GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Kutrucz Katalin érveivel szeretnék néhány megfontolást szembeállítani. Kutrucz Katalin egyrészt azt állítja, hogy most el kell küldeni embereket - erről szólna ez a módosító indítvány, hogy el kell küldeni őket, fel kell mondani nekik -, másrészt pedig védelmébe veszi mindazokat, akiknek az állása ilyen értelemben bizonytalanná vált.
Szeretném világossá tenni, hogy a módosító indítványban szó sincs arról, hogy el kell küldeni embereket, szó sincs arról, hogy el kell költeni plusz 1,6 milliárd forintot. Itt az indoklásban van egy tájékoztató szöveg, ami arról szól, hogy körülbelül háromezer emberrel történő létszámcsökkentésnek adja meg a fedezetét az 1,6 milliárd forint többletkiadás. A módosító indítvány viszont pontosan arról szól - ami a jogszabályba beépülne -, hogy az 500 millió forintos előirányzat külön országgyűlési jóváhagyás nélkül is túlléphető, abban az esetben természetesen, hogyha a létszámleépítések a közalkalmazotti, illetve köztisztviselői törvény miatt fizetési kötelezettséggel járnak. Tehát nem azt mondja, hogy el kell bocsátani embert, nem azt mondja, hogy el kell költeni 1,6 milliárd forintot, hanem azt mondja, hogy elkölthető abban az esetben, ha a létszámleépítések tervszerűen haladnak, és akkor az 500 millió forintos előirányzat túlléphető.
Szeretném még azt hozzátenni, hogy itt háromezer emberről van szó, akik számára biztosan nagyon fontos dolog az, hogy megtarthatják-e a munkahelyüket vagy nem tarthatják meg.
(13.00)
Ugyanakkor ugyanilyen vehemensen és okkal támadja az ellenzék akkor a kormánypártokat és a kormányt, ha a kormány nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a közszolgálati szféra a lehető legtakarékosabban és legkisebb létszámmal működjön. Heves bírálatok érték a költségvetést és már a pótköltségvetést is azért, hogy az állam nem saját magán kezdi meg a takarékoskodást. Heves bírálatok érték azért, hogy már '95-ben nem valósítja meg az államháztartási reformot és nem alakítja át a költségvetési intézményeket.
Akkor, amikor a kormány egy olyan javaslat támogatását kéri az Országgyűléstől, amelyik mintegy háromezer fővel engedi meg csökkenni a körülbelül egymilliós létszámú közalkalmazotti és köztisztviselői kart, akkor ilyen heves ellenállásra bukkanunk pusztán háromezer embert érintő leépítés, költségvetésiintézmény-átalakítás, államigazgatási átalakítás kapcsán. Ez a háromezer ember talán azzal a számmal is szembeállítható, ha figyelembe vesszük, hogy mintegy 1300 központi költségvetési intézmény működik az országban. Ez intézményenként körülbelül 2,3 embert jelent. Tehát azt gondolom, hogy valóban súlyának megfelelő jelentőséggel kezeljük ezt a kérdést most az Országgyűlésben.
Még egy megjegyzést szeretnék megengedni magamnak. Pusztai Erzsébet képviselőtársam az előbb tulajdonképpen kétségbe vonta szavaimat és azt, hogy igazat mondtam a költségvetési bizottság nevében. Szeretném tájékoztatni őt mint a költségvetési bizottság tagját arról, hogy a költségvetési bizottság a múlt héten szombaton is tartott ülést, amin Pusztai Erzsébet képviselő asszony nem vett részt, tehát ő nem is tud érdemben információt adni arról, hogy mi történt azon az ülésen. Azon az ülésen történt az, amiről én itt tájékoztatást adtam a Háznak, hogy a bizottságban újra felmerült ez a kérdés. Tehát nem arról van szó, ami egy vagy két bizottsági üléssel korábban történt és amit helyesen adott vissza a képviselő asszony, hanem a szombati bizottsági ülésről adtam tájékoztatást, amikor a kérdés újra felmerült, és a bizottság valóban úgy döntött, hogy a mai szavazásnak tárgya kell legyen ez a kérdés. A bizottság ebben az értelemben foglalt állást, és én ennek alapján tájékoztattam a Házat ilyen módon.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem