VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az adózás rendjéről szóló törvény - több fontos szempont mellett - véleményünk szerint három nagyon fontos célt kell hogy szolgáljon. Egyrészt biztosítsa a törvényekben meghatározott állami bevételeket és ezeknek a beszedését; szabályozza az adózás menetét, és végül minél kisebb bürokráciával - lehetőleg olcsón és egyszerűen - segítse elő ezt a feladatot. Véleményünk szerint tehát olyan módosításra van szükség, amely alapvetően ezeket a célokat kell hogy szolgálja.
A tisztelt Ház tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még: 1991-92 folyamán - amikor az állami költségvetés hiánya ugrásszerűen megugrott - kerültek mind a média, mind az Országgyűlés figyelmének középpontjába az állami kintlévőségek. A tb-tartozások mellett ekkor esett több szó a vámtartozásokról, adótartozásokról. Ebben az időszakban különböző becslések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy ezek a kintlévőségek milyen nagyságrendet képviselnek.
A meg nem erősített információk szerint akkor az adótartozások 150 milliárd forint körül voltak, és a vámtartozások is elérték vagy meghaladták a 100 milliárd forintos nagyságrendet. Ekkor ennek következményei két vonalon jelentek meg: személyi változások történtek a Vám- és Pénzügyőrség vezetőségében, és különböző jogszabály-módosításokra került sor, például az adózás rendjéről szóló törvényt is módosította a tisztelt Ház, ugyanakkor olyan rendelet is született, amely azonnali fizetést tett kötelezővé a vámoknál.
Ezzel kapcsolatban fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mind az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat vitájával kapcsolatban, mind pedig az 1995-ös költségvetési törvényjavaslat vitájával kapcsolatban fontosnak tartanánk, ha ezeknek a tartozásoknak vagy állami kintlévőségeknek a nagyságáról a tisztelt Ház tájékoztatást kapna a kormány részéről. Tudni szeretnénk tehát, hogy mekkora a be nem hajtott vám- és adótartozás, milyen hatásuk volt a korábbi törvénymódosításoknak - tehát például az adózás rendjéről szóló törvény módosításának -, és jónak tartanánk egy olyan elemzést is, amely arról szólna, hogy ezek az adótartozások végeredményben mennyiben függtek a jogszabály-kikerüléstől, és mennyiben függtek attól, hogy a piacgazdaságra való átállással óhatatlanul előkerültek olyan változások, amelyek ezeket a kintlévőségeket növelték. Itt arra gondolok, hogy az átmeneti időszak, a jogszabályok nem pontos követése vagy éppen a sikertelen vállalkozói tevékenység, a csődbe jutás ezeket az adótartozásokat - függetlenül attól, hogy az állami adóapparátus milyen eszközökkel rendelkezik - bizonyára növelte. Kérjük tehát, hogy ezekről a költségvetési törvényjavaslat vitája előtt adatokat kapjunk.
Úgy véljük, továbbra is fontos és elkerülhetetlen cél tehát, hogy az adótartozások csökkenjenek. Egyrészt ezek büntetik a jogszerűen adózó állampolgárokat, hiszen ezeket a bevételeket máshonnan kell előteremteni, másrészt a kintlévőségek állami költségvetésbe való be nem kerülése fontos társadalmi céloktól von el pénzt, ami szerintünk sem megengedhető. Ezért támogatunk minden olyan, az adózás rendjéről szóló törvényben lévő módosítást is, amely az adótartozásokat csökkenteni kívánja.
Ugyanilyen fontos célnak tartjuk, hogy az adózókra, valamint magára az adóhivatalra nehezedő adminisztrációs terhek is csökkenjenek. Ezért reméljük, hogy csökkenteni fogják azok a módosítások, amelyek ebben a törvényjavaslatban szerepelnek, így például a helyi adó bevallási rendjének módosítása - az azonos időpontú bevallás, reméljük, egyszerűsíteni fogja -, másrészt a kezdő vállalkozások számára a várható adó bejelentési kötelezettségének eltörlése - korábban kifogásoltuk, tehát ezt is kedvező változásnak tartjuk.
Ugyanilyen kedvező változásról beszélhetünk akkor - és erről már előttem is szóltak néhányan -, amikor az áfa havi bevallási módszeréről egy negyedéves bevallási rendszerre áll majd át az adóhivatal. Az a havonta érkező közel 4 millió bevallás, amely az adóhivatalra zúdult, nem tette lehetővé, hogy itt érdemi felülvizsgálat vagy ellenőrzés történjék.
Ezzel kapcsolatban, ha már az előbb megjegyeztem, itt is meg kell jegyeznem: nem kaptunk adatokat arra vonatkozóan, hogy ez a haviról negyedévire történő átállás körülbelül a vállalkozók milyen létszámát érinti, hiszen ez elsősorban a kis adózókat fogja érinteni, akiknek az évi nettó áfabefizetése egymillió forint alatt van. A nagyságrend érdekelne tehát, hogy ez mennyivel csökkenti az adminisztrációs munkát az APEH-nél.
Végül szintén üdvözöljük azt, hogy - a technikai fejlődésnek megfelelően - ezentúl gépi adathordozón is lehet majd adóbevallásokat beadni.
(9.50)
Ezt egy olyan fontos egyszerűsítésnek tartjuk, ami nyilván szintén csökkenteni fogja a hivatali papírmunkát. Ezekkel összefüggésben örvendetesnek tartjuk, hogy korrigáljuk azokat a korábbi hibákat, amelyek a törvényben szerepeltek. Így például megszűnik az a bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettség, amit a kifizetőnek az egyéni vállalkozóra vonatkozóan kellett megtennie. Ezt korábban is diszkriminatív intézkedésnek tartottuk. Örülünk annak, hogy ez most feloldásra kerül.
Végül: magától értetődőnek tartjuk, hogy az adózás rendjéről szóló törvényjavaslatban sor kerül azoknak a jogszabályi változásoknak az átvezetésére, amelyek a tb- vagy a jövedéki törvény esetében előfordultak. Reméljük, hogy ezek szintén csökkenteni fogják majd azt a munkát, amit ez a törvényjavaslat ad. A nem pontos szabályozás, vagy a hibák között jómagam is egy dolgot jeleztem volna itt - ha már Bogár László nem utalt volna erre -, ez a fizetendő adó kilencven százalékos pontossággal való meghatározása, aminek hiányát egy húsz százalékos mulasztási bírság terheli. El kell gondolkodni azon, hogy év vége felé valóban vannak-e az adóbevallók olyan állapotban, hogy ilyen pontossággal meg tudják becsülni az adótételüket.
Befejezésül, tisztelt Ház, hadd idézzek egy amerikai mondást, miszerint az életben két biztos dolog van: a halál és az adó. Ha már mindkettő elkerülhetetlen a számunkra, akkor legalább ez utóbbit tegyük elviselhetővé az adófizetők számára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem