DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Két törvényjavaslatot nyújtottam be, a következő a T/89. számot kapta. Mivel mind a kettőnek az indoka egy tőről fakad, megpróbálom mind a kettő magyarázatát röviden képviselőtársaim tudtára adni.
A korábbi Országgyűlés által meghozott kárpótlási törvények megfogalmazásom szerint nem rossz törvények, hanem ötven év jogsérelmeit próbálják a jog fogyatékos eszközeivel orvosolni. Miután több mint másfél millió kárpótlásra jogosultat érintenek ezek a törvények, a jogalkotó számára elsőrendű kötelesség, hogy a végrehajtás folyamatát kísérvén, amikor úgy gondolja és úgy érzékeli, hogy bizonyos törvényalkotói célok nem valósulnak meg, akkor meg kell próbálni visszaterelni helyes irányba a végrehajtást.
Jelen esetben egy nagyon komoly probléma előtt állnak a kárpótlásra jogosultak. A vagyoni kárpótlási törvény alapján főszabályként mindenki kárpótlási jegyet kapott. Ezt a kárpótlási jegyet különféle módon használhatják föl. Az egyik fölhasználási lehetőség a 92. évi XXXI. törvényben szabályozott életjáradékra váltás. Figyelemmel arra, hogy ennek az életjáradéknak az összege meglehetősen csekély volt, igen kevesen éltek ezzel a lehetőséggel.
A politikai üldözöttek kárpótlásáról szóló törvény alapján a jogosultat választási lehetőség illeti meg. Kérheti a kárpótlását egy összegben.
(15.40)
Ha hat hónapnál hosszabb ideig tartott a szabadság elvonása, akkor 11 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kap minden szabadságelvonásban töltött hónap után. Kérheti nem kárpótlási jegyként a kárpótlást, hanem életjáradékként. Ez a havi életjáradék forintban fizetendő, és elég bonyolult számítás alapján kell megállapítani az illetőnek járó összeget. 1992. január 1-jétől esedékes az életjáradék, és aki ezt a formát választotta, az örömmel tapasztalta, hogy idáig minden évben jelentős mértékben emelkedett az életjáradék alapösszege. '92-ben 7000 forint volt az alapösszeg; nem ennyit kapott az illető kézhez, mert ezt a szabadságelvonásban töltött hónapok száma és az illető várható élettartama korrigálta. De '93-ban már 11 ezer forint volt az alapösszeg, '94-ben pedig 15 ezer forint.
Sajnos, igen sokan az egyösszegű kárpótlási jegyet választották kárpótlásként, és most a vagyoni jogosultakkal együtt ott állnak, hogy nem tudnak mit kezdeni a kárpótlási jegyükkel, és fölteszik magukban a kérdést, hogy ha én láttam volna a jövőt előre, ha én tudtam volna, hogy a kárpótlásijegyes privatizáció megáll, akkor bizony nem a kárpótlási jegyet választottam volna, hanem az életjáradékot. Mert az igaz, hogy ez eleinte kicsi összegűnek tűnt, de azt minden hónapban a jogosult megkapja.
A törvények jelenleg nem teszik lehetővé, hogy módosítsa a jogosult a választását. Ha egyszer már kikötött a kárpótlási jegy mellett, nem tud mit csinálni a jegyével, nem tudja azt most visszaváltani életjáradékra.
Az én két módosító javaslatom a pillanatnyi privatizációs helyzetet figyelembe véve - amely azért a közeljövőben hónapokon keresztül nem fog kedvezően megváltozni - ismét lehetővé akarja tenni, hogy az az eredeti, és itt hangsúlyoznám, eredeti kárpótlásra jogosult, akinek még megvan a saját jogon kapott kárpótlási jegye, ebben az évben megtehesse, hogy visszaadván a kárpótlási jegyet, helyette életjáradékot kérjen. Ezzel két előnyhöz juttatnánk az eredeti kárpótlási jogosultakat: egyrészt valóban kapnának valamit kárpótlásként, nem lennének arra kényszerítve, hogy elfecséreljék a kárpótlási jegyüket; másrészt viszont az állam számára megkönnyebbülést jelentene, hogy nem kell szembenézni az eredeti jogosultak tömeges igényével, hogy számukra jó minőségű privatizációs vagyont állítsanak föl... (Élénkség a bal oldalon.) ... - örülök, hogy ennyire érdekli néhány képviselőtársamat -, nem kell az államnak privatizációs vagyont fölajánlani, hanem helyette olyan életjáradékot fizethet, amely évente bizonyos összeget jelent csak, de figyelemmel a több mint 100 milliárd forintos privatizációs igényre, ez az évenként elosztott életjáradék a költségvetés számára sokkal kedvezőbb.
Ehhez kérném képviselőtársaim támogatását ennél a törvényjavaslatnál és a következőnél is, aminek az indokolását immár nem kívánom elmondani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem