SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy egy bejelentésnek vannak előzményei. Egy normálisan működő kormányzati politikai erő az ilyen bejelentést megelőzően tárgyal az adott színház társulatával. Ilyen típusú tárgyalás nem történt. Az nonszensz - és ez a felháborító, tisztelt államtitkár úr -, hogy egyetlenegy művész sem tudott a sorsát érintő döntésről - mert ez egy sorsot érintő döntés volt - álláspontot kifejteni. Miért van ez? Miért hagyják figyelmen kívül azoknak az embereknek a szellemi és művészi értékeiket, amiket képviselnek? Nem arról van szó, hogy őket kell átemelni az új Nemzeti Színházba, hanem arról van szó, hogy meg kell hallgatni, hiszen nekik van egyfajta nemzeti színjátszásban való tapasztalatuk egyfajta - ezt elismerem.
Tisztelt Államtitkár Úr! Azért tartom fontosnak ezt a kérdést felvetni, mert nem szeretném, ha úgy járnánk, mint a Demszky vezette főváros, ahol egy társulatot minden további nélkül megszüntettek, miközben csak épületet tartottak meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és eközben a Nemzeti Színháznál is ugyanez történne. Ezt szeretném elkerülni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem