DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr valóban nem először foglalkozik már azzal a kérdéssel, hogy a Magyar Országgyűlésben hátrányban vannak-e a független képviselők a frakciókhoz tartozó, képviselőcsoportokhoz tartozó képviselőkhöz képest. Én úgy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlésben a képviselők jogai és kötelezettségei azonosak, ezeket jogszabály biztosítja. Példaként említhetném, hogy a mentelmi jog ugyanúgy illeti meg a független képviselőket, mint a frakciókhoz tartozó képviselőket, ugyanazok az összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak rájuk, ugyanúgy részesülnek tiszteletdíjban, költségtérítésben, kedvezményekben, mint a frakciókhoz tartozó képviselők. Jogosultak ugyanazokra, ugyanolyan módon részt venni az Országgyűlés munkájában, mint a frakciókhoz tartozó képviselők, hiszen például önálló képviselői indítványt nyújthatnak be, interpellációt, kérdést tehetnek föl, a szavazatuk teljesen természetesen egyenrangú a frakciókhoz tartozó képviselők által leadott szavazatokkal.
A fentiek mellett is azonban tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi parlamenti rendszer a többpárti demokrácián alapul, és éppen ezért a Házszabály rendelkezései is a parlamenti frakciók létére épülnek. A parlamenti frakcióhoz tartozó képviselőkhöz képest a független képviselői státus még akkor is kivételnek tekinthető, ha különböző frakciószakadásokkal, illetve kilépésekkel, kizárásokkal valamelyest valóban megnőtt a független képviselők száma.
(23.40)
Mindemellett a Házszabály természetesen az úgynevezett csoportos jogokat csak a frakciók számára biztosíthatja. Ilyen csoportos jog a magyar parlamentben a napirend előtti hozzászólás, ahol nem az egyes frakciókhoz tartozó képviselők szólhatnak hozzá, hanem a frakciók nevében a frakciók vezetői vagy helyettesei. Ezeket a jogokat valóban nem biztosítja a Házszabály a független képviselők számára.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem