GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR
GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagy a csábítás, hogy azokra a történelmi kalandozásokra némiképpen reflektáljak, amelyeket Németh Zsolt elmondott, de megtartóztatom magam, így aztán csak egy korrekciót engedjen meg képviselőtársam. 1960-ban, amikor magam is mindössze 14 esztendős voltam, a Magyar Szocialista Párt még nem létezett. Ennél fogva nem tudta egyébként azokat a valóban áldatlan intézkedéseket sem meghozni, amelyek a kisebbségi nyelvhasználat kérdésében súlyos károkat okoztak.
Inkább azokkal a tényekkel foglalkoznék, amelyek a két beterjesztett törvényjavaslatból következnek. Ennek az egésznek a sorsa jelzi, az ötéves hányattatás azokat a dilemmákat, amelyekkel a jogalkotó és a politika általában szembetalálja magát. Nem azért, mintha nem volna meg az elszánás vagy az egyetértés a politikai elitben arra nézve, hogy a kisebbségek képviselethez jussanak, legalábbis a deklarációk szintjén ez mindig megvolt, a megoldásokban volt a hiba, illetve a nézeteltérés. Igazán egy ponton túl nemigen lehetett elválasztani, hogy ezek a nézeteltérések ürügyül szolgálnak arra, hogy a képviseletet vagy ennek a gondolatát elhárítsa egy-egy politika erő vagy egy-egy személy magától, vagy pedig ténylegesen arról szólt, hogy nehezen tudja beleilleszteni a jelenlegi jogrendbe, képviseleti rendbe a kisebbségek parlamenti képviseletét.
(Az elnöki széket dr. Kávássy Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az a tény, hogy végignéztük jó néhány képviselőtársammal az elmúlt időszakban - engedjék meg, hogy név szerint is említsem őket: a Szabad Demokraták Szövetsége részéről Szigethy István és Wekler Ferenc; a Magyar Szocialista Párt részéről Jakab Róbertné, Toller László frakcióvezető-helyettes úr és jómagam és természetesen az ügy hátterében..., illetve az ügy kezelésével megbízott politikai államtitkár, Tabajdi Csaba és csapata - végigtekintettük a teljes európai joganyagot, az alkalmazott eljárásokat; megnéztük, hogy a különböző tervezetek, koncepciók, struktúrák hogyan illeszthetők bele a jelenleg alkalmazott jogrendbe; és megnéztük azt is, megpróbálva belehelyezkedni egy adott helyzetben egy ellenzéki pozícióba, hogy mely megoldások azok, amelyek politikailag elfogadhatók a parlament mindkét oldalán.
Így jutottunk el addig, ami a kormány által beterjesztett törvényjavaslatban megjelenik, s ezek után mondom amit mondok, hogy ha egy politikai párt alkotmányos kétségekbe, kifogásokba akar belekötni a kisebbségi képviselettel kapcsolatban, akkor most mondom előre: mindig minden megoldással kapcsolatban lesznek érvek. Nem létezik olyan kisebbségi képviselet, amelybe ne lehetne belekötni - hozzáteszem: még a kétkamarás rendszerben is -, ezért mostanra igazán egyetlen megválaszolandó kérdés marad: akarja-e a magyar parlament azt, hogy a kisebbségek 1998-ban képviselethez jussanak a Házban?
(12.00)
Örömmel hallottam Németh Zsolt képviselőtársam előadását, észrevételei közül egy-kettőt megfontolásra is érdemesnek tartok, de az, hogy alapstruktúrájában a Fidesz-Magyar Polgári Párt számára elfogadható az, ami az előterjesztésekben szerepel, bizakodással tölt el.
Néhány dologról meg kell emlékeznem a törvényjavaslatok kapcsán. Az előzetes tárgyalások során a választójogi törvénymódosítással kapcsolatban egyetlen vitás kérdés volt, amelyre vonatkozóan ugyan bekerült a törvénybe egy megoldás - és ez a küszöbszám -, de valamennyien, akik ebben közreműködtünk, tudjuk, hogy ez a vita nem jutott el nyugvópontig. A kisebbségek érthető módon egy alacsony küszöbszámot szerettek volna elérni - ez került be egyébként a javaslatba, az ötezres -, amely küszöbszám azt jelenti, hogy az a kisebbségi lista, amely az ötezer szavazatot eléri, automatikusan mandátumhoz jut.
A pozitív diszkrimináció a mi felfogásunk szerint - a Szocialista Párt felfogásáról beszélek - nem jelenti azt, hogy valóságos választói felhatalmazásnak ne kellene megjelennie egy mandátum mögött. Ez elengedhetetlen. És ettől a perctől kezdve beszélünk a mértékekről. Mihez lehetne viszonyítani ezt a mértéket? Amikor az első változatban még a tízezres küszöb szerepelt, akkor ez egy olyan számként jelent meg, amely a leadott voksokat tekintve mindenképpen tekintélyesnek lett volna mondható, és akkor, amikor a kisebbségiekkel egyeztettünk, beszéltünk, tárgyaltunk, mentünk lejjebb, és végül az előterjesztésben ez maradt bent.
Ezzel a gondolatmenettel mindössze azt szerettem volna jelezni, hogy nyitottak vagyunk ebben a kérdésben mindenfajta javaslatra, nyitottak vagyunk a kisebbségekkel folytatandó további tárgyalásokra is, de egy dologtól nem tudunk eltekinteni: hogy itt nyomatékos választói felhatalmazást mindenképpen szerezniük kell a kisebbségi képviselőknek.
A másik kérdés a kedvezményes további mandátumról szól, ezt érintette Németh Zsolt képviselőtársam is. Az egész rendszernek van egy belső, tiszta logikája. Ha az egész ország egyetlen választókerület, és egyetlen kedvezményes képviseletre van lehetőség, akkor minden egyéb szavazat, amely leadatik a kisebbségekre, veszendőbe megy. Ez az állampolgári akarat figyelmen kívül hagyása volna, és azt gondolom, hogy egy ilyen rendszert nem szabad megalkotni.
Ezért ebből a logikából kiindulva került sor a második kedvezményes mandátum megszerzésére, azonban ez a kedvezmény már arányos, azonos azzal a szavazatszámmal, amelyet politikai párt képviselője pártlistán legkevesebbként megszerzett és azzal bejutott a parlamentbe. Tehát olyan választói felhatalmazás van akkor egy-egy kisebbségi képviselő mögött, amely mérhető egy politikai párt által listán jelölt képviselőre leadott szavazatszámhoz. A rendszer tehát ezt tudja, és miután a 13-as keretszám elég nagy mozgásteret biztosít abban, hogy a kisebbségek maguk megszervezzék a kampányukat, politikai munkát végezzenek - amire nagy-nagy szükség van, mert eléggé önmagukba zártan élik és élték eddig az életüket, talán az önkormányzatiság ebből kimozdította őket valamennyire -, ez mindenképpen adekvát volna.
Hozzátennék még valamit, ami azért a mi frakciónk véleményének egyik nagyon fontos eleme. Fontosnak tartjuk a kisebbségi képviseletet az Országgyűlésben, mindazonáltal az a tény, hogy a magyarországi kisebbségek önkormányzatokat működtetnek, választottak országosan és helyben, azt is jelenti, hogy ezek azok az intézmények, amelyek a kisebbségi érdekérvényesítés legfontosabb intézményei, eszközei, színterei is.
A létszámánál fogva a kisebbségi képviselet itt a parlamentben nem tud annyira ütőképes lenni, amennyire helyben egy kisebbségi önkormányzat vagy az országos önkormányzat. Természetesen az országgyűlési reprezentációval kiegészülve ez a struktúra egy olyan kisebbségi képviseleti szerkezetet testesít meg, amely már valóban egyedülálló Európában és ezt nemhogy szégyellnünk nem szabad, hanem ez az irány, amelyet követnünk kell, és amelyet meg kell valósítanunk.
Azok a dilemmák, amelyek meggondolkodtatták elődeinket is a kisebbségi képviselet ügyében, azt gondolom, hogy részben eloszlathatók. Ha valaki figyelmesen elolvassa a két törvénytervezetet, beilleszthető a jogi-alkotmányos struktúrába, és végül is eleget tesz annak a kötelezettségünknek, amely részben már a korábban hivatkozott európai országjelentésben fogalmazódik meg, hiányként vetve a magyar politika szemére - ha volna szeme a magyar politikának - a kisebbségi képviselők hiányát. Ennél fontosabbnak tartom azt - és ezt jelen lévő képviselőtársaim, akik majd megszólalnak a vitában, és akik eddig megszólaltak, pontosan tudják -, hogy a szomszédos országokkal folytatott tárgyalásokon bizony elég gyakran felhánytorgatták nekünk azt, hogy nincsen nemzetiségi, kisebbségi képviselő az Országgyűlésben, miközben náluk van. Hogy ez aztán tartalomban mit jelent, érdektelen dolog volt, de ez egy állandó érv, és azt gondolom, hogy ezeket a szempontokat is figyelembe kell vennünk.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez a két törvény természetesen nem gondozhatja a kisebbségi képviselők későbbi helyzetének mindenféle vonatkozását itt a parlamentben, hogy ezzel az aktussal reményeim szerint február végén nem zárul le az a feladat, amelyet a kisebbségi képviselet ügyében nekünk végeznünk kell, hiszen a Házszabályban intézkedni kell arról, hogy ők hogyan, miként vesznek részt a parlament munkájában, milyen bizottsági képviseletre reflektálhatnak és így tovább, hiszen a parlamenti munka nemcsak itt, a plenáris ülésen zajlik, hanem egyebütt is, és ezeket mind-mind rendeznünk kell. Egy teljesen más gondolkodásmódot kíván ez majd, mert a pozitív diszkrimináció nem ott ért véget, hogy megalkottuk a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletéről szóló törvényt, és vélhetően őket megválasztják, beülnek ide közénk, hanem akkor, amikor itt dolgoznak velünk együtt, akkor mit tudnak teljesíteni, a sajátjaik érdekében mit tudnak tenni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
