DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül fontos, az egész államélet demokratikus valóságának szempontjából lényeges jogszabály vár megalkotásra az igen tisztelt Magyar Országgyűlés asztalán.
Azt hiszem, ezt a törvényt hiba volna részeire szabdalva vizsgálni és értékelni. Az igaz, hogy paragrafusokra van osztva. Azonban ez akkor is egy koherens egész gondolatot, egy demokratikus mentalitást, a magyar alkotmányban gyönyörű módon megfogalmazott polgári demokratikus rendet kell hogy biztosítson... (Dr. Balsai István képviselő fölmegy a pulpitusra és az Országgyűlés főtitkárával konzultál.) Megvárom, amíg nem fogom zavarni a pulpitus mögött levőket.
Tehát úgy gondolom, ez a joganyag csak mint egységes egész vizsgálható. S teljesen függetlenül attól, hogy egyes rendelkezései önmagukban is kritika tárgyát képezhetik, én most az előzőekben felvázolt módon próbálom saját gondolataimat közölni önökkel. (Dr. Avarkeszi Dezső: Most részletes vita van!) Kértem lehetőséget, hogy a törvénytervezet első tíz paragrafusa közül az 1. és 3. §-sal kapcsolatos alapállásból fejtsem ki gondolataimat.
Egyrészt rögzíti ez a törvénytervezet, hogy a bírák függetlenek és a jogszabályok alapján döntenek. Ez másrészt azt kell hogy jelentse egy demokratikus jogállamban, hogy a bíró nem válogathat a joganyagok között, hanem egyértelműen köteles azokat alkalmazni. (Dr. Avarkeszi Dezső államtitkár és dr. Hack Péter egymás között tanácskoznak.) Elnézést, ha államtitkár úr észrevételez valamit, én tisztelettel alávetem magamat annak az észrevételnek, amit az én felszólalásom technikájával kapcsolatosan esetleg indokoltan, mondom: esetleg indokoltan... (Dr. Avarkeszi Dezső államtitkár: Ehhez a két paragrafushoz nem érkezett módosító indítvány!) Igen, államtitkár úr, azonban - mint ahogy előrebocsátottam - ezt a joganyagot nem lehet pusztán úgy értékelni, hogy szétszabdalva, hanem az egészet egészben!
Természetes, a joganyaghoz nem érkezett módosítás, miután minden parlamenti képviselő számára evidens, hogy ahogyan ez rögzítve van ebben a törvénytervezetben, ez a demokratikus, és ennek kellene érvényesülnie a gyakorlatban. Pontosan erre kívántam rámutatni, hogy ez az az elvárás, amelyet a polgár a jogvitája fölött döntő bírótól elvár. Egyetértek ezzel a megfogalmazással és messzemenőkig támogatom, már csak azért is, mert az alkotmány 50. § (3) bekezdésével teljesen összhangban fejezi ki azokat a demokratikus állami elemeket, amelyek mindannyiunk vágya. Azonban rá kell mutatnom, sajnos ez nem minden esetben érvényesül a gyakorlatban. És a törvényjavaslat hibájának minősítem azt, hogy nem tartalmaz egy olyan belső féket, egy olyan kontroll-lehetőséget, amely egyébként abból következne, hogy egy demokratikus jogállamban minden döntés átlátható, megvizsgálható, felülbírálható és adott esetben, ha ennek törvényes alapja van, korrigálható.
Hiányolom, hogy a törvényjavaslat nem tartalmaz rendelkezést abban a tekintetben, amely a 26. § b) szakaszában megfogalmazott körre vonatkozik. Ezt most csak előre jelzem, és amikor a részletes vitában az elnöknő szót ad ennek a szakasznak a megvitatására, hasonlóan rövid, de egyértelmű formában ki fogom fejteni észrevételeimet.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem