ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Hazánkban polgáraink vallásos meggyőződését, tiszteletük tárgyának védelmét törvény biztosítja. Úgy vélem, ez a törvény minden állampolgárra vonatkozik. Éppen úgy érvényes ez, mint a kisebbségek jogaira vagy a diszkriminációra vonatkozóan. A törvény ellen különösen vét az, aki a vallás vagy vallásos népcsoport elleni véleményét nem elrepülő szavakkal, hanem írásban követi el, nyilvánosság előtt nyilatkozik, és nézetének elfogadására buzdítja azokat, akik írását olvassák.
Úgy gondolom, hogy nemcsak akkor igaz ez, ha az ilyen törvénysértés csak egy vallásos csoportra, egyfajta vallásos csoportra vonatkozik vagy érvényes. Továbbmenve, ugyanezen elv vonatkozik azokra a köztiszteletben álló személyekre is, akiknek ábrázolását törvény ugyan nem védi, de a jó ízlés határát átlépni ilyen esetben nem ildomos. A közelmúltban II. János Pál pápa ásító képe jelent meg a nagy nyilvánosság előtt. Tisztelettel kérdezem: vajon ha egy köztiszteletben álló államférfi, vagy ne adj' Isten, politikus, vagy hazánk valamelyik nem keresztény egyházához tartozó vallási vezető képe került volna hasonló nyilvánosság elé, szó nélkül hagyták volna az érintettek? (Bauer Tamás: Igen.) Nagy valószínűséggel, úgy gondolom, hogy nem. (Bauer Tamás: De igen.)
Napjainkban sorozatosan fordul elő, hogy meggyaláznak szent helyeket, kegyhelyeket, templomokba törnek be, műemlékeket, berendezéseket rongálnak meg, sok esetben olyan súlyosan, hogy nem lehet helyreállítani. Így a nemzeti kincseink sérelme következik be, és nagy károk keletkeznek. Plébániákra, parókiákra törnek be, idős lelkészeket meggyilkolnak, mint ahogyan történt ez Balatonkeresztúron, ahol a közvéleményt ez az esemény nagymértékben megdöbbentette. Ma már a templomi és az istentiszteleti alkalmakkor őriztetni kell a plébániákat és a lelkészi hivatalokat, mert amíg a szertartás folyik, addig, kihasználva ezeket az alkalmakat, több helyen betörnek - főleg vidéken - ezekbe az épületekbe.
Amiről most még beszélnem kell, és tiltakoznom ellene, az olyan botrányos sajtóvétség, ami nem tűrhet hallgatást.
(23.30)
Minden jó szándékú embernek fel kell emelni a szavát ellene. Ha nem teszi, akkor a társadalmunk ellen el nem múló szégyen lesz.
A Magyar Narancs című hetilap, 1997. november 16-i számáról van szó, amelyben egy könyvismertetés jelent meg egy bizonyos, németből fordított könyvet ismertetve, amely az emberi ürülék történetével foglalkozik. Hangsúlyoznom kell, hogy az ürülékkel, és nem a testrészekkel vagy egyéb, ebbe a fogalomkörbe sorolható részletekkel. A cikk felháborító címe "Anus Dei", azaz az Isten végbélnyílása.
Természetesen a némi egyházi műveltséggel rendelkezők azonnal felismerik, hogy itt a keresztény vallás ősi jelképét gyalázzák meg az Agnus Deire, az Isten bárányára célozva. Keresztelő Jánostól a világ megváltója, Jézus Krisztus jelképe ez. Minden hívő ember számára a kereszténység kezdete óta, felekezetekre való tekintet nélkül a legszentebb szimbólum ez. Ezt ma a XX. század végén éretlen újságírói viccként kezelni nemcsak ízléstelen, hanem felháborító vétség. Igaz, szokták mondani, mindenkit a szavai és a cselekedetei minősítenek, az írásai is.
Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm a türelmüket.
