VARGA LAJOS

Teljes szövegű keresés

VARGA LAJOS
VARGA LAJOS (MSZP): Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Szájer Képviselő Úr! Én is a tegnapi nap folyamán idéztem a vezérszónoklatából - ha nem is szó szerint - és én is nehezményeztem azt, hogy a tényeket önkényesen úgy csoportosítja, hogy azokból eléggé lehetetlen vagy nagyon is lehetetlen következtetéseket von le. Tehát úgy érzem, hogy ebben a pillanatban ön nekem is szólt akkor, amikor a kritikáját megfogalmazta.
Ugyanakkor ezzel a kritikával változatlanul nem tudok egyetérteni, elsősorban azért nem, mert a tények egyoldalú csoportosítása és abból egy előre elhatározott következtetésnek a levonása, úgy gondolom, nem egy igazi politikusra valló cselekedet, és főleg nem egy igazi politikusra valló cselekedet egy olyan következtetés - ami egyébként az ön szavaiból szintén elhangzott -, hogy az, hogy a költségvetéssel szemben szembenállnak a társadalmi érdekvédelmi szervek a saját jól felfogott érdekeikből kifolyólag, ebből azt a következtetést levonni, hogy a kormány teljes társadalmi támogatottságot nélkülözve kénytelen a költségvetést beterjeszteni, azt hiszem, hogy ez egy igencsak szélsőséges vélemény, legalább olyan szélsőséges vélemény, mint amilyen tavasszal volt, amikor azt hirdették, hogy a Fidesz fogja megnyerni a választásokat. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem