ELNÖK (dr. Salamon László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Salamon László)
ELNÖK (dr. Salamon László): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az önálló indítvány sürgős tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 145 nem szavazattal, 49 igen ellenében, 15 tartózkodás mellett a sürgősségi indítványt elvetette.
Tisztelt Országgyűlés! Szünet előtti bejelentésünket kiegészítve a bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján bizottsági ajánlás elkészítésére kijelölöm még az állami tulajdonban levő vállalkozói vagyon értékesítését indítványozó törvényjavaslat tekintetében a már kijelölt bizottságok mellett a költségvetési bizottságot, a foglalkoztatási bizottságot, a mezőgazdasági bizottságot és a számvevőszéki bizottságot is.
Tisztelt Országgyűlés! Egyben tájékoztatom önöket arról is, hogy az alkotmányügyi bizottság 24-én, csütörtökön nem 15 órakor, hanem már 14 órakor megkezdi ülését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem