IZSÓ MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

IZSÓ MIHÁLY
IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Nem közvetlenül ehhez, hanem a jelenséghez szólnék hozzá. A társadalombiztosítás nyilvántart olyan tartozásokat is, amelyek még 1990-ben vagy 1991-ben keletkeztek, illetve adminisztratív tévedés folytán vannak nyilvántartva.
A következő történt ezzel kapcsolatban. Ismerek egy olyan szövetkezetet, ahol egyeztették a kifizetéseket, és utólag kiderült, hogy még 1991-ről egy jelentősebb összeggel tartozik.
Miből adódik ez? A 4 százalékos büntetőkamatból, amely azonnal esedékessé válik. Azt gondolom, a társadalombiztosítás lehetne olyan korrekt, hogy bizonyos türelmi idő után egy minimális, mondjuk, 2 százalékos kamatot állapítana meg, majd a továbbiakban a büntetőkamatokat, ha azt látja, hogy ügyfele renitenskedik.
Ezzel kapcsolatban örömmel hallottam pénzügyminiszter úrtól, ez a jövőben úgy történik, hogy számlaegyeztetés lesz az év végén. Az elmúlt négy évben ilyesmi nem történt, tehát az ügyfél egyenlőtlen esélyekkel indult. Nem tudta azt, hogy ő tartozik, mert hiszen adminisztratív tévedések voltak nyilvántartva kamatos kamattal, s utólag most derült ez ki. Ilyen esetekben is azt javasolom, hogy a társadalombiztosító úgy igyekezzék a neki való tartozásokat "stabillá tenni", hogy akik rendszeresen fizetnek, azok egy bizonyos türelmi időt, egy-két-három hónapot kapjanak, utána legyen egy átlagkamat-kötelezettségük, majd fél év vagy kilenc hónap után pedig fizessenek büntetőkamatot. Természetesen továbbra is lesznek olyanok, akik elfelejtik fizetni, azok fizessék meg a pótdíjat. De akik azért, mert részben kisvállalatok, adminisztratív vagy postai vagy akármilyen okokból nem tudtak idejében jelezni, legyen idejük a hiányosságukat pótolni.
Az egész szemléletnek azt a kedvező oldalát látom, hogy minden évben lesz számlaegyeztetés, tehát azt gondolom, nem lesz olyan eset, hogy valakik nem tudják, mennyivel tartoznak. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem