HORN GYULA

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA
HORN GYULA miniszterelnök: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nos, én kettébontanám a választ. Az egyik az, hogy ami a leltárt illeti: ismeretes, hogy bekerült a parlament elé az új privatizációs törvénytervezet. Ennek mellékleteként ott van a '94. június 30-ig terjedő állapotról szóló beszámoló - hogy mennyivel rendelkezik a két, illetve három vagyonkezelő cég. És az is feltételezhető, ha megszületik a törvény, ennek keretében az új szervezet, akkor leltárt készítenek és új vagyonmérleget. Ez az egyik, de ön nem erre kíváncsi, képviselő úr, csak szerettem volna azért ezt is megemlíteni.
A másik: az ön egyik képviselőtársa, Tímár György - általam tisztelt Tímár György képviselő úr - már a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordult lényegében ugyanezzel az igénnyel. Ebben a levélben, amelyet írt nekünk, tételesen felsorolja azt, hogy 1989-ig visszamenőleg milyen adatokra, tényekre, dokumentumokra tart igényt. Meg kell mondanom, hogy ezeknek a beszerzése, összeállítása ma, '94 végén szinte lehetetlen. Egyszerűen nincs - utaltam az előző kérdésére adott válaszban is erre -, tömegével tűntek el dokumentumok.
Mi az, amit tehet a kormány? Természetesen ezt az igényt én magam is támogatom, amit ön fölvetett, de azért látni kell a nagy korlátokat. Az egyik: mi javasoltuk annak idején a parlamentnek egy privatizációs vizsgálóbizottság felállítását. Sajnos, ezt nem találta az illetékes bizottság megfelelőnek, és azt javasolta, hogy maga fogja elkészíteni az erre vonatkozó javaslatot. Mindmáig a kormány ezt nem kapta meg. Mi szívesen közreműködünk egy ilyen bizottság felállításában. A második: mindaz az igény, ami nálunk megfogalmazódik, részben az előző válasz kapcsán adott vizsgálatnak része, tehát folyik ez a vizsgálat, ha nem is olyan teljes körűen. A harmadik pedig: ami dokumentumot össze tudunk szedni, összeszedünk, de '89-ig visszamenőleg nincs erre lehetőség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem