DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN
DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Négy kérdésre szeretnék viszonylag röviden reagálni - remélem, hogy ténylegesen röviden.
Az első: a Szabad Demokraták Szövetsége is fontosnak tartja, hogy a politikai államtitkári címet folyamatos funkció nélkül ne lehessen kiosztani, éppen ezért az ezzel kapcsolatos indítványt nyomatékosan kérjük figyelembe venni a későbbiek során is. Ebben még szintén nem nyilvánított véleményt az alkotmányügyi bizottságban a kormány.
Több felszólalás foglalkozott a nem képviselő miniszterek mentelmi jogának kérdésével. Itt az elvi megfontolásokon túlmenően egy praktikus szempontot is hadd mondjak még el - lehet, hogy ez még nem hangzott el, bár most így hirtelen nem tudom végiggondolni az egész eddigi vita történetét. Ez az érv a következő: az előterjesztés 6. § (7) bekezdése azt tartalmazza, hogy az Országgyűlésnek a mentelmi jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárására az országgyűlési képviselők mentelmi jogára vonatkozó szabályok megfelelően irányadóak. A probléma ott jelenik meg, hogy az Országgyűlés ezt az eljárást saját kebelén belül szabályozta eddig, a Házszabályban - a Házszabály országgyűlési határozat.
Fölvetődik az a kérdés, hogy ez a rendelkezés mennyiben alkalmazható egy Házszabály mellett, mivel ha nem képviselő miniszterekről kellene állást foglalnia az Országgyűlésnek, illetőleg a mentelmi bizottságnak, akkor egy másik hatalmi ághoz tartozó, és az Országgyűléstől viszonylag független miniszterről kellene véleményt mondania, hogy a mentelmi jogával kapcsolatosan milyen álláspontot alakítson ki az Országgyűlés. Úgy gondolom, hogy ez, ebben a formában csak törvényi megoldással lehetséges, a jogalkotási törvényre is tekintettel.
Tehát úgy gondolom, hogy itt egy olyan praktikus szempont is fölvetődik még a gyakorlati szempontok mellett, amelyet nem árt, ha ennél a kérdésnél figyelembe veszünk. Természetesen a lényeges kérdések valóban az elvi kérdések, tehát az, hogy a végrehajtó hatalomhoz tartozó, de a törvényhozói hatalomhoz nem tartozó miniszter esetében indokolt-e a mentelmi jog bevezetése, hiszen azok az érvek, amelyek az országgyűlési képviselők, illetőleg például a bírák védelme szempontjából fennállnak, itt kevésbé jöhetnek számításba. Nem vonom kétségbe, hogy gyakorlati érvei vannak az eredeti előterjesztésnek is, célszerűbb azonban, ha a nemzetközi hagyományoknak megfelelően nem terjesztjük ki ezt a mentelmi jogot a nem képviselő miniszterekre is.
Egy másik kérdés a miniszter helyettesítése a normakiadás tekintetében. A kormány képviselője Hack Péter módosító csomagjának néhány elemét támogatta, amely a helyettesítést érintette, de ezzel a kérdéssel kapcsolatosan nem nyilvánított véleményt. Itt bizonyos értelemben eltérő az álláspontom Salamon Lászlóétól, ő ugyanis általában arról beszélt, hogy norma kiadása tekintetében a minisztert ne lehessen helyettesíteni. Úgy gondolom, az élet teremthet olyan helyzeteket, hogy a norma kiadására bizony szükség van. A kérdés az, hogy melyik elv érvényesüljön: az, hogy miniszteri rendeletet csak miniszter adhat ki, vagy az, hogy a miniszter felel a saját tárcájáért, és ezen belül a politikai államtitkárának a tevékenységéért.
(21.20)
Úgy gondolom, elvi szempontból ez a második megoldás az, amelyik jobban elfogadható. Önmagában az a szempont, hogy egy miniszteri rendeletet csak miniszter írhasson alá, meglehetősen könnyen formaivá válhat, hiszen az alkalmilag helyettesítő miniszter nem biztos, hogy rendelkezik azzal az információanyaggal, amely a saját felelős döntéséhez szükséges, ugyanakkor a politikai államtitkár folyamatos tevékenységet végez a tárca kebelén belül.
Ebben a kérdésben az a megoldás is bizonyos garanciát jelent, amelyet a kormány terjesztett elő, hogy ha másik miniszter adja ki a normát, a rendeletet, abban az esetben a tárca részéről egy ellenjegyzésre szükség van - ez a szakmaiságot bizonyos értelemben biztosítja -, mégis úgy tűnik, hogy a tárca felelősségének a tisztább profilja érdekében célszerűbb az, hogy a minisztert a normakiadásnál - ha erre véletlenül szükség van - a tárcához tartozó politikai államtitkár helyettesítse.
Még egy kérdésre szeretnék kitérni: Salamon László említette a miniszterek lemondásával kapcsolatos határidő kérdését. Az alkotmányügyi bizottság módosító javaslata azt az elemet átvette a Salamon László és társai által előterjesztett módosító javaslatból, hogy maximáljuk ezt a lemondási határidőt. Az elmúlt néhány év közjogi gyakorlatában sajnos előfordult néhány olyan eset, hogy a miniszteri lemondás hosszabb időre szólt. Ebben az időben a miniszternek igazán közjogi felelőssége már nincsen a tárcáért, hiszen már lemondott, ennek ellenére a tárcát még tovább viszi - nem célszerű, hogy ez 30 napnál hosszabb ideig is eltartson.
Ha a Salamon László és társai által előterjesztett javaslat szerint nem lenne szabályozva ez a kérdés, abban az esetben tulajdonképpen a jelenlegi gyakorlat folytatódhatna, hiszen ennek nem lenne jogszabályi korlátja. Éppen ezért célszerű bevezetni ezt a 30 napos felső határidőt; ugyanakkor azonban a 30 napban benne van az azonnali lemondás lehetősége is, tehát ez nem zárja ki azt, hogy a miniszter akár aznap azonnali hatállyal a megbízatásáról lemondjon. Ez egy lehetőséget jelent, hogy esetleg a tárca átadása, a folyamatosabb ügymenet érdekében legyen valamiféle átmeneti idő, amíg a tárcát ő vezeti még, azonban célszerű - az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatának megfelelően - ezt a kérdést szabályozni, nem pedig szabályozatlanul hagyni, amint azt Salamon László és társai módosító javaslata tartalmazza.
Köszönöm szépen.
