DR. KIS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársam! Tisztelt Országgyűlés! A Tokaj Kereskedőház Részvénytársaság valóban a legnagyobb fölvásárlója és legnagyobb integrátora a térségben szőlőt termesztőknek, amely igen komoly problémákkal küzdött. Gyorsított adóskonszolidációba került be, aminek kapcsán 1,8 milliárd forintot vásárolt ki az állam - az Állami Fejlesztési Intézet hiteleit is figyelembe véve -, és így pénzügyileg ezt a céget likvid helyzetbe hozta. A részvénytársaság bizonyos vagyontárgyait fölajánlották reorganizációban a térségben szőlőtermesztéssel foglalkozóknak, amelyhez 70 százalékos kamattámogatás vehető igénybe. Tehát az infrastrukturális kivásárlás - hogy úgy mondjam - kedvező pénzügyi feltételek mellett megoldható. Ezzel ez idáig sajnos kevesen éltek.
A termelők tárolási, feldolgozási gondjainak megoldására, részbeni mérséklésére a mezőgazdasági fejlesztési alap nyújtott támogatást. Itt a korábbi konstrukcióban vissza nem térítendő támogatásról és kamat-preferenciális támogatásról volt szó. A jövőre nézve egy hosszú futamidejű, körülbelül 70 százalékos kamattámogatottságú hitellel lehet majd számolni. Ezzel az ott élők nyugodtan számolhatnak.
A korábban megtermelt, de minőségileg át nem vehető borok lepárlásához pénzügyi támogatást juttatott a kormányzat. Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény sajnos nem teszi lehetővé, hogy a bor és a szőlő a garantált áras és a kvótához kötött termékkörbe tartozzon. Itt mindössze exporttámogatással lehet számolni. Ez azonban az elmúlt időszakban - 1991 és 1993 között - volumenében 45 százalékkal nőtt meg, összegszerűségében megháromszorozódott. Mindösszesen három milliárd forintnyi exporttámogatást tudtunk biztosítani a borkészletek fölvásárlására és exportjához.
Az értékesítés elősegítése érdekében körülbelül 400 millió forintos támogatás várható a tokaji térség termelőinek a megsegítésére. A pinceszövetkezetek létrehozására a fejlesztési alapból külön támogatás igényelhető, valamint - és ez sem utolsó dolog - ebben az évben, november hónapban szeretnénk a hegyközségi törvényt az Országgyűléssel elfogadtatni, ami tiszta szakmai törvény, hatpárti előzetes egyeztetése már megtörtént, ami a szakmai önkormányzati lehetőséget biztosítaná valamennyi borvidéknek, így nem utolsósorban a tokajinak is, amely egyéb támogatási rendszerek igénybevételét is jelentheti.
Tisztelt Képviselőtársam! Tudom, hogy a borvidékek közül a tokaji az egyik leghíresebb, legnevesebb, és sajnos egyike annak, amelyik a legnagyobb gondokkal küzd, de az országra - hála a jó istennek - ez nem mindenütt jellemző, mert korábban igen csekély elismertségnek örvendő borvidékek nagyon jó piaci lehetőségekkel bírnak, és komoly export-árbevételt is tudnak realizálni.
Természetesen Tokaj vidékének a problematikája és ennek kezelése a kormány előtt is kiemelt feladat. Kérem, szíveskedjék válaszomat elfogadni! (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem