DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA

Teljes szövegű keresés

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA
DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Természetesen nem elengedésről beszéltem. Azt mondtam, hogy a MÁV társadalombiztosítási alapokkal szemben fennálló tartozásainak egyszeri rendezéséről szól a törvényjavaslat. Tulajdonképpen üdvözlöm ezt a beterjesztett törvényjavaslatot. Mint hangsúlyoztam, az állam feladata, hogy az állampolgárok elvárásainak, igényeinek megfelelően működtesse a Magyar Államvasutakat.
Csatlakozni szeretnék a Kósa képviselő úr által elmondottakhoz, hogy természetesen abban az esetben ez az üdvözlés és ez az öröm részünkről megmarad és valóban őszinte lesz, ha meg fogjuk ismerni a további racionalizálási tervet, amely nem arról fog szólni, hogy kilencszáz vagy ezer vagy nem tudom, hány kilométer hosszú, kistelepüléseket összekötő vasúthálózatot szüntetnek meg. Sőt akkor, ha jövőre és azután - és évenként akár - az egészségbiztosítási pénztárral köt megállapodást a MÁV, akár a büntetőkamatok vagy a kamatok elengedéséről, azt gondolom, amikor itt a költségvetés kapcsán arról tárgyalunk és nemmel szavaz képviselőtársaim nagy része - akárcsak a családi pótlék egyszeri támogatásáról -, akkor bizony kell arról beszélnünk, hogy ez a 16 milliárd 200 millió forint miért is jut most arra a sorsra, hogy a kormány, az állam az adókból egyszer megtérítse a tb-önkormányzatnak. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem