DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF): Elnök Asszony! Én szívesen megteszem ezt, de szerettem volna reagálni Szekeres képviselő úr felszólalására; akkor őt is figyelmeztetni kellett volna, mert nem az indítványról szólt. (Taps a jobb oldalon.)
Akkor most arról az indítványról szeretnék beszélni, amely Kertész István, Veres János és Nagy Sándor képviselő urak indítványa, s amely 1995. január 1-jei hatálybalépéssel - ekkor lép hatályba a '95. évi költségvetés - hozzányúlna a '94. évi költségvetéshez, és magából az indítvány szövegéből nem derül ki, hogy ez a '94. költségvetésre visszamenőlegesen milyen konzekvenciákkal járna.
Ennek az indítványnak az indokolásából kiderül, hogy tulajdonképpen a parlamentnek a pótköltségvetés keretében kellett volna rendeznie egy bizonyos kérdést; nevezetesen azt, hogy a kormány szeptemberben létszámleépítéseket határozott el, és ennek az anyagi fedezetét nem teremtette meg.
A pótköltségvetés 500 millió forintot irányzott elő az elbocsátások - vagy finomabb kifejezéssel létszámcsökkentések - fedezetére, és úgy tűnik, hogy ez kevésnek bizonyult.
Úgy tűnik, hogy október végén még nem tudta a kormány, hogy hány embert akarnak elbocsátani az év hátralévő, nagyon rövid részében.
De az is lehet, hogy ennek nem ez volt az oka, hanem az, hogy a kormány a pótköltségvetést azzal a jelszóval terjesztette elő, hogy csökkenteni kívánják a '94-es költségvetés hiányát. Mégiscsak furcsa lett volna, hogyha a teljes összeget - tehát a pótköltségvetés 500 millióját és az ebben az indítványban tervezett 1,6 milliárdot -, tehát az összesen több mint kétmilliárd forintot betervezik a '94-es költségvetésbe, mert ez plusz hiány; akkor nehéz lett volna megindokolni a pótköltségvetés hiánycsökkentő jellegét.
Ugyanakkor a kormány a 2139/1994. XII. hó 2-án kihirdetett kormányhatározatában elhatározta, hogy a létszámcsökkentéssel összefüggő kiadásokra még '94-ben meg kell teremteni a fedezetet - szeretném, ha képviselőtársaim figyelnének arra, hogy december 2-áról van szó -, és ennek a kormányhatározatnak a második pontjából kiderül az, hogy a pótköltségvetés 500 millió forintjából december 2-áig ezek szerint körülbelül 250 millió forintot sikerült elkölteni, vagyis az év hátralévő nem egészen egy hónapjára maradt másik 250 millió forint. Erre az egy hónapra azonban ez a 250 millió forint kevés, ezért a kormányhatározat szerint több mint 1,6 milliárd forintot még ebben az évben, tehát december 2-a és január 1-je között el kell költeni létszámcsökkentésre.
Ugyanez a második pont azt is tartalmazza, hogy ez utóbbi előirányzat törvényi rendelkezéséről gondoskodni kell. Tisztelt Képviselőtársaim, ez az indítvány, a Nagy Sándor képviselő úr és társai által benyújtott módosító indítvány teremti meg ennek törvényi feltételeit olyan sajátos módon, hogyha ezek szerint decemberben el kell költeni még 250 millió plusz 1,6 - tehát több mint 1,8 - milliárd forintot elbocsátásokra, akkor ezeket a pénzeket ebben a hónapban úgy költik el, hogy a törvényi rendezés, amely megalapozná ezeket a kifizetéseket, 1995. január 1-jén lép hatályba. Ez egy jogi nonszensz, az alkotmányügyi bizottság többször is foglalkozott ezzel a kérdéssel; rendkívüli módon sajnálom, hogy a kormánypárti többség a jogérzéke helyett valami másra helyezte a hangsúlyt ebben a kérdésben.
Ha már itt, ennél a módosító indítványnál tartok, hadd mondjam meg azt, hogy a kormány ezzel természetesen nem fejezte be a létszámcsökkentéseket. Ez a több mint kétmilliárd forint csak egy részét képezi, hiszen ugyanezen kormányhatározat 4. pontjában az szerepel, hogy a '95. évre tervezett további létszámcsökkentéssel összefüggő pótelőirányzatokat a '95. évi központi költségvetés általános tartaléka terhére kell biztosítani. Hogy az általános tartalékból mennyi fog elmenni az elbocsátásokra, azt ma még nem lehet tudni; ez a kormányhatározat önmagában több mint háromezer ember érint.
Azt sem lehet tudni, hogy tulajdonképpen mi ennek az óriási sietségnek az oka, hogy mi fog történni? Három-ezer ember meg fogja kapni karácsonyi ajándékként a felmondólevelét, borzasztó nagy gyorsasággal. Azt sem lehet tudni, hogy ennek a háromezer embernek az elbocsátása mennyire valós, nem sikerült megtudnunk azt - mert a Pénzügyminisztérium nem tudott választ adni erre -, hogy mennyi a be nem töltött álláshelyek száma az egyes intézményeknél, tehát mely helyeken nincsen valódi költségkihatása ennek. Megmondom őszintén, hogy felmerült bennünk a gyanú, és nem tudtuk eldönteni, hogy itt egy idézőjelbe tett karácsonyi ajándékról van-e szó - tehát amikor valós felmondóleveleket fognak megkapni ennek az indítványnak kapcsán a köztisztviselők és közalkalmazottak - vagy pedig egy valódi karácsonyi ajándékról? Ugyanis nem sikerült kiderítenünk a bizottságban azt, hogy itt esetleg nincs-e valami olyasmiről szó, hogy egyesek megkapják a végkielégítésüket, megkapják az elbocsátó papírjukat, de abban a biztos tudatban, hogy valamilyen más formában, ugyanannál az intézménynél vagy más intézménynél ismételten felbukkannak. Tehát lehetséges, hogy ennek a kétmilliárd forintnak egy része valós ajándék, más része elbocsátás, de biztos, hogy egy bizonyos része valódi elbocsátás. Az már csak egy külön diszkrét bája a történetnek, hogy az emberek elbocsátásához szükséges anyagi fedezetet a legnagyobb szakszervezet elnöke teremti meg. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)
