DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Kizárólag a Házszabály rendelkezéseinek kényszerítése alapján jöttem fel ezért a pár mondatért az emelvényre, mert már harmadik felszólalóként sem lehet újat mondani erről a törvényjavaslatról.
Eszembe jutott a megyémben működő bíró, aki pontosan megfogalmazta az ítélet rendelkező részét, és az indoklás ennyi volt: így kellett dönteni. Erről a törvényjavaslatról is csak annyit lehet mondani, hogy az európatanácsi egyezmény alapján ezt a törvényjavaslatot elő kellett terjeszteni. Nem kívánom megismételni a törvényjavaslatban foglalt indoklást arról, hogy a jegyzőkönyv melyik cikke rendelkezik úgy, hogy ez egy olyan intézkedés, amely ellen a bírói felülvizsgálat lehetőségét biztosítani kell. Tehát most a törvényjavaslat biztosítja ezt a lehetőséget. Ehhez sokat hozzátenni és ebből elvenni nem lehet, tehát ezt ugyanúgy, mint a büntetőeljárás módosításáról szóló törvényjavaslatot, elfogadásra ajánljuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem