DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szabaddemokraták képviselőcsoportja támogatta a büntető törvénykönyv módosítását. Támogattuk azért, mert olyan célokat tűzött maga elé az előterjesztő, amelyekkel képviselőcsoportunk egyetért. Egyetértettünk a büntetések súlyosításával, amely megjelent az elfogadott törvényben; ezen belül egyetértettünk az életfogytig tartó szabadságvesztésnél a szabadlábra helyezés legkorábbi időpontjának kitolásával, tehát azzal, hogy 20 és 30 év között határozhatja meg a bíróság azt a legkorábbi időpontot, amikor valakit szabadlábra lehet helyezni életfogytig tartó szabadságvesztés esetén. Ez lényegesen súlyosabb börtönben töltött időt jelent, mint a jelenlegi hatályos szabályozás.
Egyetértettünk, nyomatékosan egyetértettünk a szervezett bűnözéssel kapcsolatos tényállásokkal. Ezek a rendelkezések az igazságszolgáltatási szervek számára hatékonyabb fellépési lehetőséget nyújtanak a szervezett bűnözéssel kapcsolatban. Itt különösen örültünk annak, hogy azokat a módosító indítványainkat, amelyek az úgynevezett szexuális bűncselekmények szervezett bűnözés keretében történő elkövetését is szankcionálják, a kormány elfogadta, ezek beépültek a javaslatba; a kitartás, illetőleg a kerítés szervezett bűnbandák által való elkövetése lényegesen súlyosabban lesz büntethető, mint eddig.
Egyetértettünk új tényállások megjelenésével is. Egyetértettünk azzal, hogy az SZDSZ-es képviselők javaslatára is a járműlopásoknál, illetve a jármű önkényes elvitelénél súlyosították a tényállásokat, és támogattuk azokat a képviselői indítványokat, amelyek a befektetési bűncselekmények körében az új tényállásokat fogalmazzák meg a büntető törvénykönyvben.
Az SZDSZ-képviselőcsoport a borhamisítás ügyében is támogatta a benyújtott indítványt. Úgy ítéljük meg, hogy erre a kérdésre a bortörvény kapcsán még vissza kell térni az őszi ülésszak folyamán.
Támogattuk azokat a tényállási változásokat is, amelyek a gyakorlatban sok problémát okozó bűncselekményeknél egyértelműbb megfogalmazásokat tartalmaznak.
Összességében úgy ítéljük meg, hogy az elfogadott törvény a közvélemény elvárásainak irányában és az igazságszolgáltatási hatóságok ízlésének, felfogásának megfelelően módosította a büntető törvénykönyvet.
Egyetértünk azokkal is, akik a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos tényállások felülvizsgálatát szorgalmazzák, de úgy ítéljük meg, hogy az Országgyűlés által erre a célra felállított eseti bizottság munkájának befejezése előtt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) elhamarkodott lett volna bármilyen tényállás kapkodó elfogadása.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem