek a telet egyre hidegebb lakásokban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) átvészelni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem