DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Belügyminiszter Úr! A Fővárosi Főügyészség 1993. november 25-én nyomozást rendelt el különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja miatt. A vizsgálat célja annak a megállapítása, hogy történt-e bűncselekmény a Technomark Részvénytársaság és két fővárosi közüzem gazdasági kapcsolatában. A gazdasági kapcsolat abban merült ki, hogy a főváros 500 milliós tulajdona - ami 300 millió forint készpénzből és 200 millió forint forgalmi értékű telekből állt - immáron értéktelen színes papírokká változott.
Az ügyészség - mint ahogy a legfőbb ügyész úr képviselői kérdésre adott válaszából megtudjuk - a nyomozás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya gazdaságvédelmi osztályát bízta meg. Immár több mint egy év eltelt 1993. november 25-e óta, és még mindig nem tudunk róla, hogy a vizsgálat lezárult-e vagy sem. Gondolom, jelentősen csorbítja a bűnüldöző hatóságok tekintélyét, ha valamilyen oknál fogva ilyen hosszú ideig nem tudnak pro vagy kontra eredményt felmutatni.
Ezért tisztelettel kérdezem a belügyminiszter úrtól, mi akadályozza a több mint egy éve megkezdett nyomozás lezárását. Történt-e bűncselekmény a Technomark Részvénytársaság és két fővárosi közüzem gazdasági kapcsolatában?
Várom a válaszát, miniszter úr. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem