DR. HOMOKI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A Népszabadság 1997. augusztus 9-i számában Ignác tábornok elmondta: "A szervezett bűnözői csoportok feltérképezése megtörtént. Felszámolásuk csak azért késik, mert idáig a rendőrség csak a bűncselekményt bizonyíthatóan elkövető személyekkel léphetett fel." A büntető törvénykönyv módosításával azonban az utolsó akadály is elhárult: "A bűnszövetkezethez tartozás számos esetben önmagában is büntethető lesz, a szervezett bűnözésnek Magyarországon befellegzett."
Nem zavarja a rendőri és belügyi vezetést a bűncselekmények számának emelkedése a hivatalos statisztikákban. De még az sem, hogy a gépjárműbűnözés elleni fellépést a kormány saját ellenőrzési irodája is kritikán alulinak minősítette.
Az országban ellopott évi cirka 12 ezer gépkocsi nagy része jól kiépített és működő autócsempész bandák hálózatán keresztül jut Ukrajnába, Romániába és főleg Kis-Jugoszláviába, ahonnan egy részüket tovább szállítják a FÁK-országokba és a Közel-Keletre.
(15.30)
A gépjárműcsempészek elleni küzdelem egyik irányítója Grezsa Gábor, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársa szerint ez az üzlet a szervezett bűnözés befolyása alá került. Azok a nagypénzű emberek, akik korábban érdekeltek voltak az olajszőkítésben vagy a gabonafelvásárlásban, most ráálltak az autócsempészésre, mert óriási az üzlet. Általában egy 70-80 ezer márkát érő lopott luxuskocsin 30 ezer márkát keresnek. Becslések szerint évente 30 milliárd forint tiszta haszon jön össze az autócsempészésből.
A legújabb szokás, hogy a luxuskocsikat nem a bandatagok kötik el, hanem alkalmi tolvajokkal, külföldi vendégmunkásokkal lopatják el, mert az a garancia arra, hogy a tolvaj lebukása után semmit nem tud mondani a hálózatról. Az alkalmi munkás bére gépkocsinként 100-200 márka. Egy Budapest-Röszke útért az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező sofőrnek 500 márkát fizetnek, 1200-2000 márkát juttatnak azoknak a figyelőknek, akik a határmenti támaszpontról - rendszerint elhagyott tanyáról - vezetik át a szállítmányt a déli országba. A figyelőcsoport négy-öt személyből áll, a láncban ők a legfontosabbak. Információjuk aranyat ér, percre pontosan tudják a járőrök menetrendjét.
A csempészek rendkívül magabiztosak; általában száz átcsempészett gépkocsiból csak tíz-tizenkettőt fognak el - mondja a rendőrszázados. Különösebb veszély nélkül lehet átvinni az autót a zöldhatáron, mivel 30 kilométeres szakaszra jut egy járőr. A határ menti tanyákat azok a társaságok bérlik, amelyek ki- és bejárnak a két ország között. A helyi lakosok tudnak a hálózatról, de beszélni nem mernek, mivel félnek az öltönyös uraktól, akiknek kabátja alatt ott lapul a parabellum.
Kérdezem államtitkár úrtól: miután az elmúlt három és fél évben a kormány nem tudott hatékonyan fellépni az autótolvaj csempészbandákkal szemben, sőt nem tudta megakadályozni az ellopott gépkocsik külföldi szállítását sem, a hátralévő hónapokban mit kívánnak tenni a súlyos probléma enyhítése érdekében. Várom államtitkár úr válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem