DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Felszólalását hallgatva madame Pompadour kijelentése jutott eszembe, aki címe szerint metresz volt, és meglehetősen közel állt XV. Lajoshoz: "Utánam a vízözön!" (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.)
Ön ezt abból a székből, ahol korábban dolgozott, könnyen megteheti, hisz egy folyamatot elindítani, egy kárpótlási folyamatot útjára bocsátani nagyon szép és nemes gesztus, és ha az valóban a társadalom széles köreinek mindenféle korábbi sérelmei ellentételezését és az önök ígérete szerint egy sajátos privatizációt is jelent egyúttal, az vállalható cél.
Ön azzal kezdte, hogy a kárpótlási jegyek ellenértékeként ez a kormány semmit nem jelenített meg, állami vagyont privatizációs körbe kárpótlási jegyek felhasználásaként nem adott. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Érdekes a dolog, mert a kárpótlási jegyek árfolyama jelen pillanatban is 100 százalék körül mozog; az eddig kifizetett és kárpótlási jeggyel privatizációs eljárásba vont vagyontárgyak összege meghaladja a 100 milliárd forintot, és az életjáradéki szerződéseket ez a kormány 1995-ben visszamenőleges hatállyal is rendezte.
Amíg önök voltak a kárpótlás felelősei, egyetlenegy vagyontárgyat ajánlottak föl: a földet. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.) Ennek köszönhetjük, hogy a vidék földtulajdonosainak egyharmada az, aki ott lakik és valóban földdel rendelkezik, és kétharmada olyan ember, akinek semmi köze a földhöz, de kárpótlás címén kénytelen volt ebbe az irányba mozdulni. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van! - Dr. Pusztai Erzsébet: Az Alkotmánybíróság döntése volt!)
Ön azt mondja: az árverések nem fejeződtek be. Az árverések 1997. augusztus 20-áig befejeződtek.
(15.50)
Kivéve azokon a területeken, ahol bírósági eljárások vannak folyamatban, pontosan azon jogszabályi előírások miatt, amelyeket 1992-ben önök hoztak meg, és amelyek miatt a Kisgazdapárt akkor kilépett a koalícióból - egyébként nagyon helyesen. (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Önök azt mondják, hogy ez a kárpótlási eljárás, mármint ami a föld vonatkozásában e folyamatot elindította, mindenben helyes, jó volt, és az agrárium fejlesztését, az úgynevezett magángazdaságok kialakítását is segítette. Ez mind igaz lenne - ha a valóság nem mást mutatna! Sajnos ez a kárpótlás, ez a kárpótlási folyamat a föld vonatkozásában azt eredményezte, hogy most újabb vitát folytatunk, hogy kié legyen a föld, s közben elfeledkezünk arról, hogy a vidék létalapját veszélyeztettük. (Zaj az ellenzéki pártok padsoraiban. - Bogárdi Zoltán: A külföldieké!)
A külföldiek kárpótlási folyamatba történő bevonása óriási hiba volt, amit önök is tudnak és elismernek; nyilván most egy rossz lelkiismeret kompenzálásaként olyan aláírásokat gyűjtöttek (Derültség és taps a kormányzó pártok padsoraiban.), amelyek ezt akarják feledtetni. De a tény tény marad: 1994 áprilisáig bizony itt a külföldiek, csúnya szó, de ezen a területen kaszálhattak. Meg is tették természetesen! (Derültség a kormányzó pártok padsoraiban.).
Ami a hivatal munkáját illeti: a kormány a nyáron meghozta azt a határozatát, amely szerint a kárpótlási hivatalok 1998. április 1-jével megszűnnek, és a helyüket egy jogutód szervezet veszi át, amelynek feladata és hivatása lesz azon folyamatnak a befejezése, amelyre önök kísérletet sem tettek. Önök a személyi kárpótlásban, az internáltak kárpótlásában nem hozták meg azokat a törvényeket, amelyeknek a meghozatala erre a kormányra maradt; és aki szelet vet, az vihart arat: bizony ennek a kárpótlási folyamatnak ez lett a vége, hogy a leginkább meghurcoltak, a leginkább rászorultak, a leginkább elesettek kárpótlása most, 1997-ben kezdődhetett meg, több százezer kérelemmel, amelyeknek a feldolgozása folyamatban van. Természetesen ez a szervezet, amely jogutódként fog működni, ezt a feladatot el is kell hogy lássa, és ezen szerencsétlen emberek kárpótlását is rendeznie kell.
Miért kaptak felmondást ezek az emberek? Mindössze azért, mert van ebben az országban egy köztisztviselői törvény, van ebben az országban egy munka törvénykönyve, amelyek előírják az ilyenkor szükséges eljárás menetét. Ki kellett őket értesíteni arról, hogy 1998. március 31-ével meg fog szűnni az állásuk. Ez nem azt jelenti, hogy ezen emberek közül nem dolgozhatnak majd a jogutód szervezetben; ezt január hónap végén, február hónap elején az érintettek meg fogják kapni, meg fogják tudni, hogy kik azok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), akikre számít a hivatal.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Hosszan tartó taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem